A mentősnek lenni nem könnyű feladat, hiszen sokszor megrázó tragédiák szemtanúi ők. De a hivatás szépségét az a rengeteg köszönet és hála adja, amely mögött megmentett emberéletek állnak. Megkérdezettjeink évek óta mentősként teljesítenek szolgálatot. Most mesélnek az első bevetésükről, hivatásuk szépségéről és nehézségéről, és elmondják mi motiválja őket a hétköznapokban.

Sýkora Zoltán, Ipolyság

Az egészségügyi ,,karrieremet” 2005-ben kezdtem, amikor beiratkoztam az érsekújvári egészségügyi szakközépiskolába. Nem volt nagy meglepetés a választás, mivel az egész családom az egészségügyben helyezkedett el. Édesanyám nővér, édesapám mentős volt. Keresztanyám és az ő lánya szintén mentős, akik a családi kapcsolat mellett mára már a kollégáim is. Tehát állt előttem példa bőven.

2009-ben kezdtem egészségügyi asszisztensként, ezt követően két évig betegszállítással foglalkoztam. Közel 8 éve kerültem az ipolysági gyorsmentőkhöz, mint sofőr. Azóta is itt dolgozom, egyelőre ugyan ebben a pozícióban. Jelenleg a munka mellett főiskolára járok, amely elvégzése után mentőtiszt leszek.

Nem emlékszem konkrétan a legelső esetre, ahová kivonultam, viszont van, ami mélyen megmaradt bennem. Egy végső stádiumban lévő petefészekrákos idős hölgyhöz vonultunk ki. Szörnyű látvány fogadott bennünket, s sajnos már segíteni sem tudtunk rajta. Ekkor tudatosult bennem igazából, hogy hol is dolgozom.

Hogy mire van szükség ahhoz, hogy valaki jó mentőssé váljon? Ez egy nagyon jó kérdés. A szakmai tudáson kívül fontos az erős lélekjelenlét, hisz olykor bizony erősen megrázó esetekkel is találkozunk. Továbbá fontos az emberekkel szembeni jó kommunikációs készség, a gyors improvizáció adott helyzetekben, és szerintem, ami a legtöbb egészségügyi dolgozónál legnagyobb hiányosság, az az empátia.

A kérdésre, hogy mi motivál a hétköznapokban, egy történettel felelnék. Pár évvel ezelőtt kihívtak egy erősebb náthás beteghez. Mérgesek voltunk, hiszen az elmondások alapján vaklármának tűnt a riasztásunk. A helyszínre érve, miközben az EKG-t megcsináltam a 32 éves hölgynek, kiderült, hogy súlyos infarktusa van. Pár perc múlva összeesett és leállt a szíve. A kollégámnak és nekem köszönhetően sikerült megmenteni az életét. Az egész esetet végig nézte a hölgy élettársa, s mint a legtöbb ember ő sem számított arra, hogy ilyesmi megtörténhet velük.  Az egyik pillanatban minden oké, a másikban halott vagy. Ennyi egy élet. A történet úgy zárult, hogy két év elteltével ismét ugyanoda kellett kimennem (hála istennek csak egy könnyebb sérülés miatt, nem történt életveszély), és találkoztam velük újra. A srác rögtön megismert és félrehívott, mondván szeretne valamit mondani. A két kezével szorította meg a kezeim és mélyen a szemembe nézve, sírva mondta el, mennyire hálás azért, hogy a párját megmentettük, ezzel pedig az élet egy új esélyt adott nekik. Ez az, ami motivál a hétköznapokban! S nem utolsó sorban megemlíteném, hogy ipolysági szinten mérve egész jól megfizetik a mentősöket.

A hivatásunknak bizony elég sok hátulütője is van. Itt megemlíteném a hétvége és az ünnep fogalmát, amit mi nemigen ismerünk. Valakiknek folyton készenlétben kell állni, lehet az szombat, vasárnap, húsvét vagy karácsony. Ez sajnos olykor kihat a családi életre is. Megemlíteném az éjjeles műszakot is, amit szintén nem mindenki bír. Szomorú, hogy sokszor teljesen felesleges riasztások is vannak, mivel sok ember taxisoknak néz minket. Természetesen elengedhetetlen az erős gyomor és a jó idegrendszer, mert itt tényleg bármit láthat az ember, és ezt csak kevesen bírják ki. Például tartottam a kezemben olyan újszülöttet, akinek a holttestét a fagyasztóban tárolták három éven keresztül, de megemlíteném itt azt a velem egyidős fiatalembert, aki a kezeim között halt meg egy súlyos autóbaleset után. Viszont, nehogy csak a legrosszabbakat mondjam: volt már taxiban levezetett sikeres szülésem és sikeres újraélesztésem is.

A pandémia, mint a világ lakosságának legnagyobb részét, a mi munkánkat is erősen befolyásolta, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy erősen megkeserítette. Nagyban lelassította az eseteknél való tartózkodás időtartamát, bonyolultabb és időigényesebb volt beteg átadása a kórházakban. A komfortról pedig nem is beszélnék, hiszen a maszkviseléssel járó kellemetlenséget nem kell bemutatni senkinek. Képzeljük el, hogyan zajlik egy 40 percig tartó újraélesztés komplett felszerelésben, tehát reszpirátorban, védőszemüvegben, védőruhában (ami nem szellőzik). Vagy például a negyedik emeleti panellakásból lecipelni a beteget, miközben nem kapunk levegőt, szakad rólunk a víz, és a bepárásodott szemüveg alatt semmit sem látunk.

Bc. Baltazár Dominika, Ipolyság

Június 15-én volt 3 éve, hogy mentősként dolgozok. Az egyetemi éveim alatt szakmai gyakorlatomat a lévai mentőállomáson végeztem. Az egyetem elvégzése előtt munkaajánlatot kaptam az akkori Falck cégtől, az ipolyszakállosi mentőállomásra. A diplomaosztás után meg is kezdtem ott a szolgálatom. Időközben volt szerencsém pár alkalommal az ipolysági állomáson is szolgálni, viszont jelenleg is az ipolyszakállosi mentőállomáson dolgozok, de tavaly májustól már a ZaMED cégnél.

Kiskoromban minden alkalommal megálltam az utcán, ha egy mentőautó elsuhant mellettem. Csodáltam őket, és mindig is tudtam, hogy én is ezt szeretném csinálni.

Az én családomban senki nem dolgozik, az egészségügyben, így magamnak kellett kijárnom ezt az utat. Tisztán emlékszem, hogy az első esetem, ahol már egyedül nekem kellett döntenem, egy tergenyei idős hölgynél volt, aki nehéz légzésre panaszkodott. A szakmai gyakorlatom alatt rengeteg érdekes esetnél voltam jelent például: infark, újraélesztés, balasetek, de láttam már két hetes hullát is.

Ahhoz, hogy valaki jó mentőssé váljon, szerintem a szakmai tudáson kívül elengedhetetlen a talpraesettség, jó kondició, elszántság, empátia, néha „a józan paraszti ész“ és talán a legfontosabb az, hogy ez nem csak egy munka, ez egy hivatás.

Engem az emberi életek mentése motivál. Minden szakmának vannak nehézségei, nálunk talán az állandó koncentráció megléte, az odafigyelés, soha egyetlen pillanatra sem kalandozhatunk el egy riasztásnál, mivel annak végzetes következményi lehetnek. Talán a nehézségekhez sorolhatjuk, hogy soha nem tudjuk előre, hogy mihez megyünk ki, milyen emberek lesznek ott, milyen körülmények között kell az adott szituációban helyt állnunk. Sajnálatos módon nem egy esetben a páciensek hazudnak az operátoroknak, teljesen más esetet jelentenek be, mint ami valójában történt.

A pandémia ideje alatt 24 órás szolgálataink voltak, előfordult, hogy párszor túlóráznunk is kellett egy-egy eset miatt. Szabadságra nemigen mehettünk, állandó készenlétben kellett lennünk. Az eset száma változó volt, de a riasztások hossza megnőtt, mivel fel kell vennünk a védőfelszerelést, a betegek ellátása után a mentőautó fokozott fertőtlenítése követte. A pandémia fizikailag is, de főleg mentálisan terhelt le, de minden nehéz pillanatot felülmúlt az, hogy egy újabb betegen tudtunk segíteni.

MUDr. Kotrusz László, Léva

24 éve az intenzív szakmában vagyok, ebben az időben a szlovákiai hegyimentő szolgálat főorvosa vagyok, közben pedig mentőorvosként dolgozok a lévai mentőszolgálatnál, valamint a helyi kórház intenzív osztályán, mint aneszteziológus. A Konstantin Filozófus Egyetemen is tevékenykedtem és vezettem a leendő mentősöket.

Az intenzív szakma már a főiskolán is vonzott. Az anyám gyermekorvos, és amikor az akut esetekről beszélt, az engem nagyon megfogott.

Az első esetemre már nem emlékszem, de 24 év alatt nagyon kemény és hihetetlen helyzetekben végeztük a munkánkat.

A mentős szakma nem egy egyszerű foglalkozás, ez egyfajta életmód, nagyon sokat fel kell áldozni érte. De minden egyes megmentett páciens sok pozítív energiát jelent, ez az ami előre hajt.

Gyakran kérdezik, hogy hogyan bírom ezt a munkát, a sok vért és a tragédiákat. Ezért vagyunk, nem ezek a gondok. Ami nehéz, az az, amikor az emberek visszaélnek a szolgálatunkkal. Amikor le vagyunk blokkolva olyan esetekkel, ami nem a mentőszolgálat feladata. Sajnos ha ebben az időben valakinek például leáll a szíve, akkor egyszerűen pechje van.

A COVID 19 pandémia elsősorban megmutatta, hogy mennyire nem tudunk összetartani, hogy a társadalmi felelősségérzetünk nulla szinten van. Megmutatta, hogy ebben az időszakban a szakember szava nem ér semmit a „kocsma szakembereivel“szemben, hogy a vakcina ellenes hullám megalapozatlanul kimondottan társadalmi hisztériává vált. Amit fontos tisztázni az az, hogy az orvosi tudomány nem a laikusok véleményére alapul, hanem a tudomány bizonyítékaira, amit EBM-nek (evidence based medicine) nevezünk.

Bc. Šinko Károly, Vámosladány

Ápolóként dolgoztam a lévai dialízisen 2003-ban, ahol rendszeresen megcsodáltam a gyors és szép rohamkocsikat. Akkor döntöttem el azt, hogy ezt szeretném csinálni én is.

2005 óta dolgozom a mentőszolgálatnál, ahol sofőrként kezdtem. Tanulmányaimat Besztercebányán végeztem. Az első négy évemet, tehát 2009-ig a lévai URGENT s.r.o.-nál szolgáltam, ahol MUDr. Kotrusz doktor úr volt a főorvos. 2012-től a komáromi ZaMED s.r.o.-nál teljesítettem szolgálatot. Fárasztó, megterhelő és kimerítő 10 év volt, amelyet néha úgy látok, mintha 30 évet dolgoztam volna le.  Jelenleg is a ZaMED cégnél vagyok, Bellegszencsén a gyorsmentőszolgálatnál (RZP Podhájska) szolgálok, mint sofőr és mentős, továbbá az állomásvezető is én vagyok. 

Az első bevetésemkor a riasztás egy öngyilkosságot elkövető asszonyhoz szólt. A harmadik emeletről ugrott ki, szerencsére túlélte, de mindkét lábát eltörte.

Azt gondolom, hogy a szakmai tudáson túl, erős idegrendszerre van szükség és arra, hogy váratlan helyzetekben jó döntéseket tudjunk hozni. Fontos, hogy mindig megtudjuk őrizni a hideg vérünket és ha kell, tudjunk improvizálni. Elengedhetetlen a nagy szív és a segítőkészség.  A munkám során az motivált, hogy az embereken segíthessek. Viszont nem elhanyagolható tény a mai anyagias világban az, hogy jól megfizessék az embert, ezért a pénz is egyfajta motiválóerővel bír.  

Úgy gondolom, hogy a hivatásom legnagyobb nehézsége az az, hogy látjuk a baleseteknél a betegeket szenvedni. Különösen megrendítő a gyerekek szenvedése. Sajnos előfordul, hogy nem tudunk segíteni és előttünk halnak meg emberek. Sajnos az ilyen napokra is fel kell készülnünk.

Hogy miképp befolyásolta a Covid-19 pandémia mentősként a mindennapjaimat? Erre azt kell, hogy válaszoljam, hogy engem nem befolyásolt. A leszolgált 16 év alatt megedződtem és sok mindent láttam. Viszont továbbra is azt tudom mondani, hogy a gyermek páciensek szenvedése, balesete, betegsége van a legnagyobb hatással rám.

Címkék: , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2021.09.15.

Egy zselízi magyar kissrác hódította meg a csehszlovák tehetségkutató TV-műsort

Kép: JOJ Videó Szimpatikus jelenet játszódott le a JOJ TV-csatornán futó Česko Slovensko má talent (CsehSzlovákia tehetségei) szombati…

2021.09.16.

A Sacher-gasztrokultúráról tartottak műhelymunkát Zselízen

A Gasztrokulturális örökségi helyszínek az NSKI és SACHER PT célterületein elnevezésű Interreg projekt részeként került sor arra a…

2021.09.14.

Potápi Árpád János adta át a zselízi Magyar Ház történelmi pincéjét

(Fotó: Botta Anikó) Ünnepélyes keretek között került átadásra a zselízi Magyar Ház történelmi, Sacher-pincéje 2021. szeptember 10-én. A…

2021.09.17.

Ilyen volt a XXXIX. Honti Kulturális Napok (képgaléria)

A múlt héten rendezték meg a XXXIX. Honti Kulturális Napokat Ipolyságon. A szlovák kormány és a Közegészségügyi Hivatal…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb