Interjúsorozatunk harmadik részében Szőllősy Péterrel, a Q-Service ipolysági vezetőjével beszélgettünk a már jól ismert problémákról: vírushelyzet és gazdasági válság, illetve a város részéről tanúsított hozzáállás – úgy kezeli a vállalkozókat, mintha éppenséggel nem egy krízishelyzet kellős közepén lennének. Péter ugyan később csatlakozott az összefogásához, de az utóbbi időszakban aktív, szószólói szerepet vállalt az ügy érdekében.

Az autószerelői szakmát mennyire érintette  a COVID-19?

Az első hullám során, amikor még Pellegrini jelentette be, hogy zár az ország, a szervizekre is vonatkozott a döntés. Rögtön rájöttek, ilyen hozzáállással nem fogják tudni biztosítani az elengedhetetlen infrastruktúra mobilitását sem, mint például a mentőautók. Mi azon az egy hétfői napon is nyitva tartottunk úgymond, mert három autó állt nálam, amikhez már elő voltak készítve az alkatrészek. Nem tudtam akkor, meddig érint majd a lezárás. Bementünk, bezárkóztunk, és az előkészített dolgokat befejeztük – nem mondhattam az ügyfeleinknek, hogy az autók majd egyszer, valamikor a jövőben elkészülnek, ha nem is láttam még előre, mikor. Miután ez megvolt, arra készültünk, hogy keddtől majd ülünk otthon.

Aztán mégsem kellett otthon ülni.

Így van. Nagyon sokan persze ezt úgy értelmezik, hogy ha az autószerviz nyitva lehet, akkor velünk minden rendben. Ez nem igaz! A mobilitás átlagosan lecsökkent, illetve az emberek is úgy vannak a szereltetéssel, hogy a spórolt pénzüket inkább tartalékolják, vagyis csak akkor javíttatnak, ha valóban létszükséglet. Szépen lecsökkent a forgalom. 2020 márciusa, áprilisa katasztrófa volt, nem tudta senki még azt sem, egyáltalán jöhet-e, mehet-e. Ha valaki home office-ból dolgozhatott, nem is nagyon használta az autót.

Ami a szabályokat illeti, annyi volt belőlük, és olyan gyakran változtak, hogy az emberek sokszor nem is tudták, melyiket tartsák be, ha mégis eljöttek hozzánk. Ami minket illet, minden autót ózonnal kellett kifertőtlenítenünk, mielőtt beleültünk volna. Természetesen, mivel kisváros vagyunk, és a kliensek általában ismerősök is, az eljárásért nem számoltam fel plusz költséget. A városnak és a kórháznak is felajánlottunk, hogy akár a mentőautókat, akár azokat, amelyekkel az öregebb polgártársaknak hordják az ételt, szívesen kifertőtlenítjük napi szinten. Ezt igénybe is vette a város, örömmel segítettünk.

Visszatérve a szerviz működéséhez: annyi pénzt tudunk kitermelni, hogy kifizethessem a műhely bérleti díját – a bérbeadó hiába is akarná, nem tudja csökkentetni, hiszen a város által magasan tartott adóterhek őt is fogják –, az alkalmazottakat, akik jelenleg hat órát dolgoznak napi szinten, hogy senkit ne kelljen elbocsájtani. Az állam irányába ugyanúgy kell fizetni az adót és a járulékokat, nem érkezett semmilyen csökkentés – fél évig el lehetett volna tolni, de az semmit sem oldott volna meg, csak elodázta volna a problémát, és az általános költségek befizetését, amik a szerviz működtetésével járnak. Tartalékból oldottuk meg, ami lassan elfogyott.

Ami a bértámogatásokat illeti, havi szinten küldöm az államnak, normál esetben milyen volt a forgalom és a jelenlegi helyzetben milyen, mivel jelentősen csökkent, ilyen jellegű kompenzációban részesülünk. Ezzel együtt, hozzáadva az elvégzett kevéske munka után járó bevételt, tudunk létezni. Viszont ugyanúgy, ahogy az előttem szólók is mondták, befektetésekről, fejlesztésről szó sem lehet. Nem tudom, mi lesz holnap, jövő hónapban, szeptemberben… A szerviz túlélése a tét!

Családapaként a családot is kötelességem eltartani. A feleségem fél állásban tanárnő, mellette  tenisz edző, de  ez a tevékenység is szünetel egy ideje. Egy öt tagú család fenntartása körülbelül havi 1500-2000 euró, a költségek minimalizálása mellett. Csekkek, amiket ki kell fizetni, és ennivaló, amit meg kell venni. Tehát összességében annyi pénzt igyekszünk kitermelni közösen, hogy a családot eltartsuk.

Amiatt, hogy az utóbbi évben jóval kevesebbet használtak az emberek az autóikat, hosszútávú következményekre is számít?

Igen, az ágazatra gyakorolt hatást látni fogjuk még két év múlva is. A kilométerek nem pörögnek, az autók nincsenek használatban, az alkatrészek nem kopnak, cserélni is csak később kell őket. A következmények fokozatosan fognak jelentkezni, hiszen aki évente levezetett 20 000 kilométert, de most csak 4 000-et, annak annyival kevesebb javítanivalója lesz.

Ha már úgyis szó esett a családfenntartásról, érdemes megjegyezni, hogy az adóterhek növelése az ipolysági családokat is érintette. Ilyen szempontból mik a tapasztalatai?

Nos, a kiadásokba beletartozik az is, hogy be kell fizetnünk a város felé az adókat. A szemétadót, a kutyaadót, a lakás után, ahol lakunk, az ingatlanadót. Ezek az adóterhek is ugyanolyan ugrásszerűen emelkedtek, miközben a város vezetősége azt kommunikálta, hogy kevés pénzről van csupán szó, egy kávé ára. A mi családunkra eső rész 181,10 €-ról 263,25 €-ra ugrott, ami 82,15 €-val növelte az éves költségeinket. Drága kávé! Ehhez hozzá kell számolni a gyerekek étkeztetési díját a város intézményeiben, ami az elmúlt évben szintén nagy mértékben emelkedett!

Természetesen tudunk úgy gazdálkodni, hogy ez komolyabb gondot ne okozzon, de ne tegyünk már úgy, mintha valóban egy kávé ára volna. A biztosítékot valójában itt is az veri ki, hogy ugrásszerű a növekedés. Azzal védekeztek, hogy azért van, mert sokáig nem növelték.  Regionális viszonylatban sem növelték évente szinte sehol, nagyon  kevés  az olyan város. Az értékek eredetileg – tehát a megnövelés előtt – voltak ugyanolyan szinten, mint más városok esetében. Nem arról volt szó, hogy az adók terén lemaradt volna Ipolyság.

A kutyaadó miatt körülnéztem: Komárom, Párkány, Léva, Újvár, Kassa és Pozsony. A városunk magasan vezet. Természetesen azt is megnézem, mit kínálnak más helyeken a kutyatartóknak – sok mindent. Azt, hogy Ipolyságon mit kínálnak, nem kell megnéznem, mert tudom, hogy nagyjából semmit.

Tavaly posztoltam a közösségi médiában, hogy egyetlen tárolóval ellátott ősrégi és hasznavehetetlen oszlop van a városban, ahova a kutya ürülékét dobhatjuk. Azóta a helyzet némileg javult, és a technikai szolgáltatások által ki lettek helyezve tárolódobozok és zacskók is.  Viszont az összes kutyás használja, az adót meg 20% fizeti be nagyjából. Sajnos valahol érthető is. Azt mondják, nem fogják befizetni, mert 52 €-t kérnek (társasházban tartott kutya), nem ment el az eszük. Ha reálisabb összeget, 20€-t kérnének, biztosan többen  befizetnék.

Mivel segíthetne a vállalkozókon a város?

Elsősorban azzal, ha nem terhelne fölöslegesen le egy krízishelyzet kellős közepén. Vannak, akiket jobban érint, mint a vendéglátósok, és vannak, akik nyitva lehetnek. Ez azt a látszatot kelti, hogy akkor azok a vállalkozások működnek is, ahogy szoktak. Nos, ez nagyon nincs így. Azért vannak nyitva, hogy életben maradjanak. Minden, ami a számítástechnikához köthető, elindult a válság alatt, mert az emberek átköltöztek a virtuális térbe. Ez viszont a hagyományos, helyi vállalkozásokra legjobb tudomásom szerint nem vonatkozik.

Igyekszem nem csak vállalkozóként beszélni, alapvetően az én vállalkozásom nem is olyan nagy, de mint helyi lakos, aki Ipolyságon szeretné leélni az életét, elmondhatom, hogy nem ez a jó irány.

Fontos hangsúlyozni, hogy minden összefügg. A válság, az adóemelés, a vállalkozók és az alkalmazottak nehézségei érintik a családokat. Egy olyan vészterhes időszakban, amikor nem láthatjuk bebiztosítva a jövőnket, a már emlegetett 80 eurós plusz költség csak tetézi a bajt. Az egy teljesen más kérdés, hogy mint adófizető állampolgár, mit kapok cserébe a megemelt adóterhekért.

3000 család él itt, akik azt olvashatták az újságban annak idején, hogy egy kávé áráért mennyi mindent kapnak majd. Az akkor volt, most más a helyzet, megváltoztak a körülmények. A lényeg tehát az, hogy nem csak a vállalkozók az érintettek, hanem átfogóan kihat mindenkire a város hozzáállása – legyen az pozitív, vagy mint esetünkben… Olyan, amilyen.

Ami a vállalkozók érdekképviseleti kiállását illeti, a korábbi két interjúban már sikerült felvázolni a részleteket. Inkább arról kérdezném, személyesen hogyan értékeli az elmúlt időszakot?

Amit már az elején szeretnék tisztázni: a képviselet részünkről diplomatikus alapokra épül, erre törekszünk, nem pedig az asztal verésére és az ajtócsapkodásra.

Viszont a legelső lépés a városvezetés részéről inkorrekt volt. Az, hogy több forrást akarnak előteremteni, hogy olyan beruházásokba fektessék a pénzt, ami a köz javát szolgálja, dicséretre méltó. Viszont a módszer, ahogy elfogadták és hatályba léptették, az nem elfogadható.

Ilyen mértékű emelést nem lehet tető alá hozni anélkül, hogy diskurzus előzné meg – legalább a legjelentősebb 5-6 vállalkozóval az érintettek közül. Természetesen nem úgy, ahogy végül történt: utólag jelentkeztek a vállalkozók, amikor már nem volt mit tenni. A vezetésnek kellett volna kezdeményeznie a párbeszédet még a tervezet elkészítésének időszakában. Ha nem is fogadták volna el a véleményeket, a legkevesebb lett volna, hogy meghallgassák.

Ugyanez történt 2021 februárjában, amikor a képviselőkkel akartunk találkozni. Noha elfogadható, hogy egyesek nem kapták meg e-mailben a meghívót, felléphettek volna proaktív módon – mindenki tudott a megbeszélésről. Aki a közelmúltban változtatta meg az e-mail címét, nem számol azzal, hogy egyes üzenetek nem érnek el hozzá? Nem kérdez rá, hogy esetleg nem küldtétek nekem is a meghívót a régi címemre? Akit érdekel a téma, aktívan áll hozzá, akit nem, az passzívan.

Mire számít a közeljövőben?

Szeretnénk tárgyalni. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy követelőzzünk, de a hangunkat muszáj hallatni. Egy hatékony adócsökkentés sokat számítana a jelenlegi körülmények közt. Nem is csak a pénzről volna szó, hanem arról a tudatról, hogy számítunk, becsben tart a vezetőség. Nagyon káros és súlyos tévedés, ha valaki azt gondolja, hogy a vállalkozói réteg kizsigereli a várost. A valóság az, hogy mindenki igyekszik a saját ágazatán belül érvényesülni, és azon kívül a közösségnek segíteni a lehetőségéhez mérten. Mráz Marian, akivel az előző interjú készült, ha kell, lenyírja Tesmagon a füvet, sportversenyek során a helyszínre küldi a ciszternás autót. Ha szükséges – ahogy már említettem –, én is vállalok   feladatot, hiszen a hangsúly az összefogáson van, mert csak úgy vészelhetjük át ezt az időszakot. Ilyen hozzáállásra volna szükség mindenki részéről.

Arról nem nagyon beszél senki, hogy hiába leszünk túl a vírushelyzeten, a gazdasági következmények hosszútávon velünk lesznek – akár rosszabb is lehet, mint most, és erre egy felelős vezetőnek készülnie kell, nem pedig a tartalékalapból iskolát építeni, a két év múlva következő választások előtt gyorsan valamit felmutatni, aminek aztán majd ihatjuk a levét. Az igyekezet dicséretes, de vannak dolgok, amelyeket nem kellene minden áron erőltetni.

Az interjúsorozat egyik korábbi részében azt írtuk, hogy április 14-én újabb fejlemények következhetnek az ügyben. Az interjúsorozat harmadik részének elkészülte pillanatában viszont már kiderült, hogy a testületi ülést online  tartották 13-án, napirendre pedig a március végi ügyek kerültek.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb