Él két nép, valahol Európa közepén. Két nép, hasonló sorssal és egy mára összefonódó közös múlttal. Két nép, akik testvérek, két jó barát, akik együtt harcolnak és isszák borukat. 

(ma7.sk)

Bizony, ma van a lengyel-magyar barátság napja. Március 23-át a magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm pedig március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak. 

Innentől tartjuk számon ünnepként a mai napot, de a két nép közös történelme ettől sokkal messzebbre nyúlik vissza. Bár igaz, hogy már Szent László királyunk édesanyja is lengyel volt, kapcsolataink I. Nagy Lajos uralkodása alatt kezdtek elmélyülni. Majd később az évek során a két ország számos nagy embert adott egymásnak, elég ha csak Báthori Istvánra gondolunk magyar részről, vagy az 1848-1849-es szabadságharc ,,Bem apójára” a lengyel oldalról. Viszont amellett sem mehetünk el, hogy hazánk több tízezer lengyelnek nyújtott védelmet a második világháború alatt, ugyanúgy, ahogy egykor a kuruc vitézek is menedéket találtak Lengyelországban. 

Így hát színes történelmünk egyik fénypontjaként könyvelhetjük el ezt a napot, és illik legalább egy pillanat erejéig gondolni a baráti népre a mai napon.

Végül pedig egy képet szeretnék csatolni, ami az egyik személyes kedvencem:

(mandiner.hu)

Ez a kép 1939 márciusából származik, mikor újra megvalósult a lengyel-magyar közös határ a Kárpátok vonulatai közt. Rajta egy magyar, és egy lengyel katona, ahogy szimbolikusan, barátilag köszöntik a másik népet.


Kukolík András

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.07.15.

Több mint 40 millió euró értékben valósulhatnak meg beruházás a magyar–szlovák határ mentén az Interreg keretében

A magyar–szlovák határon átnyúló Interreg pályázati rendszer keretében ezúttal 64 millió euró értékben nyújtottak be projekteket. A rendelkezésre…

2025.07.17.

10 év után a végéhez közeledik a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása

Az előző évekhez hasonlóan idén is Nyitra Megye Önkormányzatának támogatásából folytatódott a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása, ahol a zselízi…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb