Bizonyára nem egy nőtársammal előfordult már, hogy megtetszett neki egy ruha a barátnőjén, esetleg egy katalógus manökenén, de mikor ő maga felpróbálta, a látvány inkább volt kiábrándító, mint csinos. Ennek az oka abban keresendő, hogy valamennyiünknek más testalkat adatott meg. S bár sokszor irigyeljük más nők előnyeit és hátrányait, ne csügggedjünk: mindannyian lehetünk vonzóak, ha testalkatunknak megfelelően öltözködünk.

(forrás: facebook)

Az alábbiakban  sorra  vesszük az egyes testalkat típusokat és a hozzájuk illő ruhadarabokat, valamint arra is felhívjuk a figyelmet, mi az, amit próbáljunk elkerülni.

A „V“ testalkat jellemzője, hogy a felsőtest sokkal hangsúlyosabb, mint a test alsó része, vagyis az illető hölgy szélesebb vállakkal, erősebb mellekkel,  illetve keskeny csípővel és vékony combokkal rendelkezik. Nevezhetjük fiús alkatnak is. Ebben az esetben az a cél, hogy a felsőtestet keskenyítsük. Ennek a típusnak jól áll a húzott derékrész, a csípő alá érő póló vagy kardigán, a harangszoknya. A vállat stólával lehet takarni, a formás dekoltázst pedig V-kivágással hangsúlyozni. Mindenképp kerülni kell a puffos ujjat, a mellrészre varrt fodrokat. Kiegészítőként előnyösek a hosszú láncok és a széles övek.

Az „A“ testalkat a „V“ ellentéte, vagyis a felsőtest keskeny, viszont széles csípő jellemzi. Természetesen pont ellentétes hatást szeretnénk elérni, mint a fentebb említett típusnál. Ajánlott a csónaknyak, a mellrész fodrozása, a válltömés. Semmiképp ne viseljünk napjainkban is oly divatos rakott szoknyát, csípőre simuló felsőrészt, vastag combok esetén kerüljük a miniszoknyát és a mintás harisnyanadrágokat. Derék és csípő tájékán tartózkodjunk a keresztben csíkos anyagoktól és a nagy, színes mintáktól. A test alsó részén viseljünk sötétebb színeket.

Az „X“ alkat minden nő (és férfi) álma, ezt nevezzük homokóra alkatnak is. Karcsú derék és az alsó- és felsőtest közti arányosság jellemzi. A mellek és a derék ugyan hangsúlyosak, de összhangban vannak egymással, míg a derék valóban karcsú. Az „X“ alkatúaknak arra kell vigyázniuk, hogy tartsák meg a természet adta arányokat. Szinte bármilyen minta és szabás megengedett, de mindenképpen kerülni kell az egyenes szabású vagy zsákruhákat, amelyek formátlanná teszik az alkatot. Felboríthatja az egyensúlyt a túlvariálás is: ne alkalmazzunk egyszerre fodrot, feltűnő mintákat, tűzést és hajtást.

(fotó: facebook)

A „H“ alkat esetében a csípő és a derék vonala közt csak mintegy 15 cm eltérés lehet, vagyis a test sziluettje nem ívelt, inkább egyenes, a derék íve valahol elveszik. Megfelelő öltözködéssel elérhetjük, hogy a csípő kerekebbnek, a derék íveltebbnek, vagyis nőiesebbnek látszódjon. Ajánlott viselet a puffos ujj, a derékban szűk felsők, az A-vonalú nadrág. Mindenképp kerüljük a túl szűk ruhákat és a széles öveket. A „H“ alkatúak általában hosszú, vékony lábakkal rendelkeznek, ezért nyugodtan viselhetnek színes vagy mintás harsinyát.

Az „O“ alkatú hölgyek törzsének közepén van a hangsúly, a csípő széles, a has kidomborodik, sokszor mellben is erősebbek. Az öltözködéssel álcázni tudjuk a hasat és karcsúsítani a derekat. Mindig lágy esésű anyagokat viseljük, amelyek körülölelik az alakot. A pocakot mell alatt húzott blúzok, tunikák alá  tudjuk elrejteni. Nadrágból is egyenes vonalút viseljünk. Mindenképp kerüljük a szük, rövid felsőket, a miniszoknyát, a nagy mintás ruhadarabokat.

Nincs más dolgunk tehát, mint a tükörbe állva objektív szemmel megállapítani, melyik csoportba tartozunk, s ezt a néhány alapszabályt betartva kicsit átalakítani ruhatárunkat. Ne feledjük, a tökéletes testalkat csak keveseknek adatott meg, és semmi köze sincs a boldogsághoz és a „jónőséghez“.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb