Mielőtt még lehullanak a falevelek és zimankó, eső, ködfátyol borítja be a világot, az indián nyár (vénasszonyok nyara) teljében, a zselízi templombúcsú hétvégéjén, szeptember 17-én, szombaton őszi fesztivált szervez a Csemadok Zselízi Alapszervezete, hogy élményekkel gazdagon várhassák a Garam mentén a telet.

A rendezvény egy nagyobb szabású, határon átívelő Interreg projekt keretén belül valósul meg, melybe a zselízi Csemadok is bekapcsolódott.

A projekt fő tematikája az aktív időskor szervezettségének bemutatása, illetve a hagyományok átadása. Ezért is kapta a Generációk Találkozója elnevezést a rendezvény.

„Bár mindig is szükséges volt, ám felgyorsult életünkben kiváltképpen szükség van arra, hogy a különböző generációk találkozzanak, átadják egymásnak az ismereteiket és megosszák egymással nézeteiket. Ezért gondoltuk úgy a Csemadok Zselízi Alapszervezetével, hogy egy nemzetközi európai uniós Interreg projekt keretén belül olyan rendezvényt szervezünk, ahol a programok összekötik a generációkat”

– mondta el Cserba Gabriella, a rendezvény egyik főszervezője.

Sárai András, a helyi alapszervezet elnöke hozzátette:

„Szeptember 17-én, szombaton egész napos programmal várjuk az érdeklődőket a zselízi sportpályára. A programok reggel 9 órakor kezdődnek sporteseményekkel, ahol a szülők, nagyszülők a gyerekekkel együtt mozgathatják meg testüket. Majd 13.30 órától színpadra lépnek a Lévai járás Csemadok-alapszervezetei mellett működő zenei csoportok (Végigmentem az utcán), 16.30-tól a nótáé lesz a főszerep (ifj. Berki László és zenekara, Kosáry Judit, Kollár Katalin, dr. Csókás Bertalan), mígnem 18.30-tól operettkirályok foglalják el a színpadot (Nagy Ibolya, Csengeri Attila, Wurczer Péter), hogy szórakoztassák a nagyérdemű közönséget, kísérnek a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar tagjai.”

Fellépnek továbbá a zselízi magyar tannyelvű alapiskola pom-pom táncosai, a farnadi Rozmaring asszonykórus, a zselízi Őszirózsák énekcsoport, Zsákovics László, a lévai Garam Menti Néptáncegyüttes, a Pacsirta éneklőcsoport Érsekkétyről, a százdi citeraegyüttes, a nagyölvedi Rozmaring népdalkör, a garamszentgyörgyi Rozmaring éneklőcsoport és nem utolsósorban a lekéri Nosztalgia éneklőcsoport. Az esti levezető „afterpartyt” pedig DJ Spiko és Forgács Róbert zenés mulatsága zárja.

A sport területén pedig zumba, családi sétafutás, íjászkodás, minifoci, ügyességi vetélkedők, ugróiskola, biciklis akadálypálya lesz a repertoár.


https://www.facebook.com/csemadok.zseliz/videos/823019605557714

Természetesen lesznek egyéb kísérőprogramok is, mint a Palóc piac, háztáji termékek árusítása, bor- és burcsákkóstoló, a hazai ízeket pedig Tóth Peti „Varázsló” falatozója biztosítja.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb