Illusztrációs felvétel (facebook.com)

A szurkolók nagy része örült annak, hogy május végén folytatódhatnak az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságok. Az irányító szervek határozata, illetve ajánlása alapján maguk dönthetik el a klubok, hogy bekapcsolódnak-e a pontvadászat újraindításába. Pontosan arról volt szó, hogy egy tizenhat fős mezőnyben még öt, ősszel elhalasztott mérkőzést kellett volna lejátszaniuk az alakulatoknak, hogy kialakuljon a fél idény végeredménye. A dunaszerdahelyi és a galántai járásban kutyafuttában lefújták a folytatást, a komáromi és az érsekújvári járások viszont pozitívan álltak hozzá a kihívásnak. De vajon mi újság saját házunk táján?

A Lévai Területi Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága május 5-én ülésezett. Végeredmény: a testület megszüntette a bajnokságot, az eredményeket pedig megsemmisítette. A felnőtteknél a VI. és a VII. liga éllovasai a garamújfaluiak és a vámosladányiak voltak, sereghajtóként pedig a hontnádasiak és a sáróiak pironkodtak. Az U19-eseknél, illetve az U15-ösöknél a lévaiak és a garamkovácsiak vezették a táblázatot, a végeken pedig a nagyölvediek és a berekaljaiak kullogtak.

„Negyvenegy klubot szólítottunk meg, kikérve véleményüket. Közülük harminchatan jeleztek vissza. Tizenhárman a bajnokság folytatása mellett kardoskodtak, míg harminchárman ellene szavaztak. A nagytúriak (ahol jómagam is focizom) az öt meccs lejátszását szorgalmazták, ám betartva a demokrácia elveit a többség véleményére bólintottunk rá”

– tájékoztatott Šaliga József, a Lévai Területi Labdarúgó-szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke.

A szövetség facebook oldalán vélemények sokasága fogalmazódott meg. Egyesek a csapatok rajtpénzének a visszatérítését követelték, akadt, aki inkább kukoricával ültetné be a pályákat, ám fellelhető volt afféle észrevétel is, hogy júniusban és júliusban rendezzenek minél több focitornát és játszanak barátságos meccseket.

Az új idény a tervek szerint augusztus 7-án veszi kezdetét, a csapatok július 4-ig jelentkezhetnek be a küzdelmekbe. A fociban sem tudni, mit hoz a jövő, s csak reménykedhetünk abban, hogy nem csökken tovább az alakulatok száma. Hogy nem tűnnek el gazdag hagyományokkal rendelkező egyesületek, mint ahogy a közelmúltban tapasztaltuk Ipolypásztón, Ipolybélen, Lekéren, Málason, Nyírágón, Tesmagon, Lontón, Tompán, Alsópélen, Bakabányán, vagy éppen Paláston.

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.07.15.

Több mint 40 millió euró értékben valósulhatnak meg beruházás a magyar–szlovák határ mentén az Interreg keretében

A magyar–szlovák határon átnyúló Interreg pályázati rendszer keretében ezúttal 64 millió euró értékben nyújtottak be projekteket. A rendelkezésre…

2025.07.17.

10 év után a végéhez közeledik a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása

Az előző évekhez hasonlóan idén is Nyitra Megye Önkormányzatának támogatásából folytatódott a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása, ahol a zselízi…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb