Összetartó közösség, szakmai tudás, színes programok, jó hangulat. Röviden így lehet jellemezni a zselízi Comenius Gimnáziumot, amely 65 éve nyitotta meg kapuit. Azóta is garantálja diákjai számára az érvényesüléshez nélkülözhetetlen alapok elsajátítását. Az iskola tanulóit szakképzett tanárok oktatják. Az osztályokban kivetítők, interaktív táblák segítik a színvonalas oktatást. Az informatikát, a kémiát, a biológiát, a fizikát korszerűen felszerelt tanteremben oktatják, az iskola egész területén wi-fi hálózat biztosítja a szabad optikai internethasználatot.

Legújabban a kereskedelmi angol nyelv (Business English), a robotika, az alkalmazott biológia és a virtuális valóság, történelem területén bővítették kínálatukat két nagy EU-s projektnek köszönhetően. Ennek köszönhetően a tanulók elsajíthatják a 3D nyomtató műkodtetésének rendszerét is.

„A gimnáziumunkban folyó foglalkozások a diákok érdeklődési körének széles skáláját fedik le. Az egyes tantárgyak (matematika, fizika, kémia) szakkörei mellett diákjaink döntik el, hogy milyen szakkört szeretnének látogatni, hiszen a kínálatot mindig az ő igényük szerint állítjuk össze. Az iskola területén szabadidő központot létesítettünk: asztali tenisz, léghoki, asztali foci, darts.

Végzőseink az iskolánkban szerzett tudásanyaggal és készségekkel nagyszerűen érvényesültek a hazai és külföldi felsőoktatási intézményekben. Az itt végzett tanulók közül számos a kultúra, a tudomány, ill. a társadalmi- és politikai élet jeles képviselője vált, akikre nagyon büszkék vagyunk“

– nyilatkozta Cserba Katalin a gimnázium igazgatónője.

A magas kvalitású oktatási intézményről bővebb információ az iskola honlapján (www.comgim.sk), illetve facebook profilján (www.facebook.com/comgim.sk, www.facebook.com/komgym.sk) érhető el, ahol részletes betekintést nyerhetnek szorgos mindennapokba.

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.07.15.

Több mint 40 millió euró értékben valósulhatnak meg beruházás a magyar–szlovák határ mentén az Interreg keretében

A magyar–szlovák határon átnyúló Interreg pályázati rendszer keretében ezúttal 64 millió euró értékben nyújtottak be projekteket. A rendelkezésre…

2025.07.17.

10 év után a végéhez közeledik a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása

Az előző évekhez hasonlóan idén is Nyitra Megye Önkormányzatának támogatásából folytatódott a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása, ahol a zselízi…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb