A magyarországi NB II. elmúlt két fordulójában két fiatal akadémista mutatkozott be a győri ETO FC felnőtt csapatában. A Békéscsaba ellen Deákovits Richárd kapott lehetőséget, míg legutóbb, hazai pályán az ipolysági Urblík Norbert kapott lehetőséget az elsőcsapatban.

A mindössze 19 esztendős Deákovits Richárd első alkalommal lépett pályára múlt vasárnap a felnőttek között. A fiatal védő alapembernek számít az NB III-as ETO Akadémiában, és kemény munkájának köszönhetően a Békéscsaba ellen lehetőséget kapott az elsőcsapatban is. 

Az ETO legutóbbi, Budafok elleni mérkőzésén már az első félibőben pályára lépett Urblík Norbert, aki a sérült Keresztest váltotta. Urblík belső védőként jó teljesítményt nyújtott, bízik benne, hogy a továbbiakban is megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

Nagyon jól éreztem magam a pályán, habár az elején volt bennem egy kis izgalom, de miután megvolt az első jó passzom, magabiztos lettem, és úgy éreztem, jól ment a játék. Nyilván sokkal nagyobb az iram, mint az NB III-ban, de sikerült felvennem a ritmust. Csinálom tovább a dolgom, és reményeim szerint sok lehetőséget kapok még a csapatban 

– mondta Urblík.

A Budafok elleni mérkőzés hazai pályán 1:1-es döntetlennel végződött.

Gratulálunk az ipolysági játékosnak, és sok sikert kívánunk a folytatáshoz!



forrás: eto.hu

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2023.11.29.

A Fő téri nagyparkoló a városi műjégpálya felállítása miatt az esti órákban lezárásra kerül

Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy 2023. november 29-én és 2024. január 7-én a Fő téri parkoló a városi…

2023.11.28.

December 1-től kezdik kifizetni a 300 eurós nyugdíjkiegészítést

A Szociális Biztosító december 1-jével megkezdi a rendkívüli, 300 eurós nyugdíjkiegészítés folyósítását, és december 20-ig minden jogosult megkapja…

2023.11.29.

SacheRock Underground fesztiválsorozat Zselízen

Míg a zselízi Sacher-ház történelmi épülete egyre épül-szépül és nyeri vissza eredeti, monarchista arculatát, addig a kulturális és…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb