„Öt évesen ültem először lovon, apám a kertet szántotta, s akkor rakott fel engem a cocó hátára, azelőtt a lábasjószág közelébe se mertem kerülni. Büszkén feszítettem a lovon és hihetetlenül élveztem azt a néhány percet. Aztán harmincegy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra megízlelhessem a lovaglás édes gyümölcsét”

– kezdi ecsetelni a lovakhoz való kötődését hatványozott lelkesedéssel Varga Zsolt.

Két és fél éves fiával.

Hatvanan az edzéseken

Még a Garam menti Lekéren lakott, amikor kezdte tudatosítani, hogy a szabadidő lovaglás kívánalmaihoz a westernlovaglás áll a legközelebb. Az ottani kórházigazgatót, Karol Hollý pszichiátert egy élő lexikonnak tartották a szakemberek a lovakkal kapcsolatban. Nagytudású, magát állandóan képező szaktekintély hírében áll mindmáig. Mintegy hatvan érdeklődő társaságában Zsolt is rendszeresen látogatta az orvos-igazgató által vezényelt, érdekes és változatos, remek hangulatban zajló edzéseket.

Lószelídítés.

Közben egy arab vérvonalú csikót vásárolt lányának, amelynek az Achat (magyarul vasárnap, a szerző megj.) nevet adta. A sors szeszélye folytán hazakerült szülőfalujába, Nyírágóba, ahol 2007-ben Fekete Zoltán polgármesterrel és néhány társával egyetemben megalakították a mindmáig polgári társulásként működő NYÍRVEST-NÝROVCE western lovasklubot. Még ebben az évben egy kétezer négyszáz négyzetméterű arénát építettek fel, s a versenytérre mintegy háromszáz tonna homokot terítettek.

Vitathatatlan sikerek

„Mindenképpen versenyezni akartam és tudatosan készültem a kemény megmérettetésekre. Az alapképzés után szinte valamennyi környékbeli versenyen részt vettem. A kétezer hetes idényt már a profik között tölthettem. A breznóbáyai szlovák bajnokságon egyéni számban ezüstérmes lettem, s bekerültem  a válogatottba is. Az Ekecsen lebonyolított közép-európai rodeo kupa versenysorozat kapcsán összetettben valamennyi résztvevőt sikerült magam mögé utasítani. A kétezer nyolcas év már gyengébbre sikeredett, ugyanis Achat fáradtsága miatt egy kissé elbizonytalankodott”

– tekint vissza az indulás főbb állomásaira a lovas.

Down-szindrómás versenyzővel.

Módosított tréningek

A későbbiekben gyökeresen változtatott a gyakorlásokon, vadonatúj állóképességi és gyorsasági edzéstervet eszelt ki, így az újabb sikerek nem várattak sokáig magukra. Kétezer kilencben egyéniben immár kétszeres szlovák bajnok, sőt válogatott csapattársaival együtt a dobogó legfelső fokára állhatott fel a Bács-Kiskun megyei Soltszentimrén rendezett közép-európai kupa viadalai során. A szóbanforgó év karrierjének a kicsúcsosodását jelentette.

Szintén a közép-európai kupa kapcsán Olomoucban teampenningben és ceatlepenningban Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot és Ausztriát is maguk mögé utasították. Néhány hónappal később a galántai szlovák bajnokságon a nemeckái Janka Pavlíkovával és a dunakisfaludi Horváth Józseffel szintén begyűjtötték az aranyérmet. A versenyző és Achat nyugodtan várhatta a következő időszak feladványait is.

Örömpóz a lovával.

Sokrétű fejlemények

Hosszú lenne felsorolni az eredményeket. Az elismert westernlovas már a karrierje elején nagyon elkapta a fonalat és sikert sikerre halmozott. Rendszeresen megrendezi falujában a RODEO Nyírágó elnevezésű versenyt, amelyre Pozsonytól Kassáig három-négy tucat sportember is benevez lovával. Akadt rá példa, hogy Nyitra megye fiataljai is megmérettették tudásukat. Ha visszatekintünk Zsolt diadalaira, feltétlenül ki kell emelni a murányaljai ródeót, a menguszfalvai csatározást és a lengyelországi Karpaczban zajlott küzdelmeket.

A beteg apróságoknak is örömet szereznek

A nyírágói lovasklub mintegy tizenöt gyermek részvételével rendszeresen szervez edzéseket, de nem feledkeznek meg a Down szindrómás fiatalokról sem, számukra parawestern erőpróbákkal kedveskednek. A most ötvenhat éves lovas még álmában sem gondol a visszavonulásra.

Kockázat nélkül nem megy.

„A Jerikho Double Roppers névre hallgató lovam még csak tíz esztendős, nem beszélve a mindössze négy éves kancáról, Petty Bull Pispolsról, most következnek számukra a legszebb évek. Az emberhez hasonlóan a ló is gyöngédségre és szeretetre vágyik. Kapcsolatunk szinte tökéletes, nem telik el nap, hogy meg ne simogatnám őket. Törődésemet és figyelmességemet leplezetlen szeretettel viszonozzák”

– érinti az együvé tartozás lélektanát a külföldön is elismert westernsport versenyző.

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb