A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Fotó: pexels.com

1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot. Ezt az üzenetet minden évben a világszínház egyik jelentős alkotója írja. Idén Helen Mirren Oscar-díjas színésznő osztotta meg velünk a gondolatait:

„Rendkívül nehéz időszak köszöntött az előadóművészekre, rengeteg alkotó, technikus, színházi szakember küzd most egy olyan szakmában, amelyhez eleve hozzátartozik a bizonytalanság.
Talán ez a mindig jelenlévő bizonytalanság még alkalmasabbá teszi őket arra, hogy bölcsességgel és bátorsággal vészeljék át a pandémiát.
Képzelőerejük már a megváltozott körülmények közt is megmutatkozott, az internet segítségével újszerű, szórakoztató és megrendítő módokat találtak arra, hogy a közönséggel kapcsolatba lépjenek.

Amióta létezünk ezen a bolygón, azóta mesélünk történeteket egymásnak. Gyönyörű színházi kultúránk is addig fog élni, amíg mi, emberek a Földön vagyunk.

Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők kreativitását nem lehet elfojtani – az nemsokára ismét ki fog bontakozni, friss energiákat megmozgatva és újraértelmezve a világot, amin valamennyien osztozunk.
Már alig várom!”

A tavalyi színházi világnapi üzenet pedig Shaheed Nadeem pakisztáni drámaíró tollából származott:

„(…) Színházaink, színművészeink, színházi dolgozóink a mostani emberpróbáló időszakban is bátran, józanul állnak helyt, felismerve, hogy néha bizony az a felelős döntés, ha a színház bezárja kapuit. Sokan közülük, kihasználva ismertségüket és a rájuk irányuló médiafigyelmet, türelemre, egymás iránti felelősségvállalásra, otthonmaradásra biztatták a nézőiket. Miközben tudták azt, hogy az elmaradt előadások számukra súlyos bevételkiesést okoznak. Egyre több színház és zenekar vállalja, hogy előadásait, koncertjeit interneten közvetíti, ezzel is enyhítve valamelyest a kényszerű elszigetelődés nehézségét. Más intézmények alkalmi közvetítésekkel, felolvasó színházi előadásokkal jelentkeznek, vagy korábbi előadások felvételeit teszik közzé az interneten, amelyek segítik a jelenlegi kényszerhelyzet megértését, feldolgozását.

A közönséggel szinte együtt lélegző színművészek számára igen hálátlan helyzetek ezek: üres széksoroknak játszani, arctalan kamerák előtt, lemondva a taps feloldozó, közösségteremtő pillanatairól. De mégis úgy döntenek, hogy nem maradnak, nem maradhatnak némák. Tudják, hogy az élő emberi szóra most még inkább szükség van, hogy a művészet gyógyító erejének megérzése, a teremtő képzelet életben tartása nemzetünk szellemi egészségének záloga. Ebben kellett és kellene most talán még fokozottabban: észnél, érzésnél, okos indulatnál lennünk. (…)”

A jelenlegi helyzetünkben talán még fontosabb megemlékeznünk e napról, mint egyébként. Hiszen, ahogyan Helen Mirren és Shaheed Nadeem is mondták, emberpróbáló időszak ez. Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy csak a saját nehézségeinket látjuk, a mások baját észre sem vesszük. Igaz ez a járványhelyzetre is. Oly sokan kizárólag a saját problémáikat szajkózzák, teljesen mindegy nekik, hogy a többiekkel mi van.

Pedig – ebben a helyzetben főleg – muszáj egy egészben gondolkodnunk. Az önzőséget most aztán igazán félre kell tennünk, mert magunkon kívül csak a körülöttünk lévő embertársainkra számíthatunk. Ha mi nem segítünk egymásnak, ha mi nem érezzük át a másik gondját, baját, akkor mégis ki fogja? Ki fog segítő kezet nyújtani? Netán a kormány? Hm… Nem hinném.

Gondoljunk erre akkor is, amikor azt mondjuk, a színészeknek nincs okuk „sopánkodni”, hiszen színház nélkül mindenki tud élni. Nincs semmi fontos feladatuk a világban. Biztos? Jól átgondoltuk ezt?

Nem épp az ilyen „apró” szépségek és örömök adják meg az élet sava-borsát?

Nem tudom, ki hogy van vele, de én már alig várom, hogy megnézhessek egy igazán jó színházi előadást vagy, hogy beülhessek egy jó filmre a moziba. Kell a kikapcsolódás, a feltöltődés. Aki azt mondja, hogy neki erre nincs szüksége, az hazudik!

Bármennyire erősek és energikusak vagyunk, ha sosem töltjük magunkat, egyszer csak lemerülünk…

Sajnos egy ideje már minden színház „alszik”, ezért végszóként Somlyó Zoltán költő sorait idézném:

Somlyó Zoltán: Az alvó színház
(részlet)
A kulcsot félretette már a portás,
mély csendbe csukva csüng a vaslakat…
Járókelő: kit erre sürget útad,
halkan bocsásd az aszfaltra sarúdat,
mert szent álom van a tető alatt…
Itt aluszik nagy álomszarkofágon
a klasszikus, a csengő szócsalád:
a szívdobbantó, lélekfojtó dráma,
amely körül, mint ódon aranyráma,
a magyar rím csorgatja óborát…

(Forrás: szinhaz.online, nemzetiszinhaz.hu)

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb