Látogatás az ipolyviski tájházban

Egy borongós péntek délutánon kerestem fel Ipolyvisk új büszkeségét, az október 26-án megnyílt tájházat. Egyszerűen odataláltam. Az épület a falu központjában áll, a templommal szemben – ideálisabb helyet keresve sem találhattak volna. A község polgármester asszonya, Antal Nyustin Ágnes fogadott, valamint jelen volt még Urblík László alpolgármester, a kulturális fejlesztés egyik fő pártfogója.

A tájház utcára néző falát egyelőre vöröses brizolit fedi, ami éppenséggel nem mondható korhűnek, de hamar kiderül, hogy nemsokára itt is visszaáll majd az eredeti állapot. Az udvaron körbesétálva arról mesél a polgármester asszony, mely külső részek szorultak mindenképpen felújításra ahhoz, hogy biztonságossá és átadhatóvá váljék az épület. A tetőszerkezet egy részét meg kellett erősíteni, a veranda ereszének egyik tartógerendája meg volt roggyanva, és az udvar felőli falat is újra kellett vakolni. A porta elülső részén brit önkéntesek és a helyi fiatalok irtották ki a gazt, jelenleg egy friss építésű kemence található itt, aztán van még az udvaron egy több funkciós pódium és egy kukoricagóré, amely szintén felújításra szorul. Antal Nyustin Ágnes elmondása szerint rengeteg még a munka, de a helyiek lelkesedésének és segítségének köszönhetően hamarosan már a kész rendezvényligetben szervezhetik majd a programokat. A telek nagyobb része egy teljesen elgazosodott terület. Ez komoly kihívást jelent, de ha sikerül kitisztítani, sátortáborok szervezéséhez tökéletes lesz. Néhány gyümölcsfa megmarad majd, az újak pedig egytől-egyig úgy lesznek kiválogatva, hogy eredeti, őshonos fajtából származzanak. A tájház tövébe kerül majd egy programsátor, ahol kézműves foglalkozásokat lehet tartani a kisebbeknek, a nagyobbak pedig hagyományos helyi receptek tanulhatnak el a falu idősebb asszonyaitól. Így generációról generációra szállhat elődeink tudása. A verandán elhelyezett kukoricamorzsoló mellett elhaladva nevetve jegyzi meg, hogy a megnyitón a gyerekek annyira élvezték a  kukoricamorzsolást, hogy alig lehetett elcsalni őket a szerkezet mellől.

A tájház ajtaján belépve a konyhába toppanunk. Arról kérdezem Ágnest, hogy miért éppen erre a házra esett a választásuk. Elmondja, hogy több szempontot is szem előtt kellett tartani. Fontos volt, hogy a falu központjában, régi stílusban épült parasztház legyen, amiért nem kérnek horribilis összeget, valamint arra is figyeltek, hogy ne legyen menthetetlen állapotban. Azt mellékesen jegyzi meg, hogy valamikor éppen itt laktak a dédszülei – ez csupán véletlen egybeesés. Ezután körülnézek a konyhában. Jelenleg a hetvenes éveket idézi a berendezés, de a hosszútávú cél az, hogy a tájház egységesen az 1930 utáni időszakba varázsolja vissza a látogatót. Ehhez azonban még jócskán bővíteni kell a gyűjteményt, és a konyhát is át kell majd alakítani: a jelenlegi modern padlóburkolatot a többi szobához hasonlóan deszkapadlóra kell cserélni. A polgármester asszony örömmel meséli, hogy egy kölcsönszerződésnek köszönhetően hamarosan további bútordarabok érkeznek a lekéri Dudich Ferenc polgári társulás jóvoltából, egészen pontosan egy konyhaszekrény és egy tulipános láda, melyek már illenek a 30-as évek arculatához. Kiemeli azt is, hogy a jelenleg kiállított darabok Ipolyviskről származnak. Több darabot a falusiak adományoztak a tájháznak, de akadt olyan bútordarab is mely az épület padlásáról került elő, és a felújítást követően kiállítható darabbá vált.

A középső szobában egyelőre egy fényképkiállítás kapott helyet: a falu és a tájház története elevenedik meg a látogatók szeme előtt. Láthatunk fotókat a távoli múltból és a közelmúltból is, hiszen az átadást megelőző munkálatokat is dokumentálták. Kiemelt helyet kapott egy családi fénykép. A rajta szereplők éppen a tájház épületében laktak. Érdekessége, hogy a szoknyában mosolygó kisgyermek valójában fiú, a polgármester asszony nagyapja. Nevetve meséli a szoknya viseletének gyakorlati okát: így könnyebb volt tisztába tenni a gyereket.

A harmadik szoba, melynek ablakai az utcára néznek, a hálószoba. Idegenvezetőm büszkén jelenti ki, hogy a helyiek ezt a szobát hagyományosan első háznak hívták. Erről nemrég szerzett tudomást, így mi vagyunk az első sajtótermék, amelybe ez az információ bekerül. Ez a szoba sincs még teljesen kész, az egyik díszesebb szekrény a hajdani bíró házából származik, kevésbé illik bele a parasztház miliőjébe. A szobában sokat kell szellőztetni, mivel a padló nedvesedik. Ez nyáron nem volt különösebb probléma, de most már jobban oda kell rá figyelni. A szekrényekben a korabeli ipolyviski népviselet darabjai is láthatók, a szervezők ezeket viselték a megnyitón, tehát nem csupán kiállítási tárgyakról van szó.

Látogatásom legvégén Antal Nyustin Ágnes és Urblík László hangsúlyozzák, hogy a munkának még koránt sincs vége. A távlati tervek közt szerepel a tájház felújításának és berendezésének befejezésén túl egy olyan rendezvényközpont kialakítása, ahol helyet kaphatnak a generációkat összekapcsoló hagyományőrző és identitásformáló események, valamint az összetartást erősítő közösségi programok. Hogy egy konkrét példát is említsek: amint befejeződnek a tereprendező munkálatok a telken, itt fogják majd tartani az immáron hagyománnyá vált Plébánia tábort. Végszó gyanánt ugyanazt a köszönetnyilvánítást szeretném tolmácsolni, amivel a polgármester asszony is zárta a kalauzolást: köszönet illeti az anyagi támogatást nyújtó Nyitrai Megyei Önkormányzatot és a Bethlen Gábor Alapítványt is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok tették a legtöbbet a tájház érdekében, akikért létrejött: a helyi közösség összefogása tette lehetővé, hogy ez a remek ötlet valósággá váljon. A teljesség igénye nélkül kiemelt köszönet jár Baka Anitának, Balla Józsefnek, Belák Annának, Bendík Mártának, Bendík Józsefnek, Borka Andreának, Mészáros Katalinnak és Szalatnyai Norbertnek.

Miután aláírom magam a látogatók nagykönyvébe, már búcsúzom is. Még szürkület előtt hazaérhetek. Öröm volt látni, hogy az összefogás milyen csodákra képes egy ilyen kis közösségen belül is. Az ipolyviski tájház megnyitotta kapuit, és ezzel ismét tett egy lépést előre az Ipoly-menti régió.

Morva Mátyás