Fotó: Csemadok-Zselíz

Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg a Föld napját. A város tevékeny civil szervezetei általában összefogva fejtik ki ezirányú tevékenységüket, ami alól nem képez kivételt természetesen az ország egyik legaktívabb, zselízi alapszervezete sem.

Kezdeményezésükre tavaly az Árok majori utat és annak környékét tisztították meg a gondatlan szemetelők nyomaitól, illetve egy erdei illegális szemétlerakatot számoltak fel a Želiezovčan polgári társulással. Idén utóbbiak az Esterházy-parkot és az azt keresztülmetsző Sári-patakot tisztították meg a hulladéktól, míg a Csemadokosok egy Garamon túli ártéri erdőben számolt fel egy illegális szemétlerakatot. A két legnagyobb városrész, Garammikola és Szódó civil egyesületei, a Mikulčan és a Svodovčan pedig a saját lokalitásukban aktívkodtak, de bekapcsolódott a kezdeményezésbe a Horgászszövetség helyi alapszervezete is.  

„Köszönjük mindenkinek, aki fontosnak tartotta, hogy tegyen valamit a környezetünkért. Külön öröm, hogy sok gyerek, fiatal is becsatlakozott. Köszönjük a Városi Hivatalnak és a Krizsovics Autoszerviznek a hulladék elszállítását! Hisszük, hogy egy kicsivel jobbá tettük Földünket, városunkat, otthonunkat. Persze, akad még teendő, de ha mindenki csak ennyit tenne, még nagyobb dolgokat lehetne megvalósítani”

– nyilatkozta Csonka Ákos, a Csemadokos brigád koordinátora. 

A szemétszedés után levezetésként a Cseamdok aktív tagjai továbbá rendbe tették közösségi házuk, a Magyar Ház udvarát is. Illetve régi hagyományuk szerint fát is ültettek, ami idén különösen különleges volt, hiszen a forradalom és szabadságharc lánglelkű költőjének, Petőfi Sándornak a fáját ültették el két helyszínen is. 

Felvidék.Ma

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.07.15.

Több mint 40 millió euró értékben valósulhatnak meg beruházás a magyar–szlovák határ mentén az Interreg keretében

A magyar–szlovák határon átnyúló Interreg pályázati rendszer keretében ezúttal 64 millió euró értékben nyújtottak be projekteket. A rendelkezésre…

2025.07.18.

Varázslatos Fradi-ünnep Nagysallóban

Fotó: Dvorakovic Barnabás Bár az elmúlt időszakban leginkább arról lehetett hallani Nagysalló kapcsán, hogy megszűnt a magyar tannyelvű…

2025.07.17.

10 év után a végéhez közeledik a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása

Az előző évekhez hasonlóan idén is Nyitra Megye Önkormányzatának támogatásából folytatódott a zselízi Esterházy-mauzóleum felújítása, ahol a zselízi…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb