Tízéves az ipolysági MARIA-BUS

Az ipolysági MARIA-BUS idén ünnepli 10 éves fennállását. Az elmúlt évtizedben Heimlich Anikó, Heimlich Marek és Sedláček Veronika egy egyszerű vállalkozásból egy olyan közösséget építettek, ahol az utazás nemcsak kilométerekben mérhető, hanem szívben, hitben és barátságokban. A családias hangulatú céggel az indulásról, a zarándokutak különlegességéről és a mindennapi kihívásokról beszélgettünk.

10 éves az ipolysági MARIA-BUS! Mikor indult az első járat, és mi volt az úti cél?

Marek: 2015. szeptember 15-én indult az első utunk a Magas-Tátrába, az ipolysági nyugdíjasokat rendelték meg tőlünk.

A MARIA-BUS név egyedi és beszédes. Van a név mögött személyes üzenet?

Anikó: A cég névadója az én édesanyám volt.

Marek: Sokat gondolkoztunk megnevezésen, amikor 2015-ben elkezdtük a működésünket, de a cégünk 2017-es megalapításakor választottuk a cégi nevünket. Anikó anyukája javasolta a MARIA-BUS-t.Hívők vagyunk, a Szűzanya után kapta a nevét. De az is igaz, hogy az én anyukám és Anikó anyukája is Mária.

A portfóliótok jelentős részét teszik ki a zarándoklatok. Melyik áll hozzátok a legközelebb?

Anikó: A szívünknek kedves helyek közül kiemelném Medjugorjét, ahová rendszeresen visszatérünk, és idén Rómában is három alkalommal voltunk, ami nagy öröm. Márianosztrára pedig minden hónap 13-án elzarándokolunk.

Marek: Az emberek már tudják, hogy megyünk, szinte várják a dátumot. Jeleznek, hányan lennének, és mi ennek függvényében indítunk kis- vagy nagybuszt.

Veronika: Én még mindenképp hozzátenném a máriavölgyi zarándoklatot, azt is nagyon szeretik, és rendszeresen érdeklődnek utána az utasaink.

Miben különbözik egy egyházi zarándoklat szervezése egy hagyományos turistautazásétól? Milyen extra szolgáltatásokat nyújtotok az út során?

Anikó: Elsősorban egy lelkiatyát kell megszólítani. Nem elég az autóbusz vezetése, a lelkivezetés is fontos. A lelkiatya megáldja az utat indulás előtt, biztosítjuk a szentmiséket és a közös imákat a helyszíneken és a buszon is. Sokan szeretnék, hogy a kegytárgyaikat is megáldják, ezért hazafelé úton ez is megtörténik.

Felmerülnek nyelvi akadályok a zarándoklatokon?

Anikó: Áthidaljuk a nyelvi akadályokat. Például a rózsafüzér félig szlovákul és félig magyarul mondjuk. Előfordult már, hogy velünk tartott egy indiai atya is, aki hindiül mondott el egy tizedet.

Marek: Tapasztalataink szerint minden résztevő lelkileg feltöltődik a zarándoklaton. Mindig kellemes lelki élménnyel érünk haza. És persze Veronika is sokat segít a nyelvek terén, ő felel a hirdetéseink kétnyelvűségéért is.

Veronika, társtulajdonosként és a cég mindennapi működéséért felelős vezetőként milyen területeket irányítasz, és mire kell a legjobban figyelned az utazások szervezésénél?

Veronika: A cégben én kezelem a marketinget, a design-t és a közösségi médiát, és mindezt hat nyelven. Az utazások szervezésében különösen a külföldi utaknál vagyok a háttérben: a szállodákkal tartom a kapcsolatot, megszervezem az összes részletet, és amikor csak lehetőségem van rá, én is velük utazom, segítek a szervezésben és idegenvezetést biztosítok a buszon, a helyszínen segítem az utasokat az eligazodásban, tanácsot adok, ha nehézségeik adódnak, és szükség esetén tolmácsolok is a nyelvi akadályok leküzdésében. A hirdetéseknél kiemelten fontos számomra a pontos, kétnyelvű kommunikáció. A szervezésnél arra figyelek, hogy minden utas megkapja, amit vár, és minden gördülékenyen menjen. Ezt igazán élvezem, szeretetből csinálom, és öröm látni, amikor minden tökéletesen sikerül és az utasok elégedettek.

A nyári utazások is nagyon népszerűek. Melyek a legkedveltebb nyári úticélok, és milyen az utasaitok összetétele?

Anikó: Nagyon hosszú ideig, kilenc éven keresztül mindig ugyanarra a horvátországi tengerparti helyre mentünk. Idén döntöttünk úgy, hogy változtatunk: volt horvátországi, erdélyi, magyarországi utak, például a Balatonhoz, medjugorje-i és olaszországi út is. Az egyik legnagyobb örömünk ebben a munkában, hogy rengeteg jó emberrel ismerkedhetünk meg.

Marek: Igen, az utazásaink során valódi közösség alakult ki. Vannak utasaink, akik szó szerint 10 éve rendszeresen, szinte minden kirándulásunkon velünk tartanak. Nagyon vegyes a társaság: vannak nyugdíjasok, dolgozók, és van, aki még a szabadságát is úgy intézi, hogy biztosan el tudjon jönni.

Bármilyen utazási vállalkozásban az emberi tényező, a sofőrök személyisége a legfontosabb. Mi a legfontosabb szempont a MARIA-BUS sofőrjeinek kiválasztásakor?

Marek: A szakmai felkészültségen túl elsősorban az a lényeg, hogy kommunikatív legyen, tudjon szépen, nyugodtan szólni az utasokhoz. És ami talán a legfontosabb: ne féljen elindulni, ne legyen akadály előtte.

Anikó: Sajnos a mai világban nagyon nehéz a megfelelő sofőr kiválasztása. Hányszor hallani, hogy tapasztalt sofőrök nem mernek Budapesten vezetni. Nekünk szükségünk van azokra a kollégákra, akik bátran vágnak neki a hosszabb, külföldi utaknak is.

Tudom, hogy rendszeresen vállaltok iskolai kirándulásokat is. Milyen kihívásai vannak a gyermekszállításnak? Más úgy vezetni, ha egy busznyi gyerek utazik veletek?

Anikó: A gyerekekkel az utazás mindig vidám! Az a legjobb az osztálykirándulásokban, hogy ahogy egyre több helyre járunk, egyre több gyermek ismer meg minket. Már messziről köszönnek, ölelést adnak – és ez az érzés megfizethetetlen. Néha tényleg úgy érezzük, mintha egy busznyi saját gyermekünk lenne. Természetesen mindig maximális felelősséggel vezetünk, de a gyerekekre különösen odafigyelünk, mert a szülők ránk néznek, amikor kikísérik őket: „vigyázz rájuk!” Fokozottan érezzük a felelősséget.

Marek: A gyerekek jókedvűek, felszabadultak, élvezik, hogy kiesnek az iskolából. Többnyire semmi gond nincs velük. Mivel minden kirándulás más, így mindig új impulzusokat kapunk tőlük.

Milyen tapasztalat nőként egy ekkora jármű volánja mögött ülni?

Anikó: Engem még az én édesanyám biztatott a jogosítvány megszerzésére. Az édesapám is buszsofőr volt, és én is buzdítottam a lányomat, Veronikát, hogy tanuljon meg buszt vezetni.  Az utasaink szoktak minket dicsérni, azt mondják, ha nő vezet, sokkal jobban tudnak aludni, mert mi női szívvel jobban vigyázunk rájuk.

Veronika: Van jogosítványom, és amikor csak lehetőségem van, szívesen vezetek. Igaz, hogy mostanában kevesebbet ülök a volán mögé, mert külföldön élek, de a buszvezetés élményét mindig élvezem – főleg a gyönyörű panoráma miatt.

Mi volt eddig a MARIA-BUS legnagyobb sikere, az a pillanat, amire a legbüszkébbek vagytok?

Anikó: A legfontosabb elismerés az, amikor hazaérünk Ipolyságra. Leparkolunk, és az emberek őszintén azt mondják, hogy „ez egy jó kirándulás volt”, és kapunk tőlük egy nagy ölelést. Ez minden fáradságot megér, ez a legnagyobb sikerünk.

Veronika: Számomra éppen ez adja a MARIA-BUS igazi különlegességét. Az én szüleim, Anikó és Marek állnak a vállalkozás mögött, és ők azok, akik szívvel-lélekkel fordulnak az utasok felé. Ezt a fajta őszinte kedvességet és figyelmességet ma már kevés helyen lehet megtalálni. Náluk minden út több egy egyszerű kirándulásnál, útközben baráti, szinte családias hangulat alakul ki. Úgy érzem, hogy ettől válik minden közös utazás olyan élménnyé, amire jó szívvel emlékeznek vissza az emberek.

Sajnos minden vállalkozásban vannak nehéz pillanatok, mélypontok. Mi volt a MARIA-BUS életében a legnehezebb időszak?

Anikó: Kétségkívül a koronavírus-időszak volt számunkra a legnehezebb. Ott álltak a buszaink a garázsban, mi pedig csak néztük őket, és nem tehettünk semmit. A közösség, amelyet évek alatt felépítettünk, egyszerre szétszakadt. Fájt, hogy nem indulhattunk útnak az embereinkkel, hiszen számunkra ők nem csak utasok, hanem egy nagy család részei. De túléltük, és tudtuk, hogy egyszer újra eljön az idő, amikor újra együtt lehetünk az utakon.

Marek: Most pedig a szerződéses járat megszűnése okozta a legnagyobb fájdalmat. Idén öt kiváló sofőrtől kellett elbúcsúznunk. Olyan emberektől, akik számítottak ránk, és akikre mi is mindig számíthattunk. A mai napig felhívnak, és azt mondják: „ha egyszer lesz lehetőség, visszajövünk.” Mindig összeszorul a szívem, amikor erre gondolok. Egy vállalkozás életében ez a legnehezebb, amikor nem a munka hiánya, hanem a jó emberek elvesztése fáj a legjobban.

Milyen terveitek vannak a MARIA-BUS jövőjére nézve? Mivel szeretnének bővíteni a kínálatotokat?

Anikó: A jövőben is azt szeretnénk adni az embereknek, amit eddig: élményeket, találkozásokat, lelki feltöltődést és sok-sok közös mosolyt. Megmaradnak a hagyományos útjaink – a januári kirándulás a tátrai jégtemplomhoz, a zakopanei és hévízi utazások, a gyermeknapon ismét útnak indulunk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, és természetesen idén is vár bennünket a Balaton, Horvátország, és Olaszország. Külön szívügyünk Medjugorje, ahová a fiatalokat szeretnénk még nagyobb számban elvinni, pontosabban a Mladifestre. A nagy álmunk pedig jövőre megvalósul: útnak indulunk Lourdes-ba – ez igazán különleges újdonság lesz! Krakkó pedig továbbra is kiemelt úti cél marad, hiszen ott II. János Pál pápa életének legfontosabb helyszíneit járjuk be.

A vezetés fokozott koncentrációt igényel, ami idővel nagyon fárasztó. Ti hogyan pihentek, mi az, ami teljesen kikapcsol benneteket egy hosszú út után?

Anikó: A legfontosabb számomra, hogy ha szeretjük a munkánkat, nem érezzük azt tehernek. Még a hosszú utak is feltöltenek, főleg, ha közben jókat beszélgetünk az utasokkal, és látjuk, hogy örömet szerzünk nekik. Egy zarándokút maga is inspiráló élmény lehet. Ha pedig pihenésre van szükségem, szeretek a természetben lenni: gombászni a közeli erdőkben, és hazatérve főzni és sütni a családomnak, barátaimnak. Nagy öröm számomra látni, ahogy élvezik a saját készítésű ételeimet és süteményeimet, számomra ez az egyik legteljesebb feltöltődés, amikor a szeretetemet a gasztronómia és a természet adta élmények révén tudom kifejezni. 

Marek: Nálam ez egészen másképp működik: engem a busz takarítása kapcsol ki. Autóbuszt mosni, takarítani élmény számomra. A rend és a tisztaság számomra a belső békét jelenti, és valahogy minden apró részlet, amit csillogóra varázsolok, megnyugtatja a lelkemet. Ez az egyszerű tevékenység tölt fel igazán energiával.  

Veronika: Engem a természet tölt fel a legjobban. Szinte minden növényt szeretek: dísznövényeket, haszonnövényeket, virágokat – mindegyikkel örömmel foglalkozom. A svájci Alpokban, 1700 méteren kialakított kis fóliám a saját kis világom, ahol paradicsomtól paprikáig minden szépen megterem. Amikor pedig hazajövök, az első dolgunk, hogy a szüleimmel elmegyünk gombászni. A közös erdei séták, a csend és a friss levegő, ez adja számomra a teljes kikapcsolódást.