Első fokon 21 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a besztercebányai különleges büntetőbíróság Alena Zsuzsovát, a szlovák újságíró-gyilkosság egyik felmentett vádlottját egy másik gyilkossági ügyben, amelyben a vád szerint közvetítő szerepet játszott – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

fotó: TASR

Zsuzsovát – akit Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása ügyében közvetítéssel vádoltak – szeptemberben felmentette az ügyben ítélkező bazini székhelyű különleges bíróság. A nő ellen azonban már akkor folyamatban volt egy másik bírósági eljárás is, Bastrnák László volt ógyallai (Hurbanovo) polgármester 2010-ben elkövetett meggyilkolásának ügyében, amelyben – akárcsak a Kuciak-ügyben – Zsuzsovát azzal vádolták, hogy közvetített a gyilkosság megrendelésében. Ebben született most elmarasztaló ítélet, elsőfokon.

A besztercebányai különleges büntetőbíróság pénteken ugyancsak 21 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélte a per másik két szereplőjét, Roman Ostruzlíkot a gyilkosság megrendelése miatt, illetve Vladimír Mosnárt, akit bűnrészességért ítéltek el a gyilkosságban. A gyilkosság tulajdonképpeni elkövetőjét, Stefan Kaluzt már korábban elítélték, ő már 25 éves fegyházbüntetését tölti.

A nyílt utcán, kivégzésszerűen elkövetett gyilkosság megrendelésének hátterében sajtóközlések politikai harcot, de gazdasági érdekeket egyaránt sejtetnek. Tény, hogy Bastrnák Lászlót, korábban már két alkalommal is megpróbálták megölni, mielőtt 2010-ben a saját háza előtt lelőtték.

Zsuzsová és a másik két férfi, akikre pénteken a besztercebányai bíróság egyaránt súlyos büntetéseket rótt ki, végig és teljes mértékben tagadták bűnösségüket. Állításuk szerint a vád tanúi célirányosan hazudtak annak érdekében, hogy ily módon kerüljék el saját felelősségre vonásukat. Az ítéletek ellen a vádlottak és az ügyészek is fellebbeznek.


(mti)

Címkék: , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb