Az idei nyári szezonnak a koronavírus járvány okozta nehézségek nem kedveznek, ennek megfelelően a legtöbb tömegrendezvényt lemondták, bár a kedvező statisztikai adatok alapján most úgy tűnik bizonyos szigorú korlátozások és feltételek mellett bizonyos rendezvényeket mégis meg lehet tartani. Így döntött a zselízi Reborn Flames Motorclub is, ami régóta szervezője a zselízi motoros találkozóknak.

(forrás: facebook)

Bike Weekend fesztiválra július 17-18-án kerül sor új helyszínen. Korábban hagyományosan a korábbi autókempingben tartott rendezvény a terület átstrukturálása miatt költözni kényszerül, de nem messzire csak az Amfiteátrumra, de a szervezők szerint ez nem befolyásol semmit, ugyanúgy lesz sátorozási lehetőség, nagyszínpad, büfék és minden programra elég hely, sőt a több aszfaltfelület a kétkerekű járgányoknak még kedvezőbb is.

A kétnapos fesztivál zenei kínálatát idén is a rockzene fogja meghatározni. Összesen kilenc banda lép színpadra, melyek közül a főattrakció a magyar rocktörténelem talán legnagyobb gigászának tekinthető Pokolgép lesz. De fellép továbbá Magyarországról a Feuer Frei (Rammstein Tribute zenekar), illetve a Motorhead revival band, a Green Day Cover Band, az ipolysági Chapter 5, a Mr. Teddy ant the Sidekicks, a Jump Rock Band, a The Borderline és a White Dragon is. A koncertek mellett viszont a szervezők az egész hétvége során különböző programokkal várják az érdeklődőket, melyre a kétnapos belépő 10 euróért váltható meg. A hagyományos motoros felvonulás szombaton délután 14.00-kor kezdődik.

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb