Ballagna a vén diák... - Reflex24

A zselízi Comenius Gimnázium már közel 65 éve búcsúztatja végzőseit. Bár minden diák különlegesnek és megismételhetetlennek tartja négyéves gimnazista pályafutását, az idei ballagók tényleg egyedi módon zárták középiskolás éveiket: ballagás és érettségi vizsga nélkül. Május 15-én, a ballagás kitűzött dátumán csendes maradt az iskola, üres az udvar. Az érettségizők május 25-én ültek volna a zöld asztalhoz. Az is elmaradt. Kepka Márk osztályfőnököt és Cserba Katalin igazgatónőt kérdeztük a világjárvány következtében kialakult sajátos helyzet kapcsán.

Számomra kissé olyan ez, mintha viccet mesélnék poén nélkül. Vagy egy más példával élve: olyan érzés van bennem (és talán kollégáim nevében is beszélhetek), mintha egy ügyes, négy éven keresztül olimpiai versenyre készülő csapat anélkül kapna érmet, hogy megrendezték volna az olimpiai döntőt. A felkészülés megtörtént, de elmaradt a ballagás ünnepélyes szertartása, a harmadikosok osztálydíszítéssel járó lázas készülődése, az érettségit körüllengő ,,láz”, a tételhúzás izgalma, majd a sikeres érettségi után érzett öröm és elégedettség érzése. Ami vigasztal, hogy a négy év alatt remélhetőleg sikerült olyan tudással felvértezni tanulóinkat, amelyet későbbi tanulmányaik során kamatoztatni tudnak. Sok sikert kívánok minden kedves diákomnak! Remélem, hogy további életútjukat nem keresztezi többé hasonló esemény.”

– fejtette ki véleményét Kepka Márk.

„Nagyon sajnálom, hogy nem búcsúztathattunk őket közösen diáktársaikkal, szüleikkel, barátaikkal együtt, valamint azt is, hogy egy jól felkészült osztály nem bizonyíthatott. Rengeteg energiát, munkát fektettek a felkészülésbe ők is, és tanáraik is. Mindezek ellenére találkoztunk még egyszer végzőseinkkel az iskola falai között, hogy elbúcsúzzunk”

nyilatkozta a gimnázium igazgatónője.

A rendhagyó búcsú során a harmadikos diákok nevében osztályfőnökük, Martosy Ilona adta át a búcsúajándékokat. A végzősök átvették érettségi bizonyítványaikat, amelyek érdemjegyeit a korábbi évek átlagai alapján számolták ki. Kitűnő tanulmányi eredményeikért igazgatói dicséretről szóló oklevelet és a vele járó jutalomkönyvet kapott Belan Veronika, Nagy Zoltán, Nyúl Anikó.

„Az elmúlt pár hónapban nagyon sok minden megváltozott. De van, ami nem változik. Nem változik az aggodalom, gondoskodás, amit a jövőjük iránt érzünk. Az elmúlt éveket nem lehet kitörölni, valamilyen nyomot hagy mindenkiben. Bennünk is. Nem fogjuk, nem is akarjuk őket elfelejteni. Kollégáimmal együtt követni fogjuk pályájukat, örülni fogunk minden sikerüknek.  Bízunk abban, hogy választott iskoláikban helyt állnak, és sok jót hallunk még felőlük. További sok sikert kívánok mindannyiuknak!”

zárta gondolatait az igazgatónő.


Mácsadi István
fotók: Soóky Krisztián

Címkék: , , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.07.04.

A levendula csodájára járhatunk Lekéren

A levendula az egyik legváltozatosabban használt gyógy-, fűszer- és dísznövény, melyet számtalan módon felhasználhatunk, de amit csupán nézni vagy…

2020.07.06.

Bemutatjuk az Unlimited Souls együttest

Csábon a zenélésnek mindig is nagy hagyományai voltak, s ez alól a jelenkor sem kivétel. Nem is kell…

2020.07.05.

Hogyan értékelik az oktatási államtitkárral folytatott megbeszélést?

A hét elején már adtunk hírt az ipolysági munkaértekezletről, akkor Filip Mónika oktatásügyi államtitkárt és az esemény szervezőit…

2020.07.03.

R7: szomorú hírek “autópályaügyben”

A napokban tette közzé az INEKO (Portál o diaľniciach a železniciach) a honlapján az egyes, még megépítendő autópálya-szakaszok kivitelezésének tervezett…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb
Programajánló