Zselíz városa olcsó és hatékony megoldást talált úthálózatának felújítására. Megvásároltak egy használt aszfaltozó gépet, betanították az embereket a gép kezelésére, majd fokozatosan, saját erőből felújították a helyi aszfaltozott úthálózatot.

A zselízi utakat érintő, évek óta húzódó problémák megoldódtak, hiszen a legkritikusabb helyeken eddig csak maróztak és foltoztak. Ezek a munkálatok azonban csak rövidtávú és részleges eredményt hoztak.

Ahogy arról Haris Péter, Zselíz város Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási Osztályának vezetője tájékoztatott, a város az év első felében megvásárolt egy használt Dynapac 5000R típusú aszfaltozó gépet. “A gép beszerzési ára 18.053 euró volt, melyet saját forrásból finanszíroztunk. A berendezést, annak felújítását követően, először a Sládkovič utcában használtuk. A munkálatokat a város saját erőből oldotta meg. Azokat a gépeket, melyek nincsenek a tulajdonunkban, de szükségesek az aszfaltozáshoz, rövid távra bérbe vettük. Legközelebb az Úttörő utca felújítását tervezzük, a 2020-as év tavaszának-nyarának folyamán,” mondta Haris.

A Sládkovič utca rekonstrukciójához szükséges, piaci árnak megfelelő összeget, a város pályázaton nyerte. “Pontos számításokkal rendelkezünk az adott esettel kapcsolatos megtakarításokról, ami a szerződéses árral összevetve 15 százalékos megtakarítást jelent. Az adatok függvényében a beruházás megtérülése 2-3 éven belül várható,” tette hozzá a Vagyongazdálkodási és Szolgáltatási Osztály vezetője.

Andrej Budai

foto: Zselíz város

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.09.11.

Karanténban az ipolysági neurológus – Interjú MUDr. Póczik Gáborral – FRISSÍTVE

FRISSÍTVE: 2020. 9. 13. Mint ismeretes, városunkban is felütötte fejét a koronavírus, az ipolysági belgyógyászaton kezelt egyik beteg…

2020.09.14.

Ipolyság régen és most – 1. rész (fotógaléria)

Ezennel új cikksorozatot indítunk útnak: Ipolyságon készült fotókat teszünk egymás mellé. Egyet a múltból és egyet a jelenből.…

2020.09.15.

Két pedagósgus tesztje lett pozitív, bezár a csábi alapiskola

"Az Alapiskola és Óvoda Csáb vezetősége tájékoztatja a diákokat, szülőket, hogy ma, azaz 2020. 09. 15-én a nagykürtösi Regionális Közegészségügyi…

2020.09.15.

Megkérdeztük olvasóinkat, mutatjuk az eredményeket!

Portálunk elsőként számolt be róla, hogy szeptember 3-án az ipolysági képviselőtestület úgy döntött, a járványügyi helyzetre való tekintettel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb
Programajánló