A Szlovák Posta különösen nagy gondot fordít munkatársai és ügyfelei egészségére és biztonságára. Eva Rovenská, a posta szóvivőjének tájékoztatása alapján mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságos környezetet alakítsanak ki mind az alkalmazottak, mind az ügyfelek számára.

(startitup.sk)

Nagyon fontos azonban, hogy a munkatársak és a kliensek felelősségteljesen betartsák a bevezetett intézkedéseket.  

“Folyamatosan figyeljük a kialakult helyzetet. Óvintézkedéseket is bevezettünk, melyek alapját a SZK Válságstábjának, a Közegészségügyi Hivatalnak, a SZK Közegészségügyi Hivatalának igazgatója , a SZK Egészségügyi Minisztériumának és a közlekedési minisztériumnak a  rendelkezései képezik. Az óvintézkedéseket egyeztetjük az Elektronikus Kommunikációt és Postai Szolgáltatásokat Szabályozó Hivatallal”

– tájékoztatott Rovenská.

A Szlovák Posta az egyik legtöbb alkalmazottat foglalkoztató munkahely Szlovákiában, fiókjaiban naponta több ezer ügyfél fordul meg.  A munkatársak és ügyfelek egészségének megőrzése érdekében a Szlovák Posta a következő intézkedéseket vezette be:

– Az egyes postahivatalok látogatottságát monitorozzák és folyamatosan szabályozzák. Az ügyfelek sorszámot igényelhetnek a Szlovák Posta mobil applikációján keresztül is.   Az egyes fiókok leterheltségét helyszíni munkatársak figyelik, akik felelősek az ügymenet problémamentes lebonyolításáért, ill. a posta területén tartózkodó ügyfelek létszámának korlátozásáért. Figyelmeztetjük az ügyfeleket, hogy  a fiók leterheltsége esetén az alkalmazottak felkérhetik a klienseket, hogy ne a zárt térben, hanem pl. a posta épülete előtt várakozzanak,

– Az ügyfeleknek azt javasoljuk, igyekezzenek ügyeiket online vagy mobil applikáció segítségével elintézni, vagy várják meg a helyzet rendeződését. Amennyiben felkeresik a  postahivatalt, tartsák be a távolságot a többi várakozó ügyféllel és a postai alkalmazottakkal szemben is, s kérjük, ne akadályozzák feleslegesen az ügyintézést,

– A posta helyiségeit gyakrabban fertőtlenítik, takarítják és szellőztetik. Külön fertőtlenítik azokat a postahivatalokat, amelyek közelében koronavírust diagnosztizáltak,

– A Szlovák Posta valamennyi olyan alkalmazottja, aki közvetlen kapcsolatba kerül az ügyfelekkel, így a kézbesítők és a futárok is respirátorral, fertőtlenítő szerekkel és védőkesztyűkkel lesznek ellátva.

Amennyiben az illetékes hatóságok a nyitvatartási idő korlátozásáról vagy a postahivatalok bezárásáról. Ill. az egyes területekre való kézbesítés beszüntetéséről rendelkeznének, a lakosságot azonnal értesítjük:

“Az ügyfeleket a  www.posta.sk internetes oldalon, a posta Facebook-oldalán és a postahivatalokban elhelyezett szórólapokon tájékoztatjuk.  A kliensek érdeklődhetnek a konkrét postahivatalokban kialakult helyzetről telefonon (infolinka 0850 122 413) és az ügyfélszolgálaton  (zakaznickyservis@slposta.sk) írásban is.”

A küldeményekkel kapcsolatban az eddig is érvényes szabályokat követik.  

“A munkatársak védőfelszerelést, ezen belül lábbelit, öltözéket, kesztyűt és maszkot viselnek, valamint fertőtlenítőszereket használnak. A jelen helyzetben megnövekedett a fertőzésveszély  (ún. Influenzaszezon stb.), ezért munkatársaink rendkívüli továbbképzéseken vesznek részt a védőfelszerelés használatával kapcsolatban. A terepen dolgozó munkatársak, pl. a kézbesítők és a frekventáltabb postahivatalok dolgozói, számára rendelkezésére állnak speciális antibakteriális  és fertőtlenítő készítmények”

– magyarázta Rovenská.

A standard óvintézkedéseken kívül a Szlovák Posta munkatársai nak rendkívüli  higéniai szabályokat is be kell tartaniuk, melyeket a Közegészségügyi Hivatal igazgatója ajánlására vezettek be.  Ezek közé tartozik a gyakori kézmosás.

“Továbbra is érvényes, hogy a koronavírus Olaszországban való további terjedése miatt biztonsági okokból megszüntettük a kézbesítést ezekre a területekre. Ezért a Szlovák Posta, de az egyéb kézbesítő társaságok sem vesznek át olyan küldeményeket, melyeket Olaszországnak ezen területére küldenek. A régiók és területek teljes listája  a   www.posta.sk weboldalon olvasható”

– tájékoztatott Eva Rovenská.

A nemzetközi légiközlekedés is  korlátozva van, ugyanis egyes légitársaságok meghosszabbították az embargót Kínával, Macaóval és Hongkonggal szemben, előre láthatóan 2020. március 28-ig.  “A Szlovák Posta továbbra sem vesz fel olyan küldeményeket, amelyeket erre a területre küldenének.  Ezt a rendelkezést a világ több országában is  életbe léptették a koronavírus terjedésének megakadályozása  érdekében.  A korlátozás 2020. február 4-től érvényes. A kézbesítésekkel kapcsolatos helyzetváltozásairól az ügyfeleket előre értesítjük” – fejezte be a szóvivő.


REflex24

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.29.

Fábián Janka Ipolyságon

Fábián Janka, napjaink egyik legnépszerűbb női történelmi regényírója, az Ipolysági Városi Könyvtár meghívására érkezett városunkba. A színvonalas rendezvényre…

2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb