Rendhagyó projektbe kezdtek Zselízen. Nagyobb városok mintájára egy olyan játszóházat hoztak létre, ahol kicsik és nagyok egyaránt kellemesen el tudják tölteni az idejüket.

Sok kisgyermekes szülő tapasztalja, hogy nincs ideje meginni a kávéját sem, mert csemetéje nonstop foglalkoztatja őt.

Erre vonatkozóan találta ki két zselízi fiatal pár, Szusztor Péter és Simona, valamint Danča Zoltán és Mónika, hogy játszóházzal egybekötött kávézót alapítanak, ahonnan természetesen nem hiányozhat kicsik és nagyok kedvence, a süti és a fagyi sem.

A játszóház beltere a legmodernebb és legbiztonságosabb eszközökből van kialakítva, hogy esetleges csetlés-botlás, óvatlan rossz mozdulat esetén se történjen baj azon kívül, hogy legfeljebb megitatják az egereket. A játszóelemektől nem messze pedig a szülőknek és vendégeiknek találhatóak az asztalok még a látótérben, hogy amíg a kicsik önfeledt áldoznak a játszadozás örömének, addig a felnőttek is szusszanhassanak egyet és elfogyaszthassák kedvenc italukat vagy nasijukat.

„Az ötlet már külön-külön mindannyiunk fejében megvolt, hogy ez egy szuper dolog lenne. Aztán egy januári szombaton elvittük a kisfiunkat a dorogi játszóházba együtt így négyen, mire Peti javasolta, hogy ilyet kéne nyitni Zselízen. Mi pedig rögtön rávágtuk, hogy „vágjunk bele!” – kezdte Danča Mónika. Hozzátette:  „A játszóház nagyobb városok játszóházainak mintájára készült, de mindent mi találtunk ki, a színeket, a mászókát a szőnyeg színét, hogy egy kellemes helyet hozzunk létre, ahol a gyerekek és a felnőttek is jól érzik magukat. Nekünk is van egy kisfiunk, ezért sokat segített ő is, hogy mit hogyan csináljunk, ő volt az egyik motivációja annak, hogy ezt elkezdjük , valamint hogy valami olyat csináljuk Zselízen, ami még nincs. Simonka álma pedig egy kis kávézó volt, a kettőt ötvöztük, így jött létre ez a szuper kis hely.”

„Elsősorban az anyukák a célközönségünk, hogy nekik egy kis segítséget nyújtsunk, ugyanis a mai gyerkőcöket nem olyan egyszerű lefoglalni. A Huncut ebben segít, ide eljöhetnek barátnők, ovis társak, kisiskolás gyerekek szülei egy kávéra. Beszélgethetnek, amíg a gyerekek játszanak, barátkoznak. Nem szezonális hely, egész évben várjuk a kedves kis és nagy vendégeket. Valamint lehetőség nyílik nagyszülőknek, akár apukáknak is, hogy elhozzák otthonról a gyerkőcöket, hogy az anyukának/apukának legyen ideje a háztartásra, bevásárlásra vagy csak egy kicsit fellélegezzen a mindennapi mókuskerékből. De természetesen a kávézónkat bárki látogathatja, gyermek nélkül is, ahol finom süti, kávé, üdítők, és snack is kapható.  Szeretnénk a helyi és környező óvodákat, alapiskolák alsó tagozatos osztályait is megszólítani, hogy nagyobb csoporttal is ellátogathatnak hozzánk. Na, és szülinapi zsúrok is lehetnek természetesen, akár zárt körben, akár nyilvánosan” – mondta Szusztor Péter.

„Idővel majd szeretnénk foglalkozásokat is indítani délutánonként. De a szokásos ünnepeket is biztosan megtartjuk és valami szuper programmal állunk elő a gyerekeknek. Pedagógusokkal is fel szeretnénk venni a kapcsolatot, hogy a legjobb minőségben folyhasson a foglalkozás” – ezt már Péter felesége, Simona mondta el kérdésünkre.

„A játszótérben egy nagy mászóka várja a gyerkőcöket, itt található egy nagy trambulin, szivacsmedence, mászófal, csúszdák és egy óriási labdamedence, valamint sok más játék, amelyekkel kisebbek és nagyobbak is szívesen játszanak. A kávézónkban kávé, üdítők, limonádé, finom snackek és süti is fogyasztható” – avat be a részletekbe Danča Zoltán.

Ahogy mondják, eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, ami azért fontos, mert jelzi, hogy jól csinálják és megéri folytatniuk.

„A jövőben a fent említett foglalkozásokat szeretnénk majd bevezetni, ha találunk megfelelő pedagógust. Ha valaki esetleg úgy érzi, hogy tud azonosulni az ötleteinkkel, bátran keressen meg minket. Igény és érdeklődés esetén biztosan megpróbálunk majd újítani is a mászókákon és a játékokon is” – zárta gondolatait Mónika.

A különleges kávézó a Béke utca/Mierová 22-es szám alatt, az egykori tisztító udvarában, az Admirallal szemben található.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.22.

Honismereti túrát szerveztek Zselíznél a Garam menti hátságon

Fotó: Csonka Ákos A zselízi Sacher Polgári Társulásról és a Csemadok helyi alapszervezetéről közismert, hogy nem csak a…

2024.05.22.

Nótaesttel ünnepelte alapításának 75. évfordulóját a Csemadok Zselízi Alapszervezete

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma Hetvenöt évvel ezelőtt, 1949-ben alapították meg Zselízen is a Csemadok helyi alapszervezetét, amely időszak alatt…

2024.05.21.

A Magyar Nemzeti Múzeum és Zselíz közös pályázatából fejlesztik tovább az Esterházy-kastélyt

(Fotó: Nászaly Gábor) A Magyar Nemzeti Múzeum és a zselízi Esterházy-kastély közösen nyert az INTERREG Szlovákia–Magyarország-program pályázatán, a…

2024.05.22.

Európa jövőjéről diskuráltak női szemmel Garamszentgyörgyön

(Fotó: Csonka Ákos) A Csemadok és a Magyar Szövetség garamszentgyörgyi alapszervezetei gazdag tevékenységük mellett igyekeznek időnként közéleti témákról…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb