Csonka Ákos
Fotó: Csonka Ákos Facebook-oldala

A Magyar 7 hetilap közéleti személyiségeket kérdezte, miként látják a magyar párt jövőjét, és mit gondolnak az etnikai politizálásról. Ezúttal Csonka Ákos zselízi publicista mondta el véleményét.

Egyesek gyászmisével keverik össze a felvidéki közéletet, és virágot hordanak a dombra, amit sírnak hisznek. De az valójában nem sír, hanem a hármashalom helye, amiből kisarjad a jel, ami – Esterházy után szabadon – a mi jelünk. Ez mutatja számunkra az utat.

Persze nem könnyű út, senki se mondta, hogy mesterséges kisebbségbe szorított létbe politizálni leányálom, de ezt az utat jelölte ki számunkra a jó Isten.

Hogy vége lenne az etnikai politizálásnak? Kizárt! Több mint 100 éves sorsközösségünkben voltak sokkalta nehezebb időszakok is, mégsem ért véget a történelem. Hogy válság van, az vitathatatlan. Rossz vezetők, sorozatos hibás döntések és stratégia helyetti törtetéseknek ugyanis természetes következménye a válság kialakulása.Nem az etnikai politizálásnak kell, hogy vége legyen, hanem a koncepció nélküli sodródásnak, a politikai élősködésnek és az antipolitizálásnak.

Természetesen ebben a káoszban ez nem kis feladat, de jelenleg egy személyt látok a felvidéki közéletben, akinek erre tehetsége, karizmája, kapcsolatrendszere és politikai tudása is van. Ez pedig Gubík László. Amit programbeharangozó interjújában felvázolt, azzal azonosulni tudok.

Mintegy félmillióan vagyunk a Felvidéken, akik magyarnak vallják magukat és/vagy magyar az anyanyelvük. További több tízezer, sőt százezer ember van a Felvidéken, aki bár identitásában nem magyar, de valamilyen szinten beszél magyarul, sok szállal kötődik a magyar kultúrához, vagy egyszerűen csak együtt él az ország déli részében a magyarokkal (azokról nem is beszélve, akik egyik kategóriába se tartoznak, csak mondjuk szimpatizálnak a magyarokkal vagy éppen Orbán Viktor politikájával stb.).

Ez egy akkora tömb, ami nemhogy elegendő lenne normális politizálással, átgondolt, ésszerű üzenetekkel és kommunikációval az 5%-os küszöb átlépésére, de akár a duplájára is. Az eddigi vezetések a 8-10%-ból nem tudtak 5%-ot szerezni, Erdélyben az 5%-ból csinálnak 6-7%-ot. Úgyhogy aki az etnikai politizálás végét vizionálja, az csak ürügyet keres az alamizsna jellegű könnyebb, ám téves út felé. Ez viszont nem a felvidéki magyarság útja. Jézus Krisztus sem futamodott meg a Golgotára menet. Mi se fogunk!

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.04.22.

Gyimesi három árulása, amivel szembefordult a felvidéki magyarsággal

Kép: Felvidék.Ma Vannak, akik értetlenkedve állnak a Magyar Szövetség azon döntése előtt, hogy a párt felfüggesztette Gyimesi György…

2025.04.22.

Drakula székely volt? Akkor miért a románok profitálnak a világbrandből?

Nézem a 2024-ben megjelent Nosferatu című amerikai horrorfilmet, és ráncolom a homlokom. Dracula grófot románként mutatja be, az…

2025.04.25.

Csenger Tibor: Több mint 310 ezer euró irányul Nyitra megyébe a Kisprojekt Alapok jelen kiírása által

A határon átívelő Európai Uniós Interreg SK-HU program Kisprojekt Alapjának Monitoring Bizottsága ezúttal Komáromban tartotta meg ülését. A…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb