Az idei esztendő első fele nemcsak az egészségügyi dolgozók, de a páciensek és  hozzátartozóik számára is sok nehézséggel járt.  A COVID-19 koronavírus terjedése próbára tette valamennyiük erejét, türelmét, és megbizonyosodhattak arról, képesek-e megbírkózni olyan problémákkal, melyekkel eddig a kórházakban nem találkoztak.  Arról, hogyan befolyásolta a járvány a lévai kórház működését, Mudr. Ján Belanský kórházigazgatót kérdeztük, aki egyúttal értékelte az egészségügyi intézmény első félévét is.

A fotó bal oldalán Mudr. Ján Belanský, a lévai kórház igazgatója. (fotó: Agel)

Hogyan értékelné a lévai kórház 2020-as évének első felét?

Rögtön a bevezetőben leszögezném, hogy a  COVID -19 világjárvány miatti kaotikus helyzet ellenére  az AGEL kórházlánchoz tartozó egészségügyi intézményünk első félévét pozitívan értékelem. Az idei év legnagyobb fejlesztése az új sürgősségi osztály kialakítása, amely érdekében szükség volt több osztály átszervezésére és áthelyezésére is.  Befejeződött a kórházi gyógyszertár felújítása is, és megkezdtük a szülészeti-nőgyógyászati osztály standard feletti szobáinak rekonstrukcióját is.

Nyitra megye támogatásának köszönhetően Ápolási Intézetünk páciensei sokkal színvonalasabb körülmények között vehetik igénybe szolgáltatásainkat, ugyanis az első félévben sor került a nyílászárók cseréjére.  Fokozatosan új technikai felszereléseket is vásároltunk.

Ez az időszak a világjárvány miatt különlegesnek mondható. Mit jelölne meg a legnagyobb negatívumként, s meg tudna-e nevezni valami pozitívumot is?

A legnagyobb negatívumként a tervezett orvosi beavatkozások korlátozását nevezném meg, ugyanis valamennyi olyan kivizsgálást és beavatkozást el kellett halasztani, amely nem veszélyeztette közvetlenül a páciens életét. Fel kellett készülnünk a kórházi ellátást igénylő páciensek számának növekedésére, amely  legrosszabb esetben az olasz és spanyol példát is követhette volna.  Szerencsére Szlovákiában a megbetegedés terjedése lényegesen enyhébb formában nyilvánult meg az időben elrendelt korlátozásoknak köszönhetően. 

Az idei év legnagyobb fejlesztése az új sürgősségi osztály kialakítása, amely érdekében szükség volt több osztály átszervezésére és áthelyezésére is. (fotó: Agel)

A legnagyobb pozitívum az én szemszögemből az volt, hogy a kórház alkalmazottai minden téren példaértékűen együttműködtek. Az óvintézkedések bevezetése, az egészségügyi technika áthelyezése, a kisebb építkezési munkálatok mind gördülékenyen zajlottak és időben végre lettek hajtva.  Ugyanilyen egyetértésben zajlott a  COVID-19 gyanújával kivizsgált páciensek ápolása is. 

Merem állítani, hogy a világjárvány a kórház alkalmazottait még jobban összekovácsolta.

Megváltozott a páciensek viselkedése is? Ha igen, milyen irányban?

Bizonyos szempontból igen. A szükségállapot bevezetésének elején megcsappant mind a szakrendelők, mind a sürgősségi ellátás betegeinek a száma. Ez a csökkenő tendencia kb. két hétig tartott, majd fokozatos emelkedést figyelhettünk meg a SZK tisztifőorvosának enyhítő rendelkezéseinek függvényében. A szükségállapot végeztével megnövekedett a tervezett műtétek és a kórházi ellátást igénylők száma is, ez az állapot egész július első feléig tartott. 

Mi a lévai kórház legerősebb pontja?

Úgy gondolom, hogy a fejlesztésre való törekvésünk, amely kéz a kézben jár az új berendezéssel, a modern technológiák és gyógymódok alkalmazásával.  A kórház viszonylag sokrétű szolgáltatást nyújt, számos szakrendelő és fekvőbeteg osztály áll a betegek rendelkezésére.  

Célunk az, hogy fokozatosan emeljük szolgáltatásaink színvonalát, hogy mi legyünk az első választás a vonzáskörzetünbe tartozó betegek számára.


forrás: nemocnicalevice.sk

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb