Június 30-án tartotta soron következő közgyűlését a Szövetség (Aliancia) ipolysági helyi szervezete, melynek fő témája az őszi helyhatósági választásokra való felkészülés volt.

A Magyar Házban zajló taggyűlésen megvitatták a város előtt álló kihívásokat, a vita során számos építő jellegű kérdés és javaslat is elhangzott a város jövőjével kapcsolatban.

A gyűlés legfontosabb pontja az októberi önkormányzati választásokra való felkészülés, illetve a jelöltállítás volt. A Szövetség ipolysági szervezetének elnöksége

Zachar Pált javasolta polgármesterjelöltnek, amit a tagság 20 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett el is fogadott.

“Köszönöm szépen a Szövetség tagságának a megelőlegezett bizalmat. Ez egy nem egyszerű, de annál felelősségteljesebb vállalás, amit Ipolyság fejlődéséért, jövőjéért szakmailag felkészülten, csapatmunkában gondolkodva szeretnénk elvégezni. Terveinket hamarosan prezentálni fogjuk”

– nyilatkozta lapunknak Zachar Pál, a párt frissen megválasztott polgármesterjelöltje, majd hozzátette:

“Szándékunkban áll mindenkivel együttműködni, akinek fontos a városunk jövője, nemzeti, vallási és egyéb hovatartozásától függetlenül.”

A szintén ezen a napon tartott képviselő-testületi ülésen eldőlt, hogy az október 29-én esedékes önkormányzati választásokon ismét 12 képviselőt választhatunk Ipolyságon. Mint megtudtuk, a Szövetség július végéig közzéteszi képviselőjelöltjeinek listáját is, mellyel kapcsolatban a polgármesterjelölt úgy fogalmazott:

“Listánkon nem csak párttagokat szeretnénk indítani, helyet biztosítunk a város jövőjét szívükön viselő, független személyeknek is. Elsődleges szempont az alkalmasság, a rátermettség és a tenni akarás.”

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2023.09.25.

Az üvegdrótozás utolsó Ipoly menti mohikánja

(Fotó: Németh László gyűjteménye) Emlékszünk-e, milyen jólesett a papa borát, vagy kisüstijét felhörpinteni a helyi JRD (TSZ) által…

2023.09.26.

SacheRock! – zenei kamaraestek lesznek zselízi a Sacher-pincében

The SacheRock Underground Festival néven zenei fesztivált szervez a zselízi Sacher Polgári Társulás. "Kiállítások, könyvbemutatók, tortasütő versenyek. A…

2023.09.27.

Felhívás: Esterházy János mint példakép

A Charta XXI Egyesület, az Esterházy Akadémia és a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány közösen hirdeti meg az „Esterházy…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb