Az Ipolysági Cserkészcsapat Polgári Társulása és magyarországi partnere, az Együtt Európáért Alapítvány által megvalósított Interreg határon átnyúló együttműködési program pályázatának köszönhetően kapta meg megújult belső terét az ipolysági többfunkciós Magyar Közösségi Ház. Az épület fontos helyszíne az ipolysági és a határon átívelő kulturális programok megvalósulásának, valamint otthont ad az ipolysági civil szervezeteknek és a Szövetség a Közös Célokért helyi területi irodájának is.

A pályázatból származó források jelentősnek minősülnek a felvidéki magyar települések számára, mivel ilyen mértékű szlovák állami beruházások elérhetetlenek ilyen, vagy ehhez hasonló célokra. A partnerek a projekteknek köszönhetően több mint 58 ezer eurós támogatásban részesültek, melynek jelentős részét az ipolysági partner használhatta.

Az összegből közel 30 ezer eurós beruházás a Magyar Közösségi Ház átfogó belső felújítását illette.

A korábbiakban a Pongrácz Lajos Társaság által 2003-tól müködtetett épület húsz évnyi működés után kapta meg új belső formáját. A felújítás során a ház új padlózatot kapott, megújult a fűtési rendszere és villanyhálózata, a közfalak áthelyezésével kialakulhatott egy tágas terem, amely megfelelő módon adhat otthont különböző közösségi rendezvényeknek. További munkálatokként említhető a ház alsó részének szigetelése és a szociális helyiségek felújítása. A Szent Imre Cserkészcsapat tagjai önkéntesként kapcsolódtak be a munkálatokba. A beruházásnak köszönhetően a Közösségi Ház korszerű, méltó belsőt kapott. A házhoz tartozó belső udvar felújítása is a Társulás céljai között szerepel, erre azonban még keresik a megfelelő pályázati lehetőségeket.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

2025.05.09.

Jelentős fejlesztésekről döntöttek Nyitra megyében – több mint 27 millió euró értékben

Fontos döntések születtek a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács 12. közgyűlésén, amelyet május 5-én, hétfőn tartottak meg Nyitrán. A…

2025.05.10.

200 millió éves csigafosszília is látható a zselízi Magyar Házban

A zselízi Magyar Házban található csiga fosszílialelet (Fotó: Csonka Ákos) Sok látogató elcsodálkozik a zselízi Magyar Ház bejáratánál,…

2025.05.09.

Teqball-asztalt adtak át a magyar sport napján a zselízi alapiskolában

Fotó: Alapiskola Május 6. a magyar sport napja. A Magyar Atlétikai Club 1875. május 6-án rendezte meg a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb