Riedly Dénes és Viktor már huzamosabb ideje az Egyesült Királyságban él és dolgozik. A karácsonyi időszakban természetesen mindketten hazalátogattak. Tesmagi otthonukban beszélgettem velük a külföldi élet adta előnyökről és a távollét árnyoldalairól. Arról, hogyan sikerült beilleszkedni, milyen hozzáállással lehet sikeresen leküzdeni az akadályokat és a mítoszról, miszerint aki külföldre megy, az ott is marad.
Miért döntöttetek úgy, hogy külföldön próbáltok szerencsét?
Viktor: Alapvetően a tanulás miatt mentem ki. Ehhez hamarosan társult a munka, hiszen valamiből meg kellett élni. Az lett a vége, hogy a tanulás félbeszakadt, de a munka maradt. Mosogattam, aztán egy hotelban dolgoztam. Végül hazajöttem. 2019 végén újfent kiköltöztem a munka miatt. Immár sikerült a saját szakmámon belül elhelyezkednem.
Dénes: Fél éve jártam a BME-re (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), amikor rájöttem, hogy a mérnök informatikus szak nem az, amit tanulni szeretnék. Már akkor tudtam, hogy gazdaságinformatikára fogok átmenni, de arra csak a következő tanév elején volt lehetőség. Az ölembe pottyant egy szemeszternyi idő, plusz a nyári szünet. Két lehetőségem volt: gondolkoztam azon, hogy Böjte Csabához megyek önkéntesnek, vagy dolgozni fogok. Végül az utóbbi mellett döntöttem, elsősorban a pénzkeresés miatt.
“Az már nem is volt kérdés, hogy itthon vagy külföldön. Nyugaton is ugyanolyan lassan telnek a munkaórák, de többszörösen megfizetik az időmet. Hétszáz eurómba került, hogy kiközvetítsenek egy skóciai hotelhez, de így biztosra mentem. Elsőre soknak tűnt, de két hét alatt vissza is kerestem…”
Miért éppen az Egyesült Királyság?
Viktor: Ez egyszerű. Beszélek angolul és Skóciában jó támogatásokat kapnak az egyetemisták. Viszonylag olcsó a tandíj is. Aztán ott maradtam, ott voltak lehetőségek. Amerika egyelőre túl messze van. Törökül tudok még, de az nem fizet jól…
Dénes: Én is jól tudok angolul. Az első időszak jó tapasztalatai miatt visszatértem. Spanyolország jöhetett volna még szóba, mert beszélem a nyelvet, de a fizetés nem olyan jó. Az USA-ba vagy Kanadába meg vízum kell, ha tovább akarsz maradni…
Többszörösen kipróbált külföldi munkavállalók vagytok mindketten és jelenleg is kint dolgoztok. Milyen szakaszokra bontanátok a kint eltöltött időt, beleértve a jövő belátható részét is?
Dénes: Az első szakasz a Skóciában eltöltött fél év. Pincér és barista voltam egy hotelben. Ez kétkezi munka, de ettől függetlenül sokat tanultam belőle, élveztem. Másodszor az Egyesült Államokban dolgoztam három hónapig. Zsidó vallásúaknak szerveztek tábort és konyhai kisegítő személyzetre volt szükség. Szigorú rendszabályok voltak, a táborlakókkal még csak véletlenül sem érintkezhettünk. A fizetés viszont jó volt, mindent összevetve értékes tapasztalat.
Most Ipswichben élek. Végre sikerült a szakmámon belül elhelyezkedni: az Openreach telekommunikációs cégnél, mint hálózattervező mérnök.. A Tata Consultancy Services anyacégen keresztül vagyok itt. Lecsípnek a fizetésemből, de intézik a papírmunkát és a biztosítást. A munkaviszony megszűnése vagy betegség esetén számíthatok rájuk. A közeljövőben további munkalehetőségeket is ajánlanak majd. Új-Zélandon például szívesen eltöltenék egy évet.
Viktor: Én inkább otthonülős, családcentrikus típus vagyok. Régen már a hosszabb kirándulásokkal is óvatos voltam. Aztán Törökországba kerültem fél évre az Erasmus által, tehát egyetemistaként. Teljesen más világ, de azért ott sem szaladgálnak bombákkal a hasukra kötve az emberek. Élik a saját életüket. Az a félév rádöbbentett, hogy nem is olyan létidegen számomra a külföldi élet.
A mesterképzés befejezése után Glasgowban folytattam a tanulmányaim: 3D-s animáció és vizualizáció. Akkor azt hittem, hogy ez sokat fog dobni a szakmai fejlődésemen. Körülbelül ugyanannyiba került egy tanév, mint itthon, majdnem kétezer font, de jóval magasabb kvalifikációt adott.
“Nem várhattam el, hogy otthonról támogassák a külföldi tanulmányaim. A munkakeresés viszont nem volt egyszerű. Emlékszem, az utolsó húszfontos volt már csak a zsebemben, amikor végre állást kaptam. Felvettek egy étterembe mosogatni, ahonnan egyszer már kidobtak, de másodjára beajánlott egy magyar anyuka. Addigra már tartozásaim is voltak, lakbér és miegymás. Az első fizetésemmel viszont sikerült mindent helyrehozni. Spártai körülmények közt dolgoztam, volt, hogy főznöm is kellett, vagy felszolgálni. Alapbért kaptam, de egy éven keresztül jól elvoltam ott. Mikor másodszorra sem akartak hazaengedni karácsonykor, felmondtam.”
A következő alkalommal már könnyebben ment, volt spórolt pénzem, így nyugalmam és időm is. Egy hotelban alkalmaztak recepciósként. Komoly kihívásnak tűnt, sosem gondoltam volna, hogy valaha is adminisztratív munkát fogok végezni.
“Később kiderült, hogy azért vettek fel annak ellenére is, hogy nem volt se kvalifikációm, se gyakorlatom, mert benne volt az önéletrajzomban, hogy tudok kungfuzni. Pedig nem, három hónapig jártam csak. Mindenesetre a vezetők azzal számoltak, hogy majd én kezelem a problémás vendégeket. Néha csak ennyin múlik.“
A hotelben is egy évet töltöttem. Ez alatt ott hagytam az egyetemet. Mégsem tudott eleget nyújtani. Meguntam, hogy én tanítsam a hallgatótársaimat. Jött egy norvégiai lehetőség, amiből végül semmi nem lett, de a hotelt otthagytam miatta. Hat hónapot voltam itthon, minden egyes napom azzal kezdődött, hogy állásokra jelentkeztem. A kikötés csak annyi volt, hogy a szakmámon belül legyek.
Augusztusban kaptam egy nagyon szimpatikus ajánlatot, de végül a másik jelentkezőt vették fel. Már azon gondolkoztam, hogy akár kétkezi munkát is vállalok megint, mondjuk Franciaországban, de jött az email, hogy a srác, akit felvettek, visszamondta. Így lettem junior CGI művész 2019 novemberében. Egyelőre örülök, hogy itt lehetek. A jövőbéli terveimhez elsősorban úgyis szakmai tapasztalatra van szükség.
Mi a legnagyobb előnye és hátránya a külföldi életnek?
Dénes: A legfőbb előny mindenképpen az, hogy sokkal többet kereshetek. Aztán ott a nemzetközi tapasztalat, ami csak akkor érhető el, ha rászánja magát az ember, hogy külföldön dolgozzon. Ha tényleg elmegyek Új-Zélandra, vagy ha egyszer majd hazajövök, magasabb pozícióban fogok tudni elhelyezkedni. Az önbizalmam is sokat fejlődik: az állásinterjúkon én mondom meg, hogy mennyit akarok keresni és ehhez tartom is magam.
“Akármilyen elcsépelt, de a legnagyobb hátrány az, hogy nem vagyunk itthon. A szabad óráimat sokkal hasznosabban el tudnám tölteni itt. Munka után például a gyümölcsösben dolgozhatnék, vagy a régi házat újítanám fel, ahol majd a pálinkafőző lesz. Erre megoldás lehetne, ha külföldi cégnek dolgoznék itthonról. A jövőben akár egy ilyen munkaviszonyt is el tudok képzelni.”
Viktor: Dénes nagyjából összefoglalta a lényeget. Annyit tennék hozzá, hogy határozottabbá válik, aki végig csinál valami hasonlót. Nem lesz már olyan, mint a vak ló szemellenzővel. Előttem kinyílt a világ és külföldön jöttem rá, hogy igazából rengeteg út közül választhatok. Azt meg nem szabad elfelejteni, hogy akinek nem tetszik, az bármikor hazajöhet. Azt hiszem, sokan úgy képzelik ezt, hogy ha már kijönnek, akkor le kell egy helyen ragadni. Pedig pont, hogy nem erről szól.
Dénes: Igen. Mi bármikor hazajöhetünk, ha elegünk van, de egy angol nem mehet haza máshova. Ez egy nagy előny.
Hátrányt nem mondtál még, Viktor.
Viktor: Hátrány… most az jut az eszembe, hogy sokat esik az eső. Nem bírom. Aztán hiányzik az otthon melege, a magyar anyanyelv. Aki nem tapasztalja ezt, annak el sem lehet magyarázni, hogy milyen. Viszont ezekkel számolni kell.
Ha jól tudom, már nem vagytok teljesen egyedül odakint. Mennyit változtat a helyzeten, hogy távkapcsolat helyett normális párkapcsolatban éltek?
Dénes: Sokat. Amíg egyedül voltam, egyedül gazdálkodhattam a szabad időmmel. Elsősorban a szakmai fejlődésemre koncentráltam. Mióta a barátnőm is kiköltözött, sokkal több időt szánok kettőnk kapcsolatára. Legalább annyira minőségi időtöltés ez is, mint korábban, csak más. Mindenesetre kettőnk szempontjából kifizetődőbb.
Viktor: Az én barátnőm még csak most fog kiköltözni. Biztos vagyok benne, hogy más lesz, jobb lesz. Hiszen ezért jön. Viszont azt is érdemes hangsúlyozni, hogy nem kell attól sem megijedni, ha valaki egyedül van kint. Én azt vallom, hogy ha az ember eléggé nyitott, akkor kint is meg tudja találni azokat, akikkel jól el tud lenni. Elmesélek egy friss élményt.
Már Huddersfieldben laktam és az egyik este elmentem a városba bóklászni csak úgy, hogy körbe nézzek. A központban megakadt a fülem egy magyar szón és odakiáltottam a társaságnak, hogy hajrá Magyarország, vagy valami hasonlót. Ők először néztek rám, mint egy ufóra, aztán megismerkedtem velük. Az egyik sráccal eljártam a konditerembe meg úszni. A lényeg, hogy nem vagyunk teljesen egyedül. Sokan kimentek mások is. Nem egyszer hallottam magyar szót teljesen váratlanul. El nem hinné az ember, hogy mennyi magyar van kint. Pedig Huddersfield viszonylag egy félreeső helység. Az egyedüllét miatt szerintem nem kell aggódni…
Dénes: Ipswichben is ezernél többen vannak a facebook-csoport szerint.
Hogy viszonyulnak a helyiek a magyarokhoz? A főnök, az eladó, a buszsofőr…
Dénes: A munkahelyen nagyon jó a viszonyom a vezetőséggel. Magyarként teljes értékű európainak tartanak. Rengeteg indiai dolgozik nálunk és hatalmas a kontraszt a kulturális különbségek terén. Nem kávéznak, nem teáznak. Kevés a kapcsolódási pont. Lassacskán tanulok tőlük hindiül, nagyon vendégszeretők, de a megszokott nyugati normáktól különböznek. Volt például olyan kollégám, aki nem hallott Lady Gagáról…
Viktor:A törököknél is ez volt.
Dénes: Egyébként általában is az a vélemény, hogy a magyarok becsületesek, gyorsak és nem csak imitálják a munkát. Persze vannak kivételek. Viszont nálunk a cégnél a kollégáim bizonyos részének az okoz erőfeszítést, hogy úgy tegyen, mintha dolgozna. Számomra érthetetlen, az idő ugyanúgy telik, akkor meg csináljunk már valami hasznosat.
“Aztán van egy másik réteg. Akik úgy gondolják, hogy ők állnak a világ közepén, mert angolok. Mi pedig csak kelet-európai vendégmunkások vagyunk a szemükben és ezt minden adandó alkalommal tudatják velünk. Ez nem attól függ, hogy mi konkrétan magyarok vagyunk. Az ő szemükben egy német is csak bevándorló-közmunkás. Vannak ilyen arrogáns figurák: személyzet a kávézóban, a buszon és egyszer lakótársnak is kifogtam egy ilyen párt.”
Nemrég történt egy abszurd eset. Futni voltunk a barátnőmmel és a kerítésnél nyújtottunk, a ház előtt, ahol lakunk. Egyszer csak megállt egy nő a kocsijával az út túloldalán. Elkezdett kiabálni. Azt hittem valakit keres. Mikor láttam, hogy nekünk szól, közelebb mentem, mert nem értettem. Azt kérdezgette, hogy miért akarjuk kidönteni a kerítést. Nem viccelt. Mondtam neki, hogy futni voltunk és nyújtunk. Nem akarjuk kidönteni a kerítést. Erre pökhendi módon azt válaszolta, hogy futni voltunk, na persze. Hiába magyaráztam, hogy itt lakunk. Eszünk ágában sincs kidönteni a kerítést. A barátnőm már a kulcsot mutogatta, meg integetett nekem, hogy hagyjam rá a nőre, mert nem százas. Feltartotta ott a kocsisort legalább egy percig és utána még visszajött arrafelé, hogy megnézze, tényleg ott lakunk-e. Akkor úgy éreztük, hogy ideje elmenekülni ebből az országból, mert itt mindenki megkergült. Sok hasonló eset van, de tényleg…
Viktor: Nekem az elektromos rollerrel volt ilyen. Még Skóciában. Munkába mentem reggel, aznap épp rossz passzban voltam. Leállt mellettem egy nő a kocsijával, lehúzta az ablakot és elkezdett ordítani, hogy nem mehetek az úton a rollerrel. Megkérdeztem, hogy rendőr-e. Nyilván nem volt az. Na, azt nem tette zsebre, amit tőlem kapott.
Dénes: Sokan szeretik az igazságosztót játszani. Engem is megállítottak a rollerrel. Azt mondtam, hogy sorry, no speak English és mentem tovább. Az illető meg puffogott ott magában, hogy mi az, hogy no speak English. Egyébként ez egy bevált recept. Sokszor használom, ha nincs energiám hülyeségeken vitatkozni.
Beszéljünk még az itthoni terveitekről. Vannak egyáltalán?
Dénes: Mindenképp haza szeretnék jönni, ez a cél. A kint megkeresett pénzből indítani egy vállalkozást, földeket venni, házat építeni és családot alapítani. A helyszín adott. Aztán az a modell is működhet, hogy itthonról dolgozom külföldi cégnek. A lényeg, hogy azt nem szeretném mondjuk tíz év múlva érezni, hogy fiatal voltam, megvolt az erőm és a tudásom és mégsem kamatoztattam a képességeim a világban.
Viktor: Haza szeretnék jönni, de én nem vagyok akkora szervezkedő, mint Dénes. A legjobb lenne, ha eljutnék arra a pontra, hogy külföldi cégnek dolgozhassak itthonról. Ha kevesebb pénzért is, de még mindig többért, mint itthon. Kell egy kerülőt tenni a világban, hogy elmondhassam, elég kapcsolattal és szakmai tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy otthonról dolgozzak. Erre a feltételek a jelenlegi munkahelyemen is adottak. Eleinte majd kipróbáljuk ott otthonról, aztán egyszer majd talán innen is. Ki kell alakulnia egy szoros bizalmi kapcsolatnak, mert ha össze van kötve a gépem a központi szerverrel, akkor azon keresztül itthonról is hozzáférek a bizalmas adatokhoz.
Zárszónak annyit kérdeznék még, hogy mit tanácsoltok annak, aki hasonló terveket fontolgat, de még nem szánta rá magát?
Dénes: Kifogásokat mindig lehet találni. Oda kell tenni magad, ha tényleg akarsz valamit. Nem lehet csak úgy kijelenteni, hogy én szeretnék kimenni, aztán semmi. Én beadtam a jelentkezésem százharminchárom helyre, mire a saját szakmámon belül találtam állást.
Viktor: Hát én vagy ezerre…
Ezer helyre?
Viktor: Minden nap beadtam három helyre a félév alatt, amíg itthon voltam.
Dénes: Valójában a nyelvtudás sem feltétel. Rengeteg olyan embert ismerek, akik nem tudnak rendesen angolul, de kint vannak, dolgoznak, elvannak. Bármihez is kezdünk, legyen a kezünkben egy szerződés. Amíg az nincs, minden bizonytalan. Én utoljára minden jelentkezés során kikötöttem az online állásinterjút és az előre megküldött szerződést. Ha ez nincs és esetleg valaki még angolul sem tud rendesen, akkor ott vághatják át, ahol tudják…
Mindenesetre érdemes kikérni olyanok véleményét, akik megjárták ezt az utat. Az elején nekem is nagyon sokat segítettek az ilyen tapasztalatok és tanácsok.
Viktor: Merni kell! A bukásokból lehet a legtöbbet tanulni. Fel kell arra készülni, hogy lesz. Semmi sem megy tökéletesen. Utolsó esetben mindig haza lehet jönni. Nincs olyan, hogy valaki kint ragad. Mindig haza lehet jönni, akinek van hova hazajönni…
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok