Ipolyságon kisebb felháborodást vont maga után a 2019. december 16-i képviselőtestületi ülésen elfogadott, helyi adókról szóló rendelet, mely 2020. január 1-jei hatállyal lép életbe, jelentősen megnövelve a városban élő családok adóterheit. Zachar Pál képviselő urat kértük meg arra, magyarázza el, mit is jelent egy ipolysági átlagpolgár számára a rendelet elfogadása.

fiatalfuggetlenek.sk


Jogos a felháborodás? Szükség volt a helyi adók ilyen mértékű megemelésére?

Kezdjük az elején!  A történet ott kezdődött, hogy szlovák parlamentben elfogadtak egy félresikerült törvényjavaslatot, amely a Most-Híd műhelyéből származik, s amellyel módosították az adózás szabályait. Az önkormányzatok ennek hatására a tervezettnél kevesebb bevételhez fognak jutni a jövőben. Hozzáteszem: ezzel még mindig pozitív lesz a mérleg, de nem olyan mértékben, mint azt megelőzően.


A jobb megértés érdekében, hogy néz ki ez számszerűsítve?

Az elmúlt négy évben Ipolyság körülbelül 250 000 euróval kapott többet vissza az államtól, mint az azt megelőző időszakban. 2020-ban a törvény elfogadásának hatására ez a többlet 100-120 000 euróra csökkent volna. Így több településen úgy döntöttek, hogy adóemeléssel pótolják a kiesett bevételt. Ipolyságon is így történt, viszont úgy gondolom, kicsit túlzásba estek, ugyanis a helyi adók aránytalanul magas megemelése drasztikus mértékben növelheti a háztartások kiadását.

Igaz, hogy rég voltak megemelve a helyi adók városunkban, de 75% és 50 % -os emelésre semmiképpen nem volt szükség, hisz a bérek sem nőnek ilyen mértékben. Ráadásul 2020-ban emelkedik az elektromos energia, a gáz, az üzemanyag és élelmiszer ára is, ami így is nagy terhet jelent sok háztartás számára.


Mennyivel nőnek egy átlagos háztartás kiadásai?

Vegyünk egy két gyerekes családot, két kereső felnőttel. Ez a család egy 60 négyzetméteres lakásban él, van egy garázsa, esetleg kutyát is tart. Ennek a családnak 2020 januárjától közel 230 eurót kell befizetnie a városi kasszába. Ha összevetjük a korábbi számokkal, egy átlagos család 67 euróval magasabb számlát fog kapni.


És mire számíthat egy 50 négyzetméteres lakásban egyedül élő kisnyugdíjas?

A nyugdíjasok számára a szemétdíj esetében kedvezményes adóemelés történt, 5 euróval fizetnek majd többet, viszont a többi adónemnél nem kapnak kedvezményt.


Mely adónemek emelkedtek a legjobban?

Az összes helyi adónem meg lett emelve, ezen belül a lakások, a garázs, a kertek, az udvarok és az építkezési telkek adója emelkedik meg a legnagyobb mértékben.


Ön hogy értékeli ezeket a változtatásokat?

Két dolgot emelnék ki. Egyrészt: a város felel a lakóiért, rendelkeznie kell bizonyos szociális érzékenységgel. A jobb sorsú családokat nem dönti be az adóemelés. Van azonban egy olyan réteg, amely esetében komoly egzisztenciális problémákat fog okozni. A másik elvi, hozzáállásbéli probléma: még a magánszemélyek számára a garázs, a lakás, a kertek, az udvarok után fizetett adók 75%-kal emelkednek, addig a vállalkozók, a gazdasági szektor számára, akik hasznot termelnek ezekből az ingatlanokból, „csak” 50%-os emelést jelent.


Országos viszonylatban mi a helyzet?

A városok között három kategóriát lehet megkülönböztetni az alapján, hogyan reagáltak a törvénymódosításra. Néhány településen még Ipolyságnál is magasabb adóemelés mellett döntöttek, de pl. Dunaszerdahelyen átütemezték a kiadásokat, az invesztíciókat, nem a városlakókon verték le a változásokat. A harmadik kategóriába azok a települések tartoznak, ahol emelték ugyan a helyi adókat, de kisebb mértékben. Mint pl. Komáromban.

Ipolyságon drágább az élet, mint Komáromban (fotó: ujszo.com)


Össze lehet hasonlítani, mennyit fizet egy ipolysági és egy komáromi átlagpolgár?

Természetesen, az összes adónemet illetően nem tudok pontos adatokkal szolgálni, de amíg Ipolyságon például egy garázs után 0,96 eurót kell fizetnünk négyzetméterenként, addig Komáromban csak 0,66 eurót. A lakástulajdonosoknak Komáromban az olcsóbb és drágább zónától függően 0,20-0,30 euró adót fizetnek négyzetméterenként, Ipolyságon ugyanezért 0,35 eurót négyzetméterenként. Ipolyságon 33 euró lesz a szemétdíj egy főre, Komáromban 32 euró. Tehát: Ipolyságon drágább az élet, mint Komáromban, holott Ipolyság nem nyújt annyi szolgáltatást lakosai számára.


Milyen plusz szolgáltatásokra gondol?

Ha megemeljük a lakosok költségeit, az a legkevesebb, hogy kapjanak plusz szolgáltatást is érte. Például gyakrabban hordják el a szemetet. Hisz van egy olyan probléma városunkban, hogy a szelektív hulladékgyűjtő kukák, konténerek megtelnek, a lakosok kénytelenek a háztartási hulladék közé dobni a szelektívet is. Ipolyság a szelektív hulladékgyűjtés terén sem áll túl jól, ezzel a statisztikát is javítani lehetne. Amíg nem biztosítjuk a lakosság számára ezt a lehetőséget, addig ne is várjunk jobb eredményt.


Milyen indoklás mellett ment át ez a javaslat a képviselőtestületi ülésen?

A polgármester úr azzal indokolta, hogy a költségvetés kiegyensúlyozottsága miatt is emelni kell az adókat. Véleményem szerint a kiadáscsökkentés lett volna a járható út, s ha az nem elég, akkor kisebb mértékben emelni az adókat. A költségvetésen azonban nem látszik, hogy a város törekedett volna arra, hogy lefaragják a kiadásokat.


Ön hogyan próbálta megakadályozni a rendelet elfogadását?

A munkamegbeszélések során kértem Hudec képviselő urat, aki a pénzügyi bizottság elnöke is egyben, hogy keressenek lehetőséget a költségek lefaragására. Találják meg azt a módot, amivel csökkenteni lehetne a város kiadásait, de sajnos nem érkezett részéről ilyen javaslat.

Sőt, az is javasoltuk neki, hogy a polgármester és a képviselők honoráriumát is csökkentsék, de sajnos ez sem lett beledolgozva a tervezetbe.


Véleménye szerint milyen módon lehetne lefaragni a költségeket?

Például azzal, ha a város költséghatékonyan gazdálkodna. Itt van például a közlekedési rend – helyenként ésszerűtlen – megváltoztatása a város egyes területein, a rengeteg új útjelző tábla.  Ezzel az életminőség szintén nem javult, új parkolóhelyek sem létesültek, de még a közlekedés sem lett egyszerűbb. Ez ismét csak az autokrata városvezetés eredménye, hiszen a képviselők úgy szerették volna orvosolni a város közlekedési problémáit, hogy előtte kikérik a bizottság és lakosok véleményét is. Ezek közül egyik sem valósult meg, egy önkényes döntés eredményeképpen született. Ezeket a táblákat a lakosok fizetik ki úgy, hogy semmi plusszal nem jár. Ezesetben is le lehetett volna faragni a költségeket. Példának okáért tükröket helyezni a beláthatatlan kereszteződésekhez, kerítést építeni a játszóterek körül. A lakosok ki vannak hagyva azokból a kérdésekből, ami a lakosokat érinti. Ez tulajdonképpen az önkormányzatiság megcsúfolása.

A jelenlévő 10 képviselőből hárman nem szavaztuk meg az adóemelést
(fotó: mylevice.sme.sk)


Milyen támogatás mellett ment át a tervezet?

12 képviselőből 10 volt jelen, ebből heten szavazták meg az adóemelésről szóló rendeletet.

A jelenlévő 10 képviselőből hárman nem szavaztuk meg az adóemelést: én, Zolcer és Baráti képviselő urak.


Vannak jó oldalai is a rendeletnek?

Kevés, de ilyen is van. Azok a külföldön tartózkodók polgárok, illetve azok a diákok, akik nem Ipolyságon tanulnak, esetleg Szlovákia más városaiban laknak életvitelszerűen, de az állandó lakhelyük Ipolyságon van, lehetőséget kapnak csökkentett illeték fizetésére. Ők mindenképpen kérvényezzék ezt a városi hivatalban.


Milyen feladatot tűzött ki maga elé a jövőben?

Ezen a rendeleten már változtatni nehéz, a feladat az, hogy az ezzel járó bevétel jól legyen felhasználva. Meg kell találni az utat ahhoz, hogy a „túldrágított” önkormányzati működést olcsóbbá tegyük. Továbbá kiemelkedően oda kell figyelni a beruházásokra, hogy a fejlesztések valóban a lakosok érdekeit szolgálják.


Kapusník Csaba

Címkék: , , , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb