Egyelőre van még Ipolyságnak egy épülete, amely valaha kolostor volt. A jelentősége, és talán a sorsa is szimbolikus a város szempontjából. Évszázadokkal korábban azért kapott városi rangot a település azon a helyen, amit ma Ipolyságként ismerünk, mert éppen itt működött egy kolostor. Ahogy a lejjebb következő írásból is kiderül: nem ugyanaz a kolostor, amit ma – még – láthatunk, de az alapokban és a falakban jelen vannak még a középkori előd nyomai, energiái. Ezen írás keretein belül a hely részletes történetét próbálom megragadni Pálinkás Tibor múzeumigazgató segítségével. A következő részben pedig azt járjuk körül, mik az okai az épület jelenlegi mostoha sorsának…
A kolostor alapításának előzményei
Lényegében az ipolysági Premontrei Kolostor létrejötte a Hont-Pázmány nemzetségnek köszönhető. A nemzetség történetéhez röviden annyit kell tudni, hogy az általános vélekedés szerint sváb származású lovagok voltak: Hont és Pázmány. I. Istvánt segítették országegyesítő háborújában, és cserébe – részben a környékünkön is – nagybirtokokat kaptak. A két sváb eredetű lovag közül Hont a mai Hont község területén építette meg a maga földvárát, aminek az ásatása részben megtörtént, néhány nyomát máig is látni a terepen – fel lehet fedezni Hont falu belsejében.
Hont lovag leszármazottai jeleskedtek a megye területén a premontrei kolostorok alapításában, illetve a megyén kívül is. Az első ilyen a bozóki kolostor volt, Korpona mellett. A nyomai a terepen máig láthatók, egészen konkrétan az erődítései. A XII. században épült, Hont-Pázmány Lampert comes közbenjárásával, eredetileg bencés kolostorként alapítva. Később került a premontrei rend kezébe, a török korban Balassa Zsigmond erőszakkal elfoglalta, és a kolostor anyagából felépítette azt az erődítményt, aminek a nyomai máig láthatók.
“A következő ilyen kolostort a mai Ipolyság területén alapította Hont-Pázmány nembéli Márton, generációkkal később, a XIII. század első felében – kimondottan a premontrei rend számára. Dalmát és szlavón bán is volt, később országbíró, tehát különösen magas tisztségeket töltött be. A nemzetség Bényben alapított következő kolostort, melynek a temploma máig látható gyönyörű műemléképület”
– meséli Pálinkás Tibor.
A Márton által alapított kolostor nem lakatlan területen, hanem egy Ság nevű falu szélén jött létre, amely a latin iratokban Saag néven jelenik meg. Gyakorlatilag ennek a falunak, később városnak, a fő földesura a premontrei kolostor lett. A lakosok jelentős részét a kolostor jobbágyai tették ki, illetve a környék földterületeinek, erdőinek és egyéb birtokainak tekintélyes hányada a kolostort szolgálta.
Kolostorból erőd, erődből kolostor
Értelemszerűen az épületet és a benne lakó embereket valamiből fenn kellett tartani. Egy mutatós, nagyméretű épületegyüttesnek a karbantartása hatalmas pénzeket emésztett fel a múltban is. A pénz előteremtésének céljából a kolostor kapott erdőket, szántókat, egyrészt a királytól, másrészt a környékbeli nemesi családoktól. Például a IV. Béla által – Ipolyon – építtetett kőhíd vámszedési jogát is megkapta a kolostor. A kőhíd egyébként nagyjából azon a helyen állhatott, ahol a jelenlegi is, ám régészeti leletekkel ezt nem sikerült alátámasztani. Mindazonáltal, a XVIII. században épült barokk híd, mely egészen a II. világháborúig létezett, az egykori kőhíd helyén épült – így megalapozott a feltételezés, miszerint a kőhíd, a barokk híd és a jelenlegi vasbeton híd körülbelül ugyanazon a helyen épült.
A premontrei rend a papi teendőket is ellátta, ez egy következő bevételi forrásuk volt, ahogy az is, hogy egyfajta jegyzőként is működött a kolostor, ún. hiteles helyként. Mindent összevetve több lábon állt anyagi szempontból, kimondottan gazdag kolostor volt.
Ez a gazdagság a környékbeli kevésbé törvénytisztelő nemesi családokat is vonzotta. A középkorban gyakran találkozunk olyan peres iratokkal vagy panasziratokkal, amelyek arról szólnak, hogy egy nemes megverte egy másik nemes jobbágyait, egy nemes elhajtotta egy másik nemes marháit vagy egyéb módon erőszakoskodott a szomszédaival, illetve annak alattvalóival, jobbágyaival.
A sági kolostorral is történt hasonló két alkalommal a XV. század folyamán, először 1444-ben a Gyarmathi Balassák vazallusaikkal megtámadták és kifosztották a helyet, illetve meg is erődítették. Ezen a ponton találkozunk először azzal, hogy a kolostor erődítményeket kap. Nem sokkal később a király közbenjárása által a premontreiek visszaköltözhettek, ám rövid ideig volt csak nyugalmuk…
“1446-ban a Lévai-Cseh család sarja, László támadta meg a környékbéli kisnemesekkel együttműködve a kolostort. Vandálok módjára megverték a szerzeteseket és fosztogattak. A premontreiek nem rendelkeztek saját katonákkal, tehát nem igazán volt lehetőségük a védekezésre.”
A ilyen eseteknek nyilvánvalóan mindig voltak politikai okai is. Tehát a premontrei rend tartozott egy bizonyos táborba, a vandálkodók egy másikba. Persze látjuk, hogy a fosztogatás sem maradt el soha, értelemszerűen nyerészkedési szándék is a háttérben volt.
A hasonló események folytatódtak: a századfordulón a cseh Jiskra huszita katonái is elfoglalták a kolostort és tovább erődítették. Jiskra Habsburg Albrecht utódjának és özvegyének az érdekeit képviselte Ulászlóval és Hunyadi Jánossal szemben, és gyakorlatilag ilyen módon tartotta kézben a mai Felvidék jelentős részét, próbált dél felé terjeszkedni. Többek közt fontos katonai és politikai központja volt a zólyomi óvár is, csatlósaival és seregével különféle előállásokat próbált elfoglalni – ekképp foglalta el az erődített sági kolostort is. Noha továbberődítette, 1451-ben sikerült visszafoglalnia Hunyadi Jánosnak.
A kolostor erődítéseivel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a régészek dolgát megnehezíti az is, hogy a munkálatokról részletes leírás nem maradt fenn. Ha már itt tartunk, magáról a kolostorról sincs semmiféle részletes leírás, vagy rajzolt dokumentum. Emlegetik, hogy ekkor és ekkor meg lett erődítve, de nem részletezi senki. Valószínűleg tisztességesen megerődített hely lehetett, ha kicsi erődítmény is, mert többször is említik a munkálatokat. Ez a folyamat az 1500-as évek első felében csúcsosodott ki, amikor királyi parancsra befejezték a kolostor modernizálását és erődítését. A sági megerődített kolostor akkorra már végvárként működött, és annak az erődítményláncolatnak volt a része, amely Selmecbányát, Korponát, Bakabányát, Zólyomot és Besztercebányát volt hivatott védeni a török támadásoktól.
“Tehát egy gazdag, de nagyon hányatott sorsú kolostor volt. Lehet, hogy ezek az állandó támadások és erődítési munkálatok okozták azt az érdekességet, amely a régészeti ásatások során is nyilvánvalóvá vált: rengeteg gótikus építkezési fázisa van az épületnek, viszonylag rövid időn belül többször átépítették, lebontottak és planíroztak épületrészeket, újra építkeztek rajta.”
A kolostorerőd végzete
1552-ben, ugyanakkor, amikor Drégely vára is elesett, a törökök elfoglalták a sági megerősített kolostort is. Harcokra nem került sor, Jakusich Ferenc erődparancsnok – látván Drégely sorsát –felmérte, hogy nem volna esélyük eredménnyel felvenni a harcot a jelentős túlerőben lévő török sereggel szemben, és a sági kolostorerődnek nagyrészt lovasokból álló, több mint százfős helyőrsége elhagyta a vidéket. Léva környékén csatlakoztak a keresztény sereghez, amely a régiót védelmét volt hivatott ellátni.
A premontreiek már korábban, a török fenyegetést tudatosítva, átmenekítették értékeiket és az archívumot több helyre: egyrészt a sokkal jobban megerősített és biztonságosabb helyen lévő garamszentbenedeki bencés kolostorba, másrészt a Pannonhalmi Apátságba.
Így ér véget – lényegében 1552-ben – a premontrei kolostor története azzal, hogy a törökök lerombolják. Felmerülhet a kérdés, hogy miért volt erre szükség, ha ellenséget nem találtak ott.
A határ kisebb kilengésekkel az Ipoly völgyében állandósult, s a törökök általában a déli parton levő erődítményeket tovább használtak, megerősítették, az északi parton levőket pedig stratégiai megfontolásból lerombolták. Ez a sors jutott a sági kolostorerődnek. Kisebb falmaradványok maradtak, melyek közül néhány bele van építve a jelenlegi római katolikus templomba is.
A nemrégiben végzett falvizsgálatok igazolták, hogy a mai templom falaiban sok esetben román kori, tehát a tatárjárás idejéből származó falmaradványok, falrészletek is vannak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a mai templom még mindig ugyanaz a tatárjárás korabeli kolostortemplom, csak annyiszor sérült, annyiszor építették át, hogy az eredeti románkori jellegét fokozatosan elveszítette, ahogy a későbbi gótikus jegyeket is. Ha nem lenne a portál, akkor a tájékozatlan látogató azt is hihetné, hogy ez egy többszörösen alakítgatott barokk templom, holott sokkal régebbi.
Felépül a Jezsuita kolostor, amit ma még láthatunk
Hosszú ideig nem építettek új kolostort a lerombolt erődítmény helyén. A ságiak építettek oda egy időszakos kisebb templomot, ami körül a település temetője működött. Egyéb fejlesztésről szó sem lehetett, amíg a török végleg el nem takarodott a környékről.
A XVII. század végén született meg a döntés a kolostor újjáépítéséről, ám a premontreiek már nem tértek vissza. A jezsuiták kapták meg a volt premontrei birtokokat a környéken, számukra épült fel a templom déli oldalán máig álló épület, népies nevén: Jezsuita Ház. Egyszerre töltötte be a lakóház és gazdasági épület, elsősorban magtár szerepét. Egészen Mária Terézia idejéig használták az épületet. Az 1700-as évek második felében a pápa úgy döntött, hogy feloszlatja a jezsuita rendet, és Mária Terézia a régió jezsuita birtokait átadta a Rozsnyói Káptalannak. Gyakorlatilag a Rozsnyói Káptalan tulajdonában volt a kolostor egészen a közelmúltig.
“Aktív és rendeltetésszerű használatról a II. Világháborúig beszélhetünk, a szocializmus idején az újonnan létrejött mezőgazdasági állami birtok kapta meg a kolostorépületet is. Ilyen minőségében működött szinte a rendszerváltásig. Azt követően visszakerült a Rozsnyói Káptalanhoz, hosszú ideig üresen állt, lényegében ez tette lehetővé a 90-es évek második felében zajló ásatásokat.”
Akkor még jobb állapotban volt, a város Zsolnai Ernő volt polgármester vezetésével szerette volna megőrizni a kolostorépületet műemlékként, és együttműködött a Rozsnyói Káptalannal abban, hogy kisebb pályázatokat el tudjon nyerni állagmegőrzés céljából. Ilyen módon a falrepedéseket befoltozták, a tető lécezetét kijavították, a hiányzó födémburkolatot pótolták – a legfontosabb, hogy arról gondoskodtak, ne ázzon be az épület.
Az ezredforduló után hasonló aktivitás nem igazán volt, a kolostor magán kézre került, elindult állagának egyre súlyosbodó romlása.
Nem csak az épültet, hanem a lakói…
A kolostor falai közt több jelentős történelmi személyiség is tanult, alkotott, élt. Ilyen Thúróczy János (1435? – 1489?), a Thúróczy-krónika szerzője, aki tanulmányain túl jegyző munkát is végzett Ságon.
Ide fűződik például egy kitűnő prépost neve a XVI. század első feléből: Fegyverneki Ferencé, aki egyházi iskolánk névadója is. Az 1500-as évek elején kimagaslóan jelentős személyiség volt nem csupán helyi szinten, hanem a premontrei renden belül is, országos viszonylatban. A rend reformján dolgozott, megpróbálta a rend hivatali tevékenységét egységesíteni, mintakönyveket írt a hiteles iratok kiállításához. A formai és fogalmazásbéli egységesítés által törekedett a könnyebb áttekinthetőségre. Nem tudjuk, eredetileg hol volt a sírköve. Másodlagos helyen megtalálható bent a templombelsőben, a baloldali mellékoltár melletti falba beépítve.
A sorból nem maradhat ki az ország első számú bajvívója sem, Thury György (1519 – 1571), aki az egyik legjelentősebb törökverő hősünk. A sági erődített kolostorban kapott első alkalommal parancsnoki szerepet.
Zárógondolatok
“Olyan egyháztörténeti és magyarságtörténeti szempontból jelentős hely a sági kolostor, amely nem csak a város vagy a régió számára érték, ezen körökön messze túlmutat.”
A település gyakorlatilag a kolostor aktivitásának és fejlődésének köszönhette, hogy olyan jogokat kapott, amelyek a város kategóriába sorolták már az 1400-as évek elején. Luxemburgi Zsigmondtól kezdve a latin iratokban már oppidumként említik, tehát már városka. Mindebből kifolyólag ugyanarra a megállapításra lyukadunk ki, melyet már a bevezetőben is említettem: a kolostor és a város összefonódott története szempontjából szimbolikus jelentőségű lehet az épület sorsa.
Tartogat-e még bármi biztatót a jövő? A következő részből kiderül, ahogy azt is részletesen bemutatjuk, jelen pillanatban milyen állapotban van a szebb napokat is látott kolostor…
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok