Hirdetés

Johan Deny belga befektető az ezredforduló tájékán döntött: első külföldi beruházásait térségünkön belül is konkrétan Ipolyságon valósítja meg. Családja alapította a bútorgyártó Furni Finish s.r.o.-t, mára azonban üzleti tevékenységének meghatározó része ipari komplexumok létesítése és bérbeadása körül összpontosul. Az ipolysági Hörnlein Slovensko s.r.o. is a Furni Finish gyártócsarnokait bérli, éppen ezért mint tulajdonos, közvetlenül érintett a 2019-es adóemelések ügyében. A nagyinterjúból kiderül, miért tartja fontosnak különválasztani az adóemelést és a COVID-19 okozta válságot, mennyi új munkahelytől esett el Ipolyság a városvezetés meggondolatlan és makacs hozzáállásának köszönhetően, illetve az is, mi lehet a következménye, ha az említett hozzáállás nem változik.

fotó: Morva Mátyás/REflex24

Az eredetileg angolul készült nagyinterjút magyar és szlovák fordításban adjuk közre.

Hogyan került kapcsolatba a dél-szlovákiai régióval, azon belül Ipolysággal?

Ami Szlovákiát illeti, elsősorban az alacsony árfekvés és a térségben betöltött centrális földrajzi pozíció volt meghatározó. Ezen túl adott volt a kellő munkaerő, ami szintén nagyon fontos – emlékszem, a legelején rövid időn belül sikerült a gyártás megkezdéséhez 100 varrónőt találni, ami Belgiumban elképzelhetetlen. Akkoriban ott is nagyjából 100 alkalmazottunk volt, akik bútorgyártással foglalkoztak, ám hiába lett volna szükség még több szorgos kézre, nem akadt jelentkező.  

1998-ban érkeztünk befektetőkként Ipolyságra. Felépítettünk egy gyárat, ahol a környékbéli munkaerő bevonásával bútorokat gyártottunk. Az első gyártócsarnok tehát Ipolyságon, a második pedig Tompán épült fel – utóbbi 2003-ban. Ezt követően megvásároltunk három likvidálásra váró üzemi épületet (volt PNZ raktárak), melyekben már semmiféle aktivitás nem zajlott, nemhogy termelés. Ez azért is fontos, mert akkoriban a városnak semmiféle adóbevétele nem származott az elbontásra szánt csarnokok után. 2004-ben adtuk át felújítva az elsőt, 2008-ben a másodikat és 2009-ban még egyet, a harmadikat. Ezzel párhuzamosan kerestük a megfelelő partnert is, aki a kulcsrakészen felújított gyártócsarnokokat hosszútávon kibérli és Ipolyságra telepíti gyártókapacitásainak egy jelentős részét. Németországban kerültem kapcsolatba a Hörnlein csoporttal: a vezetőséget sikerült meggyőznöm arról, hogy a kedvező befektetési viszonyok miatt érdemes Ipolyság mellett dönteni. Lépésről lépésre növelték a helyi gyártókapacitásaikat, párhuzamosan az újabb csarnokok átadásával – mára nagyjából 350 embernek biztosít stabil munkahelyet a cég. A Hörnlein egyébként korrekt partner, a bérleti viszony lassan két évtizede fennáll.

Ha a város szempontjából nézzük az eseményeket, csupa pozitívum: több száz munkahely, illetve lassan két évtizede éves szinten befizetett ingatlanadók, melyek összeadva több mint 200 000€-val gyarapították a város kasszáját. Érdemes összehasonlítani: az invesztíció előtt se munkahely se pénz, a beruházás után pedig… A vak is látja a különbséget.  

“A Hörnlein egyébként korrekt partner, a bérleti viszony lassan két évtizede fennáll.” (fotó: Furni Finish, spol. s. r.o.)

Ugyanezt a kipróbált üzleti modellt követtük Nagykürtösön, Kürtösújfalun, Tompán és jelen pillanatban hasonló beruházás zajlik Köbölkúton, melynek megvan az ipolysági vonatkozása is, de erről majd később. Mindent összevéve 1200 alkalmazott dolgozik a tulajdonunkban lévő gyártócsarnokokban. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy minden egyes ipari komplexum átadása komoly külföldi befektetőket vonzott a térségbe. Persze nem szabad azt gondolni, hogy varázsütésre ment a folyamat, minden befektetőért meg kellett küzdeni: nem csak a gyártócsarnok érdekli a befektetőt, hanem a város és a régió fejlettsége, ahol elhelyezkedik.

Azt hiszem, a kellő tisztelet megadása mellett kijelenthetjük, hogy Ipolyság és környéke nem tekinthető sem ipari-, sem infrastrukturális szempontból különösebben fejlettnek. Ennek ellenére ragaszkodik a dél-szlovákiai régióhoz?

Mint belga befektetési vállalat, célzott módon a közép- és dél-szlovákiai régióra specializálódtunk. Nem vagyunk aktívak Pozsony, illetve Zsolna környékén vagy az autópályák vonzáskörzetében, olyan helyeken igyekszünk érvényesülni, ahol szinte senki más nem folytat hasonló tevékenységet. Ha valaki tud mondani egy másik befektetőt, aki üzemi csarnokok fejlesztésével foglalkozik Nagykürtös, Ipolyság és Párkány környékén, hallgatom. Viszont nem fog tudni, mert egyedül a Furni Finish van jelen ebben a szektorban.

A bútorgyártás mára csupán töredéke az érdekeltségeinknek, a tevékenységünk nagyrészt az említett régión belüli elhagyatott ipari komplexumok felkutatása, felújítása és bérbeadása körül összpontosul. Nem csupán az idetelepített külföldi gyártósorok jelentenek munkalehetőséget több száz embernek, az átépítés és felújítások során is rengeteg építőipari szakembert foglalkoztatunk.

“… jelen pillanatban hasonló beruházás zajlik Köbölkúton, melynek megvan az ipolysági vonatkozása is, de erről majd később.” (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

A két évtizedes befektetői tevékenysége során tehát valamilyen szinten hozzájárult Ipolyság fejlődéséhez, a helyi életminőség javulásához is. Ennek függvényében hogyan élte meg a 2019 őszén elfogadott ugrásszerű adóemelést?

Képzeljük el, hogy a helyi szinten elért eredmények után egy levél landol a postaládánkban.

Tisztelt Furni Finish, kedves Deny úr, mivel Ön mindent remekül csinál, ezentúl köteles befizetni az ingatlanadó dupláját, hiszen Önnek bőven telik rá – valami ilyesmi, legalábbis én így értelmeztem az értesítő levélben leírtakat.

Tehát képzeljük el, lassan két évtizede mindent megteszünk annak érdekében, hogy fejlődjön ez a környék is, erre a mindenfajta egyeztetés nélkül majdnem megduplázzák az adókat. Akkor eldöntöttem, hogy a különbözetet nem fogjuk befizetni, mert az ilyenfajta eljárást abszolút etikátlannak tartom. Miután felkerestem a polgármestert és elmagyaráztam neki, miért vet fel komoly aggályokat az általa támogatott drasztikus adóemelés, tartalmi szempontból lényegében a következő választ kaptam: mégis mi a probléma Deny úr, bőven van pénze; Önnek teljesen mindegy, hogy tizennyolcezret, vagy harmincezer eurót fizet be évente. Végtelenül cinikus, megdöbbentő és abnormális, hogy egy ehhez fogható válasz hangozzék el egy felelős polgármester szájából.

Eleinte egyedül próbált észérvekkel hatni Ipolyság polgármesterére?

2020 nyarán Karel Louwagie-vel, a Westmetal tulajdonosával együtt jelentem meg a városházán, ahol a polgármester úr nem értette, mi a problémánk az adóemeléssel, hiszen bőven telik rá. Azért azt is hozzá kell tennem, hogy a méltatlan fogadtatás ellenére kaptunk egy ígéretet: átgondolja majd az ügyet és később válaszol. Nos, a válaszra azóta is várok. Karel Louwagie egyébként szintén belga származású befektető, a Westland metalworks vezérigazgatója, melynek leányvállalata az ipolysági Westmetal SK s.r.o. Annak idején az én közbenjárásom által telepítették Szlovákián belül is éppen ide gyártósoraikat, ami azt illeti a legnagyobb üzemcsarnokokkal rendelkeznek az üzletágon belül.

Gyárcsarnok Kürtösújfalun. (fotó: Furni Finish, spol. s. r.o.)

Tehát azokon a mantrákon kívül, hogy „meg lett emelve az adó, mert kell a pénz, fogadd el, van pénzed, fizesd ki”, nem kaptunk érdemi választ. Az üzleti élet viszont nem így működik. Örülök annak, hogy húsz évvel ezelőtt ebben a régióban vágtunk bele beruházásainkba, de ami most Ipolyságon történik, azt nem fogom tolerálni. Azt is elmondom miért: nem volt alapos oka az ugrásszerű adóemelésnek, ez egy önkényes döntés volt a vezetőség részéről. Gondoljunk csak bele: vannak gyártócsarnokaink Ipolyságon, kint a város határában, ahova járda sem vezet, de még kivilágítva sincs az útszakasz, és ezek után nagyjából 30 000 €-t fizetünk éves szinten. Ez mellett vannaküzemi ingatlanjaink máshol, amelyek után nagyjából fele annyit adót kell fizetni. Kérdem én, mi a különbség? Azért fizessek Ipolyságon többet, mert az alkalmazottak sétálhatnak járda hiányában fűben a gyárig, ha gyalog akarnának munkába járni? A sort lehetne még folytatni…

Ipolyságtól nagyjából 50 kilométerrel van odébb Köbölkút, ahol jelenleg is zajlik egy beruházásunk, ott ¼-ét fizetjük az adónak, mint amit Ipolyságon.

Én, mint befektető, aki külföldi vállalatokat igyekszik erre a vidékre csábítani, a jövőben vajon melyik irányba orientálódok? Ipolyság felé? Tompa, vagy netán Köbölkút irányába? Nem kell tapasztalt üzletembernek lenni ahhoz, hogy valaki tudja a választ. Oda fogjuk vinni az újabb beruházásokat, ahol jobbak a körülmények.

Ne értsük félre, nem csupán az adóról van szó, vannak vállalatok, akik szívesen fizetnek többet, de az elvárásaik is magasabbak: a komplexum legyen az autópálya közelében vagy egy nagyváros szomszédságában, esetleg egy fejlett ipari parkban, ahol van járda és közvilágítás, valamint több szakmunkásképző intézmény.

20 éve figyelem az Ipolysági viszonyokat és azt kell mondanom, hogy ez idő alatt nagyjából semmi nem változott. Ha például a városközpontból biztonságosan el lehetne jutni a Hörnleinig, máris más színben tűnne fel az adóemelés ügye is. Jelenleg ugyanott sétálhatnak a munkába igyekvők, amerre az autók is járnak, ha este van, sötétben – ez veszélyes. Arról ne is beszéljünk, hogy a csatornarendszer is félkész állapotban van.

“20 éve figyelem az Ipolysági viszonyokat és azt kell mondanom, hogy ez idő alatt nagyjából semmi nem változott.” (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

Alapvetően fejletlen az infrastruktúra, rosszak az utak, messze az autópálya. Persze ez nem csak a városvezetés hibája, az egész régió hasonló problémákkal küzd. Ha idetelepül egy vállalat, a kirendelt 10 vezető közül 8 rövid időn belül visszakéreti magát, mert egyszerűen azzal szembesül, hogy a helyi lehetőségek erősen korlátoltak. Ezt személy szerint is megtapasztalhattam akkoriban, amikor idekerültem. Házunk is volt Ipolyságon, sokszor heteket töltöttünk itt a feleségemmel. A hosszú munkanapok után hiába vágytunk változatos kikapcsolódásra a hétvégén, nem tudtunk hova menni. Máig emlékszem, amikor egy téli vasárnapon nagy túra keretében megsétáltattuk a kutyát, aztán palacsintát akartunk volna enni a városban, de még kávézót sem találtunk nyitva. Persze mára javult valamennyit a helyzet.

Félreértés ne essék, a környéknek vannak előnyei és hátrányai, mindennek tudatában kezdtük meg befektetői tevékenységünket. Az alacsonyabb infrastrukturális fejlettség és a kevesebb lehetőség velejárója a kevesebb kiadás, legyen szó a mindennapi életről, vagy egy üzem idetelepítéséről és működtetéséről.

Ha viszont a befektetőktől és vállalkozóktól pozsonyi szintű adókat akar valaki beszedni, akkor ugyanazt kell nyújtania cserébe, amit Pozsony nyújt. Ezt nem győzöm hangsúlyozni, ha az adózási szinteket Pozsonyhoz, vagy éppen a Nyugat-Európa fejlettebb ipari övezeteihez igazítódik, például Bécs vagy Linz környékéhez, akkor ugyanazt kell tudni nyújtani, amit Bécs vagy Linz. Helyzetünkben a magas adók megvannak, a feltételek viszont nem adottak, éppen ezért tartom teljes mértékben abszurdnak a 2019-es adóemelést.

A kérdést más irányból is vizsgálhatjuk: miért bérlik tőlem a partnereim a környéken felhúzott ipari csarnokokat, ahelyett, hogy sajátot építenének? Azért, mert fontos számukra a flexibilitás – éppen a hasonló helyzetek miatt. Ipolyságon születik egy rossz döntés: ahelyett, hogy a vezetőség ezt belátná, köti az ebet a karóhoz, a vállalat pedig a bérleti szerződés lejártával egyszerűen lekapcsolja a villanyt, aztán keres egy másik helyet, ahol ideálisabbak a körülmények. A polgármester 2019-ben megtette a lépéseket ebbe az irányba és lassan, de biztosan halad az úton – egy olyan helyen emeli ugrásszerűen az adókat, amelynek üzleti szempontból az alacsony árakon kívül nincs egyéb vonzereje.

“Helyzetünkben a magas adók megvannak, a feltételek viszont nem adottak, éppen ezért tartom teljes mértékben abszurdnak a 2019-es adóemelést.” (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

Persze nem tisztem, hogy a Hörnlein nevében beszéljek, de ők is pontosan látják, mi folyik itt. Ha például beleképzelem magam a ZF vezetőségének pozíciójába…

Nem a szlovák menedzserekre gondolok, mert ők alapvetően nem is kompetensek hasonló volumenű kérdésekben dönteni, sok esetben még előre sem feltétlen tudják, mit terveznek a külföldi tulajdonosok. Aztán lesz egy találkozó Németországban, ahol kész tények elé állítják a regionális vezetőket: Ipolyság túl drága és semmilyen extra feltételt nem biztosít, ezért áthelyezzük a gyártókapacitásokat Romániába vagy máshová. Megnézik majd, milyenek a helyi adók, vannak-e releváns szakközépiskolák, milyen szintű bérezés kell a munkaerő megtartásához, milyen messze vannak az autópályák, mekkorák lesznek a szállítási költségek és milyen lehetőségeket nyújt az adott környék – aztán találnak egy sokkal ideálisabb helyet. Ha pedig azt gondolnánk, hogy egy cég költöztetése a mai világban bármilyen szempontból nehéz ügy volna, tévedünk. Persze ez csak egy gondolatmenet, de jól szemlélteti, hogy zajlik az üzleti életben a döntéshozás.

Ehhez képest a polgármester minderről tudomást sem véve, egyoldalú hozzáállással szeretné kormányozni a várost. Mintha csak az egyik felét látná az érmének: a Furni Finish gazdag befektető cég, nekik van miből, majd fizetnek. Igen, valóban van pénze a családomnak, de azt elfelejti, hogy éjt nappallá téve dolgoztunk azért, amink van. Jelenleg is éppen este hat óra van, egész nap végeztem a feladataim, utána pedig eljöttem interjút adni ez ügyben. Helyette akár négykor haza is mehettem volna aludni, tévét nézni vagy bármilyen szabadidős tevékenységgel foglalkozni. De nem, ez is munka, amit el kell végezni: meg kell vitatni ezt a problémát. Kedd hajnalban érkeztem Belgiumból autóval, a hétvégén már megyek vissza, tehát nem szórakozásból vagyok itt, elég sűrű a beosztásom, de ennek a témának időt kell szentelni.

A város vezetősége azzal érvel, hogy hosszú ideje nem lettek megemelve az adók, tehát valójában egyszerre pótolták be azt, ami az évek során elmaradt. Erről mi a véleménye?

Teljesen természetes, hogy egy város emelje az adókat. Viszont ezen a téren csak egy tisztességesen járható út van: figyelembe kell venni mindazt, amiről már beszéltem; mi az, amit a város nyújtani tud a megemelt adókért cserébe, mit mutat a fogyasztói árindex, milyen adókat rónak ki a környéken, a hasonló városokban országszerte, mekkora mértékű volt az infláció és így tovább. Minden témakörhöz hozzárendelhetők a kimutatások, statisztikák, ezek alapján lehet korrekt módon adót emelni. Legyen szó egy vállalat, vagy egy város vezetéséről, csak hasonló körültekintéssel lehet eljárni, ha hosszútávon túl akarunk élni.

“Minden témakörhöz hozzárendelhetők a kimutatások, statisztikák, ezek alapján lehet korrekt módon adót emelni.” (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

Úgy tűnik, a tisztelt polgármester úr azt is elfelejti, hogy nem csak az épületek tulajdonosát érinti az adóemelés, hiszen minden tulajdonos belekalkulálja majd az emelést a bérleti díjba. A bérek is egyre emelkednek Szlovákiában, ami természetesen jó dolog, emelkedniük is kell, de a vállalatok szempontjából plusz költség. Ez nem is volna baj, ha az ország az emelkedő bérek mellett is versenyképes befektetői környezetnek minősülne, de jelenleg folyamatosan csökken ez a versenyképesség, ami idővel egyre komolyabb problémát jelent majd.

Akárhogy is nézzük, üzleti szempontból minden ország mércéje egy másik ország: mi lesz, ha egy nap minden befektető ráébred, Románia amellett, hogy jelentősen olcsóbb, nagyjából ugyanazokat a feltételeket kínálja, mint Szlovákia? Minden versenyképes vállalkozás fogja magát és áthelyezi a gyártósorokat Romániába. Ez fokozottan igaz az autóiparra, a Hörnlein és a ZF is ide tartozik.

Ma még rengeteg autót gyártanak Szlovákiában, rengeteget gyártottak Belgiumban is 25 évvel ezelőtt – onnan mára szinte minden gyár eltűnt. Miért? Ne gondoljuk, hogy ne szerették volna Belgiumot, nem a fejlettség szintjével volt a baj, egyszerűen már nem érte meg ott gyártatni. Ugyanez megtörténhet Szlovákiával is, jelenleg sajnos ebbe az irányba haladunk. Miből áll a Volkswagen gyártókapacitásait mondjuk Bulgáriába áthelyezni? Talán több lesz a szállítás költsége, de az előnyökhöz képest ez csupán töredék.

Nem lehet úgy gondolkodni, hogy Szlovákia, vagy Ipolyság önmagában áll, mindig összehasonlításra kerülnek majd más helyekkel, és a befektetők oda fogják összpontosítani a tőkét, ahol jobban megéri. Éppen ezért, egy felelős vezetőnek figyelembe kéne venni az országos és a nemzetközi tendenciákat, aszerint eljárni az adóemelés, vagy bármilyen más jelentős horderejű döntés esetében.   

A COVID-19 mennyire befolyásolta a befektetői tevékenységét?

A döntéshozástól kezdve minden lelassult az üzleti életben is. Példának okáért a Hörnlein negyedik csarnoka már állhatna Ipolyságon, ha nincs a járvány, illetve az adóemelés. Ettől függetlenül örülök annak, hogy minden közép-szlovákiai ügyfelünk és bérlőnk túlélte ezt a nehéz időszakot. Tehát derűlátóan állok a kérdéshez, kemény egy és fél év van mögöttünk, de sikerült átvészelni. Budapesten is vannak érdekeltségeink a vendéglátószektoron belül, a hotelek helyzete egészen más, katasztrofális. Ezen a téren kevésbé vagyok bizakodó – vannak vésztartalékok, de hamar kiapadnak, ha nem fordulnak jobbra a dolgok még idén.

“Ma még rengeteg autót gyártanak Szlovákiában, rengeteget gyártottak Belgiumban is 25 évvel ezelőtt – onnan mára szinte minden gyár eltűnt. Miért?” (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

Ahogy mondtam, a szlovákiai befektetések esetében nem annyira kritikus a helyzet, inkább lelassult minden. A hagyományos autópiacon belül a kereslet 20%-kal csökkent. Ezt nem csupán a COVID-19 okozza, hanem az elektromos autók térnyerése is. Hosszútávon viszont újra növekedő pályára állhatunk, főleg, hogy elektromos-autóalkatrészek kifejlesztésén is dolgoznak a partnereink – műszerfalak, napfénytetők és kábelek például ugyanúgy kellenek az elektromos autókba, illetve az akkumulátorok felmelegítésével és hűtésével kapcsolatban is zajlanak a kutatások.

Arról tudok még esetleg beszámolni, hogyan befolyásol személyesen engem a pandémia: nem tudok például annyi időt tölteni Szlovákiában, mint normál esetben. Nehézkes az utazás, karanténnal kell számolni, a repülés nem megoldható.

Térjünk vissza az adócsökkentés kérdéséhez. Ha jól értesültem, teljes vállszélességgel támogatja a helyi vállalkozók közös törekvéseit. Ez idáig sikerült elérni, hogy a város kilátásba helyezze egy munkacsoport felállítását, amely majd foglalkozik az üggyel. Hogyan értékeli az Ipolysági Vállalkozói Polgári Társulás égisze alatt összpontosulni látszó fellépést?

Mindaz, amit idáig elmondtam, specifikusan a mi befektetéseinkre vonatkozott. Viszont világos, hogy a probléma minden helyi vállalkozás és vállalat esetében érvényes. Senkinek sem tetszik, hogy hirtelen 75%-kal többet kell fizetni. Ha valaki befekteti a pénzét, mindig előre tervez, és ha egy megszokott kiadás váratlanul a duplájára nő, gondot okoz. Nem csak a városnak van költségvetése, hanem minden vállalkozónak, sőt, minden családnak.

Ami Ipolyságon történt, azért is megdöbbentő, mert nem megfelelő módon és széles nyilvánosságot mellőzően, egyszerűen megszavazták és hatályba léptették.

A vonatkozó interjúsorozatunk korábbi részeiben megszólalók szerint a polgármester állítja, hogy tárgyalt a város legjelentősebb vállalkozóival az adóemelés előtt.

Ezzel kapcsolatban nem tudok biztos állítást megfogalmazni azon kívül, hogy engem nem keresett fel. Visszatérve az utóbbi hetek fejleményeire: mindenképpen pozitívan értékelem, hogy a vállalkozói közösség együtt próbál fellépni a drasztikus adóemelésekkel szemben, együtt próbáljuk jobb belátásra téríteni a városi hivatalt. Kristálytisztán látszik, nem csupán nekem van problémám a város magatartását illetően, sokan járunk hasonló cipőben. Nemcsak a vállalkozók érintettek, hanem minden helyi polgár. Persze ez a korábbi interjúkból és cikkekből is kiderült.

2020 nyarán is mindent megtettünk Karel Louwagie-vel, hogy elmagyarázzuk a városházán, miért problematikus több szempontból is a kialakult helyzet. Akkor talán a polgármester azt gondolta, hogy „ez a két belga kibeszélte magát, aztán visszament Belgiumba, nekem meg vannak más gondjaim”. Hát, azóta is itt vagyunk és egyre többen.

A COVID-19-cel kapcsolatban is érdemes tisztázni valamit. Nem kérdés, a járvány rontott a vállalkozók helyzetén, de fontosnak tartom, hogy ezt a két ügyet külön kezeljük. Az adóemelés levezénylése és az azt követő magatartás a pandémiától független, elvi probléma. Itt az alapvető elvekről van szó, illetve azok figyelmen kívül hagyásáról. Gyakorlati szempontból viszont azért sem szabad egybevonni a kettőt, mert a járvány remélhetőleg két hónapon belül lecseng, legfeljebb négy hónap – remélem. Utána rendben lesznek a magas adók? Nem, utána sem lesznek rendben. Éppen ezért kell minél előbb megoldást találni, de nem szabad összekeverni a két kérdést.

Nem szeretném például hallani azt a narratívát, hogy a válság miatt lett normalizálva az ingatlanadó. Ha ezzel takaródzna a polgármester, tartsa meg a pénzét. Ehhez szigorúan tartom magam.

Képzeljük el, hogy a két évtizeddel ezelőtti énje a jelenben kezdene befektetni a közép-szlovákiai térségben. Mennyi az esélye, hogy ismét Ipolyságot választaná?

Abszolút nincs rá esély, nulla.

Talán már Szlovákiát sem választaná?

Nem, Szlovákiával jelenleg nincs semmi probléma.

Amikor tárgyaltam a polgármesterrel, nyíltan megkérdeztem, foglalkozik-e majd a felvetéseinkkel, vagy sem. A válaszából lehetett érezni, hogy nem, mert szükségesnek gondolja a plusz pénzt a kiadások miatt. Azt már említettem, hogy utólag sem kaptunk semmilyen választ, se negatívat, se pozitívat.

Ezen okok miatt egy akkor még csak tárgyalás alatt álló beruházás kivitelezése nagyjából 50 kilométerre innen, Köbölkúton valósul meg, amely nemsokára el is készül.

Tehát Ipolyságon létesülhetett volna egy új gyár, ami végül Köbölkútra került. Nos, azt hiszem ez az információ sokakat meglep majd, nem lett nagy dobra verve.

Így van. Decemberben megvásároltunk egy elhagyatott csarnokot, jelenleg zajlik a felújítása és szeptembertől kezdődik a gyártás. Viszont a hangsúly nem azon van, hogy ez a lehetőség el lett szalasztva. Nagyon óvatosnak kell lennie a városvezetésnek – és ezt általában mondom, jó tanácsként –, mert nem csak a lehetőségeket veszthetjük el, hanem azt is, ami már megvan. Erről már korábban is beszéltem, az országot érintő tendenciák kapcsán.

A Köbölkúton megvalósuló új beruházás. Ha nincs a meggondolatlan adópolitika, valószínűleg Ipolyságon zajlana a fejlesztés. (fotó: Furni Finish, spol. s. r.o.)

Nem azt mondom, hogy a nagyobb cégek jövőre elköltöznek, ha továbbra is magasan tartják az adókat, de eljön majd az idő, amikor meg kell újítani a bérleti szerződéseket. Akkor nagyon tüzetesen át fogják számolni, megéri-e nekik Ipolyságon maradni. Akár azt is mondhatják, hogy sajnáljuk Deny úr, de találtunk jobb lehetőséget vagy esetleg ugyanilyen feltételeket, csak olcsóbban. Ez nagyon könnyen megtörténhet.

Tehát az osztrák beruházási lehetőség elveszett. Egyelőre a Hörnlein negyedik csarnoka sem épül meg, amíg a városvezetés hozzáállása nem változik. Ami viszont igazán fontos, hogy ezektől több is odaveszhet.

Nemrég láttam, a polgármester megosztotta a szociális média felületein, hogy egyeztetett az autópálya építéssel kapcsolatban – persze neki nincs beleszólása az ügybe, de a képeket ki lehet tenni a kirakatba. Az autópálya tényleg meg fog épülni, a kérdés csupán az, mikor. Mindenesetre, tegyük fel, hogy a Hörnlein valóban talál jobb helyszínt a termelésre, főleg, ha fejlődni akarnak, itt viszont nem épül negyedik csarnok. Nos, azt nem kell ecsetelni, a város egy ilyen forgatókönyv során mit veszítene. Ezzel szemben, illetve a rossz tapasztalatokból tanulva, az ingatlanokból raktárakat alakítanék ki, a hátármentén, ahol majdan az autópálya fog futni, ahonnan ellátható például Budapest, lesz kereslet ilyesmire. A befektetés működni fog, annyi lesz a különbség, hogy néhány száz alkalmazott helyett elég lesz néhány fő.

Elgondolkodott ezen a polgármester? Mert megtörténhet. Ha valaki azt gondolja, hogy ami itt van jelenleg, az már garantáltan itt is marad, nincsen tisztában az üzleti élet szabályszerűségeivel. Fontos leszögezni, hogy én azt szeretném, hogy maradjon a Hörnlein, maradjanak a munkahelyek, de a jelenlegi politikai hozzáállás nem ennek a pozitívabb forgatókönyvnek kedvez.

Milyen fordulatokra számít az ügy kapcsán a közeljövőben?

Ami az ipolysági befektetéseinek illeti, nem aggódok – maradnak a Hörnlein gyártókapacitásai vagy raktározásra alakítjuk át a csarnokokat, nos, bármelyik megoldás járható út. Persze, hangsúlyozom, hogy azt szeretném, ha minden maradna a régiben. Ami viszont a város szempontjából fontos volna: vonzónak kell maradni a befektetők szemében, illetve olyan körülményeket és feltételeket kell teremteni, amelyek ide vonzzák a vállalatokat.

Elfogadható és jogos érv: a polgármesternek szüksége van a pénzre, hogy eredményeket tudjon felmutatni a városfejlesztés terén. Például behozni azt az infrastrukturális lemaradást, amiről még a beszélgetés elején szóltam. Viszont azt látom, hogy 20-évnyi adófizetés után csekély változás történt.

Hallom, hogy a tervek szerint sportcsarnokot építenek majd. Nagyon örülnék, ha az Ipolyságiaknak lenne saját sportcsarnokuk. Viszont lehervadt a mosoly a számról, amikor megláttam, mekkora költségvetésből akarnak itt sportcsarnokot építeni. Arról nem is beszélve, hogy a sportcsarnok megnevezés enyhén szólva is túlzás. Abból a költségvetésből, amit beharangoztak, több valódi sportcsarnokot lehetne építeni.

Aztán ott a finanszírozás kérdése, ami eladósodással járna. Pedig nagyon egyszerű a dolog, mindenkinek megvan a saját költségvetése otthon is: annyit költ, amennyit lehet, sőt, inkább még félretesz. Azt senki sem csinálhatja következmények nélkül, hogy például havonta elkölt még száz eurót pluszba. Nos, ez ugyanígy van egy város életében is, a vállalatokról nem is beszélve.

Én azt látom, hogy a polgármesternek van X végösszegű költségvetése, viszont az ábrándjai nincsenek összhangban ezzel az értékkel, sokkal magasabbra törnek. Néhány év múlva szembesül majd a kérdéssel: hol van erre a pénz? Aztán megint megnyom egy gombot, amire az van írva, hogy adóemelés – és itt a pénz. A lakosok és vállalkozók meg majd újra többet fizethetnek.

Tehát, ami Ipolyságot illeti, nem túlzottan bizakodó.

Lehetne ezt jól csinálni. A már emlegetett mutatók és az infláció figyelembevételével emelni az adókat, mindeközben fejleszteni a várost: legyen vonzó a fiatalok számára és legyen vonzó a befektetők számára. Ehhez meg kell teremteni a feltételeket, és ezt a polgármester is jól tudja.       Éppen ezért nem ad bizakodásra okot a meggondolatlan költekezés. Említettem a Köbölkúton átépülő gyárcsarnokot, nos a tervezés a munkálatok során minden egyes euró esetében hússzor átgondoljuk, hova és hogyan legyen elköltve – különböző alapanyagok, beszállítók, ajánlatok és így tovább. Ez túlzásnak, sőt viccesnek hangozhat, de valóban így van.

“Lehetne ezt jól csinálni. A már emlegetett mutatók és az infláció figyelembevételével emelni az adókat, mindeközben fejleszteni a várost: legyen vonzó a fiatalok számára és legyen vonzó a befektetők számára.” (fotó: REflex24/Morva Mátyás)

A sportcsarnok költségeinek láttán van egy érzésem, amit most nem fejtenék ki. Jobban mondva, az árak és a méret hallatán még egy lehetőség adódik: akkor jöhet szóba ennyi pénzért, egy ilyen tornaterem felépítése, ha valaki mindennemű szakértelemnek híján van a témával kapcsolatban.

Következzen az utolsó gondolatkísérlet: tételezzük fel, hogy pozitív fordulatot vesznek az események Ipolyságon – legalábbis az adócsökkentés ügyében. Számíthatunk arra, hogy az üzleti tevékenysége során újabb nagyszabású beruházásokat vonz ide, amennyiben módjában áll?

A rövid válasz: igen. Amint rendeződnek a problematikus kérdések, és újra beszélő viszonyba kerülünk a város vezetőségével, maximálisan támogatni fogok minden erre irányuló törekvést. Ehhez viszont az kell, hogy visszatérjünk a 2019-es adórendszerhez, kiegészítve azt a fogyasztói árindex alapján kiszámolt inflációval. Onnantól kezdve abszolút elkötelezettje leszek az együttműködésnek.

Képzeljük el, hogy én emelném meg 75%-kal a bérleti díjakat. Méltánytalan lenne a partnereimmel szemben, valószínűleg hosszútávon nem járnék jól. Ugyanígy, egy olyan környezetben, ahol az átlagos bér nagyjából ezer euró, senki sem várhatja el, hogy egy átlagos pozícióban kétezret keressen. Ez a logika vonatkozik az adóemelésre is, egyensúlyban kell maradni a hasonló méretű és infrastruktúrájú településeken kiszabott mértékekkel, másként felborul a rend.

Pontosan tudom, mit szeretne a város, mit szeretnének a befektetők, és azt is tudom, mit szeretnék én magam – ahhoz, hogy mindez meglegyen, mindenkinek észszerűen kell hozzáállni a tényekhez. Azt is tudom, hogy az alkalmazottak mit szeretnének – tisztességes munkáért reális béreket. Mindenkinek az észszerűség talaján kell maradni, aki együtt akar működni.

Címkék: , , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2021.06.05.

Trianonra emlékeztek Ipolyszakálloson

Tegnap történt 101 esztendeje, hogy aláírták azt a gyalázatos „békeszerződést“, amelynek hallatán a világon élő bármely magyarnak azonnal…

2021.06.07.

Utolsó néhány diákját búcsúztatta a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium

Ahogy nemrégiben portálunk beszámoltunk a lévai gimnázium tragikus sorsáról, úgy most ígéretünkhöz híven az élet egyik legfontosabb eseményéről,…

2021.06.04.

Miért nem vált még csupán történeti múlttá Trianon?

forrás: erdely.ma Hogyan is tudnánk hátat fordítani neki, ha naponta kell szembesülnünk következményeivel? Mi, külhonban rekedt magyarok Trianon…

2021.06.06.

Falatnyi ruhácskák mindenütt

Alapvetően nem vagyok egy nagy shoppingolós. Nem is igazán szeretek vásárolni. Így, ha nincs konkrét terv, biztos, hogy…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb