Nyolcadik alkalommal tartotta meg tehetségkutató versenyét a Via Nova és a Fiatalok a Garam és Ipoly Mentéért Polgári Társulás a zselízi művelődési házban.

Ezúttal is szép számmal jelentkeztek a szűkebb és tágabb környék fiatal tehetségei az évről évre nívósabb versenyre, a minőségi fejlődés pedig megmutatkozott a produkciók színvonalán is, amihez hozzájárult, hogy a fiatal tehetségeknek látványos színpadi technika állt a rendelkezésükre és a díjak is a szakmai fejlődést szolgálják.

fotó: Csonka Ákos

Összesen 27 produkcióval, közel 50 alapiskolás diák csillogtatta meg tudásának legjavát magyar ének, hangszerszóló és zenekar, magyar népdal, modern tánc, néptánc kategóriákban zömmel a Lévai járásból.

Az egyes kategóriák győztesei a szép oklevélen túlmenően olyan értékes utalványokat nyertek, melyek a fejlődésüket szolgálják.

Ilyen volt többek között énekóra elismert tanároknál, hangszervásárlási utalvány, tánctanítás neves tánctanárok közreműködésével, valamint néptánctáborban való részvételi lehetőség.

fotó: Csonka Ákos

„Örömünkre szolgál, hogy vannak visszatérő tehetségek is, akiket láthatunk felcseperedni és fejlődni. Ilyenkor érezzük, hogy van értelme annak, amit teszünk”

– mondta el Kovács Gubík Réka főszervező. Majd hozzátette: „A fellépésen a gyerekek igazi sztárnak érezhetik magukat a profi technika miatt. Zsűrink minden fellépőnek személyre szabottan vissza tud jelezni, hogy mi volt jó, s mi a fejlesztendő terület. Nyereményeinkkel támogatni szeretnénk tehetségük további fejlesztését, kibontakoztatását, ezért leginkább pénzutalványokat osztunk ki, amelyeket beválthatnak ének- és tánctanároknál, hangszerboltban, néptánctáborban. És végezetül az sem elhanyagolható szempont, hogy soha nem lehet tudni, kik ülnek a közönség soraiban, kik figyelnek fel egy-egy tehetséges gyerkőcre.”

Csonka Ákos

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.09.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Fotó: Rákóczi Szövetség Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő…

2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb