Vincze Dóka Krisztián, a fiatal zselízi gokartversenyző egy alkalommal már részt vett egy világversenyen; motocrossban jutott ki a franciaországi világbajnokságra. Azóta gokartba ült át, s immár ebben a versenyszámban képviselve az országot utazott el Portugáliába, a Rotax Max Grand Finals nevű világbajnokságra, ahol 72 ország pilótáival mérte össze tudását.

A fiatal versenyző a Morva Kupa és a Szlovák Bajnokság közös versenykiírásában – a tavalyihoz hasonlóan – az idén is második helyet szerzett, kvalifikálva magát a novemberi világbajnokságra. 2020-ban már kivívta a világbajnoki részvétel jogát, akkor a koronavírus-járvány miatt törölték a megmérettetést, 2021-ben pedig nem elégséges anyagi forrás okán nem tudott eljutni a bahreini világbajnokságra.

A motocrossból való kiszállás után Krisztián egy alkalommal a poén kedvéért kipróbálta magát az alsószecsei gokartpályán. Olyan jól ment neki a körözés, hogy a pálya tulajdonosa alig hitte el, hogy csupán első alkalommal ül gokartban.

Krisztián a motocross után egy újabb technikai sportágban találta meg számításait. Az alsószecsei, érsekújvári és pozsonyi edzéseket egyre komolyabban véve, sorra érkeztek a jobb és jobb eredmények a beltéri gokartversenyeken: megnyerte a magyar bajnokság egyik budapesti futamát, de – új pályacsúcsot beállítva – a Pelsőcön rendezett szlovák bajnokságon is diadalmaskodott. Edzője nagyapja, Dóka Lajos, aki egykoron a Formula Easterben (a Forma 3 kelet-európai megfelelője) volt pilóta, s két alkalommal is megnyerte a szlovákiai bajnokságot. A szocializmus évei alatt 16 évig versenyzett – a Forma 1 hiányában – a legnívósabb formaautó-bajnokságban.

Fotó: Vincze Dóka KrisztiánVincze Dóka Krisztián (balra)

A portugáliai világbajnokságon az első szabadedzések során az élmezőnyben zárt, a végső döntőbe mégsem sikerült bejutnia.A gyorsaságon megvolt, a szerencse azonban elkerült, ugyanis a kvalifikációban egyetlen tiszta kört sem tudtam futni. Itt csupán a 30. helyet értem el, ami azt jelentette, hogy minden egyes futamban csak a 30. helyről indulhattam. Összesítésben végül a 41. helyezést értem el. A versenyt nagyon élveztem, és rengeteg új tapasztalatot szereztem. Mindenkinek köszönöm a támogatást!” – fogalmazta meg Krisztián.

Kaszmán Zoltán, Ma7.sk

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb