Négy hazai és négy vendéggyőzelem született a lévai területi bajnokság VI. MEVASPORT liga hatodik fordulójában.

A csejkőiek odahaza hullajtották el a három pontot a garamkelecsényiek ellen (fotó: facebook).

A hontfüzesgyarmatiak megőrizték veretlenségüket, ezúttal az élvonalban tanyázó nagykálnai fakó otthonából rabolták el mindhárom pontot. A mérkőzés elején a hazaiak bizonyultak frissebbeknek, ám a hontfüzesgyarmatiak türelmesen kivárták az első kínálkozó alkalmat és Meňuš révén a 34. percben megszerezték a győzelmet jelentő gólt. A vendéglátók is több helyzetet kidolgoztak, ám a befejezéssel gondok akadtak. A későbbiek folyamán aztán szemmel láthatóan elfáradtak. A vendégek növelhették volna előnyüket, de Marek Horniak büntetőt hibázott.

A nagytúriak Balog és Topán találataival már a 10. percben kétgólos előnyre tettek szert, a találkozó utolsó tíz percében pedig ismét Topán, majd Nagy rezzentette meg a hontnádasiak hálóját. Így szurkolóik nagy örömére a Korpona parti település alakulata elkerült a sereghajtó pozíciójából.

A “csillerkári” rangadón a garamújfaluiak már az első félidőben beállították a végeredményt, amikor valósággal lehengerelték ellenfelüket és sikerükkel megőrizték első helyüket.

A VII. liga küzdelemsorozatában a kétyiek folytatták kiváló szereplésüket, most az ipolyviskiek vendégeként sikerült 5:4 arányban diadalmaskodniuk. Úgy látszik, hogy a csataiak a kezdeti bizonytalankodást követően újra elkapták a nyerő fonalat, ugyanis sorrendben harmadik nagyarágyú győzelmüket aratták, ezúttal az ipolyszakállosiakat küldték haza 4:1-es vereséggel. 

Eredmények -VI. MEVASPORT liga: Oroszka-Újbars 4:0, Nagykálna B-Hontfüzesgyarmat 0:1, Nagytúr-Hontnádas 4:0, Felsőzsember-Felsőgyőröd 2:0, Óbars-Nagysalló 2:1, Garamszentgyörgy-Fakóvezekény (Slovan) 0:4, Csejkő-Garamkelecsény 1:3, Garamkeszi-Garamújfalu 1:4.

VII. liga: Garamszőllős-Bori 0:0, Fakóvezekény (Sokol)-Felsőszemeréd 3:2, Vámosladány-Garamlök 2:1, Ipolyvisk-Kéty 4:5, Farnad-Bese 2:2, Hontvarsány-Peszektergenye 2:3, Kiskoszmály-Ipolyfödémes 2:2, Csata-Ipolyszakállos 4:1.

Kedden az előrehozott 16. fordulóra kerül sor a VI. MEVASPORT ligában, az alábbi párosítás szerint: Nagykálna B-Oroszka, Csejkő-Garamszentgyörgy, Nagytúr-Óbars, Garamkeszi-Felsőzsember, Hontnádas-Hontfüzesgyarmat, Garamkelecsény-Felsőtúr, Újbars-Felsőgyőröd, Fakóvezekény (Slovan)-Nagysalló. Szabadnapos: Garamújfalu.

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb