A 2024/2025-ös idényben a Lévai járás II.-ben, vagyis a VII. Ligában, a sportrajongók szótárával élve az úgynevezett “utolsó osztályban“ kimagasló eredménnyel, veretlenül, összesítve 67 rúgott és mindössze 12 kapott góllal Palást csapata verte agyon a másik tizenkét település együttesét. A félszezon győztesének vezetőjével, Križan Istvánnal beszélgettünk az eddigi eredményekről, jelenlegi helyzetükről, jövőbeli terveikről.

Összességében miként értékeli a bajnokság eddigi részét? Mi volt a legjobb élménye a szezonban?

Ami a csapat teljesítményét illeti, nehéz negatívumot mondani. Minden mérkőzéshez vidáman állunk, remek hangulat uralkodik a játékosok közt. Viccelődés, nevetés, jó kedv van az öltözőben, és ez az atmoszféra megmutatkozik a nézőtéren is. A legnagyobb élmény számomra pont ez, hogy a jó kedv, boldogság nem ér véget a 90 perccel, de ebben a szezonban mindig megmaradt a mérkőzés lefújása után is.

Mennyire elégedettek jelenlegi helyezésükkel?

Maximális az elégedettség. Az összes mérkőzésünket megnyertük, még csak pontot sem veszítettünk, ennek fényében nem lehet rosszat mondani. A gólarány önmagáért beszél. 67 gólt lőttünk és mindössze 12 darabot kaptunk.

Idegenben volt 1-2 szorosabb mérkőzésünk, de abszolút domináltunk a legtöbb összecsapáson.

Mi a céljuk a bajnokság második felében?

Ugyanekkora elánnal folytatni a megkezdett munkát. Szeretnénk elérni a kitűzött célt, ami nem más, mint a bajnokság bezsebelése, a dobogó első helyének megszerzése.

Terveznek-e erősítéseket, vagy a meglévő keretet szeretnék egyben tartani?

Ezt a döntést a csapatnak és a vezetőségnek összhangban kell meghoznia. Ha ők úgy döntenek, hogy a 2025/26-os idényben megmérettetjük magunkat az egy fokkal erősebb ligában, egy osztállyal feljebb, az esetben tervben van a keret erősítése. Két-három játékost már felkerestünk ez ügyben, de egyelőre még várjuk tőlük a visszajelzéseket. Természetesen szeretnénk egybetartani a meglévő keretet, hiszen nagyon dinamikusan, igazi csapatként működik.

Büszkeséggel tölt el, hogy a keretet 90%-ban helyiek alkotják, abszolút hazai játékosok fociznak nálunk, és ezt ma már nagyon kevés falusi csapat mondhatja el magáról.

Mi erre nagyon-nagyon büszkék vagyunk.

Milyen tervek, célok vannak a 2024-2025-ös idény tekintetében?

Pozitívan tekintünk a jövő kihívásaira. A nagyobb kihívás nagyobb motivációt vonz magával, ami picit komolyabb hozzáállást igényel. Szükség lesz jobban odafigyelni az edzések abszolválására, és az idegenbeli mérkőzésekre való összpontosításra, hogy rendszeres legyen a részvétel minden focistától.

A profi sportba sok helyen ömlik a pénz, a jelenlegi gazdasági helyzetben az amatőr futballnak egyre nagyobb nehézségekkel kell szembenézni, aminek következtében egyre kevesebb a falusi csapat. Hogyan tudnak ezzel megbirkózni, mennyire stabil a klub anyagi helyzete, kitartanak-e a támogatók?

Kimondott szponzorunk nincs. Egyetlen támogatónk az önkormányzat, élén a polgármester úrral, Köpöncei Péterrel, akinek ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat. A 2025-ös évre is igéretet kaptunk a működésre szükséges összeg bebiztosítására. Azt még szeretném megemlíteni, hogy van egy lelki és fizikai támogatónk, aki kiválóan végzi munkáját, az edzőnk, Püspöky István. Említésre méltó, nagyszerű szurkolótáborral rendelkezünk, akik minden egyes meccsünkre elkísérnek bennünket és nagy lelkesedéssel támogatják a csapatot.

Ez az, ami szép és csodálatos ebben a falusi fociban. Hajrá Palást!

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.11.02.

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, a 110 éve elhunyt dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk, aki 110 éve, 1915-ben hunyt el. Az első…

2025.11.02.

Szívátültetésre vár egy zselízi fiatal, aki a nyilvánosság segítségét kéri

Vannak történetek, amelyek arra késztetik az embert, hogy egy pillanatra elcsendesedjen. Nem azért, mert a halálról szólnak – hanem…

2025.11.05.

Az utolsó Zselízen élt grófnőnek állítottak emléktáblát

Fotók: Sacher PT és Bíró Bernadett Zselízen nagy hagyománya van az Esterházy-kultusznak. A nemesi család itteni ága évszázadokig…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb