268 Views

Magyarország szeptember elsejével ismét lezárta határait a koronavírus elleni védekezés keretén belül. Azokat a határokat, melyekre a tíz éve regnáló kormány és úgy általában a nemzetileg elkötelezett magyarok a Kárpát-medencében idegenkedve tekintenek, mint egy mesterséges kényszerre, amit egy szóval Trianonnak szoktunk nevezni.

(forrás: felvidek.ma)

Meg sem tudom számolni, hányszor hallottam azt a szólamot, hogy a határok csak a fejekben léteznek és a mindenkori Magyarország határai addig nyúlnak, amíg magyar emberek magyarként élik a mindennapjaikat. Erről szólt az elmúlt tíz esztendő nemzetpolitikája is.

Amit erőszakkal szétválasztottak 1920-ban, azt újra egybe kell forrasztani. Ennek eredménye, hogy Istennek hála, a trianoni gúnyhatár két oldalán élők ezer, sőt millió szállal szövik át az élet minden területét. Gazdasági, üzletpolitikai, oktatási, turisztikai, kikapcsolódási és számtalan egyéb téren. És ez így van rendjén a legnagyobb mértékben.

Nemcsak az ingázik napi, heti szinten, aki ott vagy itt dolgozik, hanem akinek az élete részévé vált, hogy ebben a régióban éli az életét, végzi a dolgait, függetlenül attól, hogy valamely határ arra húzódik-e vagy sem. A schengeni övezetnek köszönhetően a határátlépés annyira természetessé vált, hogy a legtöbb esetben rutinszerűen tesszük, észre se vesszük. Legfeljebb a mobilhálózat-váltáskor, vagy a pénznemkülönbségnél. Előbbi az uniós szabályozással ugyancsak nagy előrelépésként járult hozzá a nemzetegyesítés folyamatához, utóbbi viszont még sajnos várat magára. Egy esetleges közös fizetőeszköz (euró) még jobban összenöveszthetné, ami összetartozik és még szorosabbá fonná az összetartozó szálakat, megkönnyítve milliók életét.

Persze, mindenki megérti és igyekszik elfogadni a COVID elleni védekezés lényegét, csak ilyenkor, amikor lezúdul az orrunk előtt a határzár, kapjuk fel a fejünket zavartan, hogy most akkor tőlünk kell védeni Magyarországot?

Hogy a sok igyekezet ellenére mégis vannak határok? A Felvidék az külföld? Szeretném hinni, hogy nem, de ilyenkor tudatosul bennem, hogy a nemzetegyesítés útjának még messzemenően nem járunk a végén. Rengeteg még a teendő mindkét oldalon.

Ilyen gondolatok cikáznak a fejemben, amikor a Magyarország–Oroszország Nemzetek Ligája csoportmérkőzés félidejében elmegy a kép és megjelenik egy felirat, hogy „ez a tartalom csak Magyarországon érhető el.”

Internetről követtem a mérkőzést, és bár tisztában vagyok vele, hogy a bonyodalmas nemzetközi közvetítési jogdíjazások és szabályozások kavarhatnak be, de újfent csak tőrdöfésként hasít az ember szívébe, hogy ismét éreztetik velünk, hogy mi valamin kívül vagyunk, hogy az egységes Kárpát-haza kontextus ellenére mégis vannak még dolgok, melyekbe nem tartozunk bele.

(forrás: felvidek.ma)

Sok országos vonatkozású kommunikációs slamposság is úgy rekeszt ki minket, hogy még csak észre sem veszik. „…minden magyar háztartásba eljuttatjuk…; …a magyarok 2/3-a úgy véli, hogy…”, stb. Tehát a határon túli 3 millió magyar is bele van ebbe véve, vagy csak az anyaországiak? Szőrszálhasogatásnak tűnhet, de a formahasználat bosszantóan helytelen, ugyanis a jelenlegi Magyarország területére vonatkozó intézkedések nem egyenlőek a nemzet egészével. Ezt maga a Miniszterelnök szokta hangoztatni. Ráadásul egy magyarországi roma, sváb vagy más nemzetiség értelmezze úgy, hogy az ő háztartásukra nem vonatkoznak a fenti példák? Mindenképpen oda kellene figyelni, hogy az efféle kommunikációban a magyar helyett a magyarországi forma legyen alkalmazva. Ahogy a mi körünkben is irtani kell mint a gyomot, azt a formát, hogy a „magyarok (értsd magyarországiak) ezt vagy azt csináltak” stb.

Ugyanehhez a kérdéskörhöz tartozik a mára – hála Istennek – egyre ritkább jelenség, hogy egy felvidékit, erdélyit stb. az anyaországban lerománoznának, leszlovákoznának (horribile dictu csehszlovákozzanak), esetleg megkérdezzék, hol tanultunk meg ilyen jól magyarul (igaz sajnos azt sem lehet mondani, hogy teljesen ismeretlen lenne ez a mi-ti-ők narratíva.

Azért előrelépés jócskán megfigyelhető ezeken a területeken, ami értékelendő is, de az olyan kiugró esetek, mint a témaindítónk, a sok pozitív változás közepette még mindig érzékenyen tudnak érinteni bennünket. Ezeken kell még javítani, „mert, ha nem vigyáztok ránk, olyanok leszünk mi is, nélkületek”.


(forrás: felvidek.ma)

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.09.23.

Koronavírus Ipolyságon: az egyházi iskola áttért a narancssárga fázisba – FRISSÍTVE

Tájékoztatjuk a tisztelt szülőket, hogy 2020. 9. 23-án iskolánk egyik gimnazista diákjának koronavírus tesztje pozitív lett, olvasható a…

2020.09.24.

Bemutatjuk a Pattomatto olasz étterem tulajdonosát és konyhafőnökét

Palást. Máté Patrik (33) Ipolyságon született, ugyanitt járt alap- és középiskolába, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam-…

2020.09.22.

„Leltározás közben jött az ötlet…”

Heimlich Norbert (28) Ipolyságon él, mentősként dolgozik. Az elmúlt néhány hétben több zsák használtruhát vitt a környékbeli rászoruló…

2020.09.21.

Ipolynyéken is regisztráltak egy koronavírusos esetet

A Nagykürtösi járásban is egyre több koronavírussal fertőzött személyt regiszrálnak a Regionális Közegészségügyi Hivatal közlése szerint. Az ipoynyéki…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb