Koronavírus ide vagy oda, senki sem kötelezhet minket arra, hogy az egész nyarat a négy fal közt töltsük el. Persze a járványt kellő komolysággal szükséges kezelni, s felelősségteljes magatartást kell tanúsítani, akár a hétvégi programok kiválasztásánál is. Éppen ezért maradjunk belföldön! Mivel múltheti cikkünkben régiónk ember alkotta természeti kilátóit ismertettük, most maga a természet kínálta lehetőségeket szeretnénk egyenként bemutatni. Lássuk!

A ködbe burkolózott Ipoly mente előtérben Dacsókeszivel (fotó: Molnár Kristóf)

Kőhegy

A Dacsókeszi község határában található hegyoldal „nagy sziklája” jogosan kapta a Kőhegy elnevezést: a környéken szinte hasonlót nem is találni, jellegzetes, vaskos alakja mára összeforrt az alatta elterülő községgel. A falun halad át a kék túraútvonal, amelynek egyik állomása a helyi autóbusz-megállónál található. Az útvonalon haladva észak irányába eljutunk a községen áthaladó 75-ös főút alatti rövidke „alagúthoz”, amelyen keresztülhaladva az aszfaltos utat fokozatosan kezdi felváltani az erdei út.

A falu fölé magasodó szikla mára annak félhivatalos jelképévé vált (fotó: slovakregion.sk)
Kilátás Dacsókeszire (fotó: Miskei Ferenc)

Nagyjából egy kilométer megtétele után a bükkfaerdőben egy kereszteződéshez jutunk, ahol jobbra kell venni az irányt, s utunkat egy kissé meredek emelkedőn tovább folytathatjuk, szintén a kék jelzést követve, míg el nem érjük a sziklásabb részt.

Ez egyébként eléggé szembetűnő lesz, mivel itt a bükkfákat felváltja a borókafenyő, s már-már tökéletes kilátásunk nyílik az alattunk elterülő falura.

Utunkon tovább haladva alig két percen belül elérjük a célt: a nagy sziklatömbön állva az Ipoly völgye szőnyegként terül el a „lábunk előtt” (pontosabban 442 tsz. feletti magasságból).

Bárányok a Kőhegyen, háttérben a horizonton látható a Mátra (fotó: Molnár Kristóf).

Remek kilátás nyílik Csábra, Lukanényére (annak horgásztavára is), Bátorfalura és Szelényre. A távolból láthatóak még Sirák és Kőkeszi községek is. A szomszédos hegyvonulaton látható továbbá az előző cikkünkben bemutatott apafalvi kilátótorony is.

A Kőhegy csúcsa tavasszal (fotó: Miskei Ferenc)

A túráról visszafelé dönthetünk: a már említett erdei kereszteződésnél választhatjuk teljesen ugyanazt az útvonalat Dacsókeszi felé, vagy jobbra kanyarodva egy másik természetes kilátó, a  felsőpalojtai (Horné Plachtince) Španí laz felé vehetjük az irányt. De erről bővebben a következő cikkünkben írunk!

Addig is, sok megtett kilométert és felejthetetlen túraélményeket kívánok!

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb