A holokauszt áldozataira emlékezünk

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor.

A holokauszt görög eredetű szó, jelentése: tűzben elégő áldozat, héber szinonimája: soá.

Németországban Hitler 1933-as hatalomra jutása után szinte azonnal meghozták azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy bárkit korlátlan ideig ítélet nélkül fogva tartsanak.

Elsősorban a zsidó származásúakat internálták, de üldözték a politikai ellenfeleket, az úgynevezett kisegyházakhoz tartozókat, a homoszexuálisokat, a papokat, a romákat és a bűnözőket is.

Már 1933 tavaszán megkezdődött a koncentrációs táborok építése, a nemzetszocialisták ilyen tábort létesítettek többek közt Buchenwaldban, Dachauban, Flossenbürgben, Mauthausenben, Sachsenhausenben és Ravensbrückben. A lágerekben 1933 és 1936 között már több ezer politikai foglyot őriztek, együtt a köztörvényes elítéltekkel. 1934-ben az SS halálfejes egységei vették át a táborok felügyeletét, s ettől kezdve a polgári igazságügyi szerveknek nem volt beleszólásuk az itteni ügyekbe. 1937-ben alakult meg a táborok építésével foglalkozó első SS-vállalkozás, s ezt követően megsokszorozódott a koncentrációs táborok száma. 1940 és 1942 között hozták létre sok más, kisebb mellett a hírhedt auschwitzi tábort is a mai Lengyelország területén.

1944. március végére 20 főtábor és 165 munkatábor működött a német birodalomban, a háború előkészítéséhez, majd később a háborúhoz is egyre több kényszermunkaerőre volt szükség.

A zsidók szisztematikus gyilkolása 1941 végén kezdődött a chelmói megsemmisítő táborban, majd Treblinkában, Sobiborban és Belzecben folytatódott. A német vezetés 1942 januárjában fogalmazta meg a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítésének szándékát. Kezdetét vette a zsidó nép kiirtását célzó ”Endlösung”, a végső megoldás. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi és a majdaneki tábort már a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki. Az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették az első gázkamrákat. A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak.   Az auschwitzi volt a náci lágervilág legnagyobb táborkomplexuma, amely az Auschwitz I. koncentrációs tábortól, a birkenaui megsemmisítő és a monowitzi kényszermunkatáborból állt. A tömeges népirtás 1942-es programszerű megkezdése után Auschwitz vált a zsidóság megsemmisítésének központjává.

A fennmaradt iratok szerint az idehurcoltak száma 1 041 000 fő volt. Közülük Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak.

Az áldozatok azonban ennél sokkal többen voltak, mivel egy idő után a tömegesen érkezők már nem kaptak számot sem, nagy részükre az azonnali halál várt.

A holokausztnak majdnem 13 millió áldozata volt: közel 6 millió zsidó, 3,3 millió szovjet hadifogoly, 2,5 millió nem zsidó származású lengyel állampolgár, németek, kelet- és nyugat-európai emberek százezrei, akiket különböző politikai, vallási és szociális jellegű okokra hivatkozva likvidáltak.

A veszprémi születésű Schweitzer József (1922-2015) nyugalmazott országos főrabbi egykor így szólt a szörnyűségekről:

„A holokausztot a német megszállás előzte meg. Aztán alakult egy olyan kormány, amely a német állam szája íze szerint hozott rendelkezéseket. A megkülönböztetés külső jele a sárga csillag volt, a hivatalos megfogalmazás szerint pedig mi voltunk azok, akik számára kényszerlakóhelyet jelöltek ki. A zsidókra vonatkozó rendelkezések is így neveztek meg minket: a »kényszerlakóhely kijelölésére kötelezetteknek« ezt és ezt kell tenniük. Budapesten lefoglaltak bizonyos lakásokat, ezekből lakóiknak ki kellett költözniük. Képzeljük el, milyen borzalmas dolog! Én akkor diák voltam, ezt még másképp értékeltem, de amikor egy felnőttnek azt mondták – és ha ma azt mondanák – egy reggel, hogy itt van négyszobányi bútor, azt rakja össze egy szobába és menjen el az otthonából, az szörnyű. A borzalmak aztán követték egymást. A zsidókat előbb megfosztották mindenüktől, végül az életüktől. Azt hiszem, erre maguk a zsidók sem gondoltak. Apám jogász volt, és amikor a németek bejöttek, azt mondtam neki: »Ezek meg fognak gyilkolni bennünket.« Mire ő: »Édes fiam, te ezektől a szerencsétlen cseh és lengyel zsidóktól veszed ezt a rettenetes gondolatot. Magyarország jogállam, itt ilyen szélsőséges dolgok nem történhetnek meg!« A zsidók még akkor is bíztak abban, hogy Magyarország jogállam, amikor más országokból menekült társaik elmesélték nekik a velük történt szörnyűségeket. Nem hitték el, hogy megtörténhet az, amit a németek végső megoldásnak hívtak, nem hitték, hogy erre képes lesz a Sztójay féle kormány.”

„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”

/Radnóti Miklós: Töredék, részlet/

Címkék: emléknap, holokauszt