Hirdetés

Kép: Kotasz Norbert

Ahogy arról többször is beszámoltunk, elindult a zselízi Esterházy-kastély felújításának első fázisa. A projekt két nemzetközi partner segítségével valósul meg. Az első a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésével az Interreg (HUSK/1902/1.1/035) projektből kerül finanszírozásra.

A projekt összköltsége közel 1,5 millió euró, melyből az Európai Unió 1 269 055,8 euró támogatást nyújt, Zselíz ebből a projektből közel félmillió eurót fordíthat a felújításra. A másik projekt a Norvég Alapból (NOPA) valósul meg egy osloi partnerrel közösen (CLT01024). Ebből mintegy hatszázezer euró irányulhat a történelmi épület felújításra.

Fotók: Csonka Ákos

A több mint egymillió eurós keretösszeg ugyanakkor a munkálatok alig egy negyedére elégséges, így a szakemberek intenzíven dolgoznak azon, hogy további forrásokhoz jusson a Garam menti település.

A galántai Esterházy-kastély épül, szépül a maga ütemében, ezért jött az ötlet, hogy ha már a múlt és az Esterházy família összekötötte a két települést, akkor ennek hagyományán közösen kellene forrást szerezni a kastélyok felújítására.

Galántán már nagy hagyománya van az Esterházy családi hagyaték ápolásának. A kastély felújítása is folyamatban van.

Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke több szakmai értekezleten vett részt Galántán, ahol Takács Zsolttal, Galánta képviselőjével közösen gondolták ki Galánta és Tata városok kapcsolatfelvételét. A kapcsolat szakmai szinten működött, viszont projekteket a két város közösen nem dolgozott ki.

Ezzel kapcsolatban rendeztek munkaértekezletet ezúttal Zselízen. Korábban hasonló megbeszélés volt Galántán és Tatán is.

Fotó: Nászaly Gábor

Kotasz Norbert, a projekt vezetője elmondta:

„A projektet 2017-ben indítottuk Juhász András polgármester úrral. A projekt első fázisának előkészítését a város építésügyi osztályának munkatársaival együtt végeztem. A munkánkat siker koronázta. 2020-ban jóváhagyásra került az ötlet, hogy terjesszük ki az együttműködést más nemzetközi partnerek felé is, mindezek mellett folytatva a Magyar Nemzeti Múzeummal való együttműködést. Megszólítottam Galánta városát Takács Zsolt képviselőn keresztül. A kapcsolatfelvétel sikeres volt, így azonnal javasolta, hogy vonjuk be Tata város vezetését is.

Jelenleg már a harmadik egyeztetésen vagyunk túl. A kastély felújítását több fázisra osztottuk. Ebben a projektben az Esterházy családok közös múltját fogjuk majd feldolgozni. Ezen túl szeretnénk a kastély egyik részét felújítani, ahol multifunkcionális termek kialakításával az Esterházy család egyes ágainak közös múltja kerülne bemutatásra. A beruházásra újabb félmillió eurót terveztünk be. Ez lenne az Esterházy-kastély felújításának következő fázisa. A pályázat lokális úgynevezett soft tevékenységeit a Sacher PT és Castellum Zeliz PT valósíthatják meg. A pályázat benyújtására 2023-ban, megvalósítására 2024–2026 között kerülhet sor pozitív elbírálás esetén.

Ezzel párhuzamosan tervezzük a további fázisokat is, melyeket a szlovák állami források bevonásával szeretnénk megvalósítani. Ilyen lenne a Közlekedésügyi Minisztérium műemlékvédelem alatt álló, történelmi, kulturális örökséghez tartozó épületek felújítására irányuló pályázati felhívása, valamit a Kulturális Minisztérium Újítsuk fel a házunkat kiírása. Célunk, hogy kastélyunk 2030-ig visszanyerje eredeti állapotát.”

A munkaértekezlet keretén belül a résztvevők megtekintették a zselízi kastély munkálatait, illetve látogatást tettek a Baglyos-, illetve a Sacher-házban is.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2022.12.07.

Ólomüveg ablakokkal gazdagodott az ipolyviski katolikus templom

Az ipolyviski Antióchiai Szent Margit templomban 2022. november 24-25-e között került beállításra 9 ólomüveg ablak, amelyeket a felbári…

2022.12.07.

Goldmann Ilona kiállítása az ipolysági Simonyi Lajos Galériában

Emlékek címmel december 2-án 16:00 órakor nyílt meg Goldmann Ilona kiállítása az ipolysági Simonyi Lajos Galériában. A Budapestről…

2022.12.08.

Zselízi gokartversenyző a portugáliai világbajnokságon

Vincze Dóka Krisztián, a fiatal zselízi gokartversenyző egy alkalommal már részt vett egy világversenyen; motocrossban jutott ki a…

2022.12.08.

Információs emléktáblát állítottak Zselízen az egykori Fakastély helyén

Fotó: Csonka Ákos Titkos ajtó az erdő mélyén, mely egy fába vezet? Ráadásul élő fában emberi építmény? Nem,…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb