Hirdetés

„Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies … mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”

Márai Sándor idézetével indítjuk az év utolsó körkérdését, amelyben idős olvasóink mesélnek a régi idők karácsonyairól.

Štec Margit, Ipolyság, a Margaréta élelmiszerbolt alapítója

Számomra a karácsony szép, de egyben fájdalmas ünnep.  1952-ben tizenegy éves voltam, mikor édesapám karácsonykor kórházba került és újév napján elhunyt agyhártya-gyulladásban. Felsőtúron laktunk nem messze a nagymamáéktól. A karácsony estéjét náluk töltöttük. Kisgyermekként én valóban nagyon elhittem, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát. Lucfenyőt állítottunk minden évben.

A karácsonyra a készülődés már hónapokkal korábban elkezdődött. Szüretkor nagymama előre ment és a legszebb, legegészségesebb szőlőfürtöket leszedte. A kamrában a szőlőket felfűzve tároltuk egészen a karácsonyi vacsoráig. Nagyapa nagyon ismerte a gombákat, sokat járt gombázni. Vékonyra szeletelte a gombát és deszkára tette. Naponta gondosan, egyesével fordította át a szeleteket. Így szárította ki a karácsonyi káposztalevesbe valót. Ez az ő dolga volt. Huszonnegyedikén nagyapának csak egy feladata volt, amit rendszerint elfelejtett. A padlásról lehozott szénából egy kis kévét kötött, ami a jászolt jelképezte. Már asztalnál szoktunk ülni, de még nagyapára kellett várni, hogy megcsinálja a kévét és betegye az asztal alá, ami végig ott volt.

Már Advent első vasárnapjától a 14-15 éves lányok is sötét ruhát hordtak. Felsőtúron négyen-öten jártunk házról házra az ablakok alá menybölözni, vagyis Mennyből az angyalt énekelni. Cserébe diót, almát vagy három-négy koronácskát kaptunk, többet nem, hiszen front után voltunk, a népnek nem volt sok mindene, mindenki azt adott, amit tudott.

Nagymama és anyuka is főzött. Nagymama mákos dedellét, édesanyám pedig házi keserű túrós metélt tésztát készített. A komának voltak juhai a tanyán, tőle volt tejünk. A tejet kenyérformákba öntötték. Amikor beérett le kellett reszelni és betépni köcsögökbe. Miután benyomdosták, a tetejét besózták és bepaprikázták, így elállt sokáig. Ez a rendes házi keserű túró.

A vacsorát imával kezdtük. A vacsorán káposztalevest ettünk gombával. Utána volt a keserű túros metélt, az ostya, fokhagymával és a szőlő. Az ostyát nagymama sütötte, amit fokhagymával fogyasztottunk. A menü a mai napig megmaradt a családunkban, de már kiegészülve a halászlével.

Vacsora utána mentünk éjféli misére.

Egyik karácsony alkalmával a húgom fonott fűzfából készült fakerekű babakocsit kapott ajándékba. Én meg egy imakönyvet apámtól. Emlékszem, nagyon megsértődtem, hiszen én is játékot szerettem volna, akár a húgom. Ma már egy féltve őrzött emlékké vált az apámtól kapott imakönyvem.

Karácsonyi napokban szentmisére jártunk, litániákra, sokat imádkoztunk és pihentünk.

Tóth Margit, Nagysalló, a Nagysallói Alapiskola nyugalmazott igazgatónője

Már javában tart a karácsonyi készülődés, és közben egyre gyakrabban idéződik fel bennem régi karácsonyok illata, hangulata.

Gyermekkoromban szentestén csak a szűk család volt együtt, a rokoni látogatások csak 25-én és 26-án következtek. A feldíszített karácsonyfa már reggel ott várt minket, de az ajándékokat csak este, gyertyagyújtás után kaptuk meg. A felnőttek egymást nem ajándékozták meg, csak mi, gyerekek kaptunk ajándékot.

Amikor nagyobbak lettünk, közösen díszítettük a fát és illatozó fenyőágakkal a lakást. Mivel megtartottuk a böjtöt, a főétkezés estére tolódott. Ránk, gyerekekre a konyhában már nem volt szükség, csak a terítést bízták ránk. Édesanyám megfőzte az ételt, nagyanyám pedig a kemencében megsütötte a mákos és a diós kalácsot.

Vacsora előtt nagymama felszeletelt egy almát, amelyből mindenki kapott egyet, mondván, azért, hogy ne tévedjünk el a nagyvilágban és mindig hazataláljunk. Nálunk a karácsonyi menü a következő volt: vacsora előtt ostya mézzel és fokhagymával, a vacsora pedig lencseleves aszalt szilvával és mákos guba. A halászlé, a rántott hal, a krumplisaláta csak évekkel később került a karácsonyi asztalra. Vacsora után a morzsákat összegyűjtöttük, s ezt reggel az állatoknak adták.

Az éjféli szentmisére a szomszédos faluba, Hontfüzesgyarmatra jártunk. Mivel gyalog mentünk, ezért már este 10 órakor elindultunk Fegyvernekről. 

Évek óta hagyományosan ezek az ételek jelen vannak a karácsonyi asztalon, sőt a gyermekeimnél is. Hagyományőrzők vagyunk, de nem utasítjuk el az új ízeket sem. A rántott hal mellett jól megférnek a különböző sült húsok, valamint köretként a rizs és a burgonya több változata. A diós és a mákos bejgli mellett készülnek házi sütemények is.

Néhány éve december huszonnegyedikén megváltozott a „menetrend“. Már nemcsak a szűk család van együtt, hanem a nagycsalád (gyerekek, unokák, dédunoka). Fontosnak tartom, hogy ezeket a hagyományokat az utódok is megismerjék és továbbvigyék.

E cél érdekében szerveztünk az iskolában is ünnepváró délutánokat. A mai napig szívesen emlékezem ezekre napokra: az iskolát bejárta a fahéj és a mézeskalács illata, karácsonyi dalok szóltak. Gyerekek, szülők, nagyszülők, pedagógusok együtt díszítették a mézeskalácsot, karácsonyi díszeket készítettek, régi karácsonyokról és szokásokról beszélgettek. Ezekkel a díszekkel ünnepivé varázsolták az osztályokat, de jutott belőle a fenyőfára is, amely a folyosón állt. A karácsonyi szünet előtti napon került sor az ünnepi műsorra, amelyben minden osztály minden tanulója részt vett. Ajándék volt ez a szülőknek.

Lóska Ilona, Ipolyvisk, nyugdíjas, eladó

November végén és december elején lezajlottak a disznóölések, hogy legyen hús és kolbász a karácsonyhoz. Tollfosztások alkalmával az asszonyok kukoricát főztek és mákkal, cukorral szórták meg. Kitették a verandára, amire kislányként rá jártunk.

Régen igaz tél volt. Nagy hóra emlékszem, ami mindig csikorgott a lábunk alatt. Gyerekként a szentmisék alkalmával az oltár előtt lévő korlátnál térdeltünk. Nagyon hideg volt a templomban, mégis mindig sokan voltunk.

Minden évben volt karácsonyfánk, egyik éven a plafonból volt lelógatva, de sajnos nem tudom, hogy miért. A szaloncukrot magunk főztük meg. Sajnos azóta sem tudtam azt az ízt elkészíteni, annak ellenére, hogy szinte most is a számban érzem. Az elkészült édességet szaloncukorpapírba csomagoltuk és cérnával kötöttük be a végét.

Karácsonyi vacsorára savanyú bablevest ettünk, utána mákkal vagy dióval megszórt, szilvalekvárral töltött dedellét. Étkezés előtt almát ettünk, amit apukám annyifelé vágott, ahányan voltunk. A diót szintén az asztalnál törte meg. Ha az alma és a dió is egészséges volt az azt jelentette, hogy a család is egészséges lesz. Az ostyát anyukám sütötte. Fokhagymával fogyasztottuk és mézet is ettünk hozzá. Mai napig megmaradt az alma, a dió, az ostya és a méz hagyománya a családunkban. Ahogy régen, úgy ma is imával kezdjük a karácsonyi vacsorát.

Papírból készült betlehemnél imádkoztunk otthon. A Jézuska ajándéka az ablakba volt téve. Kislányként mindig szép játékokat kaptam, amiknek nagyon örültem: kis tűzhelyet, tányérkákat, kanalakat, öntözőkannát, lepkét és új figurákat a karácsonyfára. A macskámat, Krisztinkát a kutyát és a galambokat a fa alá tettük, hogy fényképezkedhessünk velük, viszont a fénykép nem sikerült, amit nagyon sajnálok, viszont kedves emlékként gondolok rá.

Nagykarácsonykor kirántott húst, sült libát, libatöpörtyűt főtt krumplival és májlevest ettünk. Utána krémes süteményeket, karikákat fogyasztottunk.

Január elsején már sem szárnyast, sem mákost nem lehetett enni. A szárnyas elvitte a szerencsét a háztól, a mák pedig sok tetűt jósolt a következő évre.  Lencselevest, főzeléket és sült húst ettünk. Elsején apukám fokhagymával kente meg a tyúkólakat, hogy sok tojásunk legyen egész évben. A karácsonyi asztalról összeszedett morzsákat is az állatok kapták meg, nem dobtuk ki.  Akkoriban az állatok voltak az első helyen. becsben voltak tartva.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2022.06.25.

Megnyitott az ipolysági Silver Gym – Fitness Center

A Margaréta élelmiszerbolt évtizedeken át meghatározó pontja volt Ipolyság városának. Bezárását sokan sajnálattal vették tudomásul. Az éveken át…

2022.06.24.

Diakónusszentelés Besztercebányán

A besztercebányai Xavéri Szent Ferenc-székesegyházban 2022. június 18-án Mons. Marián Chovanec a besztercebányai egyházmegye püspöke ünnepélyes szentmise keretein…

2022.07.01.

Eldőlt: Zachar Pál lesz a Szövetség polgármesterjelöltje Ipolyságon

Június 30-án tartotta soron következő közgyűlését a Szövetség (Aliancia) ipolysági helyi szervezete, melynek fő témája az őszi helyhatósági…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb