Tanuljunk Léva esetéből

Minden jóérzésű felvidéki magyarra élőhúsba való vágásként hatott a lévai magyar gimnázium bezárása. Az öregdiákok és a sok tettre kész ember valóban elkövetett mindent, megmozgatott minden lehetséges követ, hogy az intézményt megmentsék, ám mindhiába.

Becsületbeli harc volt a javából, de valójában sejtették saját maguk is, hogy lehetetlen küldetésre vállalkoznak. A demográfiai számok ugyanis nem engednek, egy iskola tekintetében különösen nem.

Ezért kell nagyon odafigyelni, hogy tudatos nemzetstratégia folyjon tájainkon, és ne csak akkor rendeződjünk egységbe, ne már akkor vállalkozzunk lehetetlen mentőakciókra, amikor már eleve menteni kell valamit, amikor már baj van.

Magyarország Kormányának tudatos nemzetpolitikája bár erős várként nyújt oltalmat a felvidéki magyarságnak, de a hangsúlyokat, a részleteket Budapest bármilyen igyekezete ellenére se tudja látni keresztmetszetében látni. Ezért fontos, hogy a nemzetpolitika svájci óra pontosságú stratégia mentén működjön.

Sok esetben ugyanis a rengeteg jó szándék és pénz, paripa, fegyver ellenére is logikátlanságok figyelhetőek meg ezen a téren, sőt esetenként kontraproduktivitás is. Másik – bekonkuráló – óvodaépítés ott, ahol egyébként van. 30 fős bölcsőde ott, ahol a gimnázium megszűnik, üresen tátongó közösségi ház (hiperkomplexum) Királyhelmec szívében vagy rönkház egy rendezvénymentes martosi magánparkban hogy csak pár példát említsünk, de sajnos akad több is.

Eközben sok iskolánk omladozik, forrás és energiahiánnyal küzdve próbálnak harcolni a magyar gyerekekért, hogy azokat minél kevesebb számban írassanak szlovák iskolákba, ami jobb anyagi körülmények között tud működni, mivel nem a túlélésre kell összpontosítania.

Nem tudom, tervez-e a magyar kormányzat az óvoda- és bölcsődefejlesztési programhoz hasonló iskolafejlesztési programot is indítani, de biztos hasznosabb lenne, mint az általunk is felsorolt pár negatív példára való fecsérlés.  

Hasonló nüánszok ezek, mint a „Szülőföldön magyarul” támogatási program vagy a Rákóczi Szövetség beiskoláztatási támogatásoknak készpénzben és nem eszközökben, vagy egyéb formában való kifizetése, ami sok esetben nem megfontolt szülő kezébe jutva teljesen célt téveszt (pl. a gyerek iskolai felszerelése helyett szeszesitalra fordítódik), de említhetnénk a Baross Gábor-pályázatok emitt-amott kifejezetten Orbán-ellenes alakokhoz, vagy echte szlovákokhoz is jutását is, midőn a rendszert kijátszva kapnak olyan polgártársaink is támogatást a felvidéki gazdaság fejlesztésére, akiknek ez nem igen járna.

Félreértés ne essék, tökéletesen biztos vagyok abban, hogy ezek a példák kiragadott esetek (amik a nagy számok törvénye szerint megesnek mindenhol), én inkább attól félek, hogy e tévedések homokszemként okozhatnak kárt a gépezetben. Ellenzéki érzelmű barátaink ugyanis éberen csapnak le minden ilyenre és azokat zászlójukra tűzve, hivatkozási alapként becsmérelnek mindent, kifordítva azt annak teljes valójából, felbecsülhetetlen károkat okozva. Ezért úgy érzem, kötelességem ezekre felhívni a rendszer figyelmét, hogy a jövőben elkerülhetőek lehessenek.

Maga a cél és a szándék ugyanis jó, sőt 90%-ban annyira hasznos, hogy szinte nélkülözhetetlen, az ilyen apró hibák mégis elrontják az összképet és a maximális hatékonyságot.

Ha pedig ezek kiküszöbölésre kerülnek, akkor mindenki elégedetten és békésen nyugtázhatja, hogy Magyarország nemzetpolitikai támogatásai sokszorosan megtérülő befektetések a nemzetbe, melyek együvé tartozásunk megingathatatlan eszmeiségét szolgálják, nem pedig elpocsékolt invesztíciók, ahogy notorikus gyurcsánymomentumista barátaink kárognak. 

Reményik Sándor már 1925-ben megírta:

Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!

Medve Gábor

Címkék: helyes út, nemzetpolitika, támogatás