Oszoli “Mögiszter” Tamást már volt alkalmunk bemutatni egy nagyinterjú keretében. A “palóc rapper” koncertmentesen tölti a nyarat, ám alkotókedvének a vírushelyzet sem szabhat gátat. A Village Legends c. dalban nem csupán a jólismert karakterek köszönnek vissza, hanem azok a tipikus figurák, melyek nélkül nem lenne falu a falu…

(fotó: facebook.com/Mögiszter)

2020 jelszava a koncertböjt is lehetne az előadóművészek berkein belül. Hogy bírod?

Nehéz volt ez nekem is. Pesten, egy kis lakásban bezárva lenni hónapokig sokkal inkább klausztrofóbiás érzés, mint faluban, kertes házban, szóval nem volt egyszerű. Fellépések természetesen nem voltak, és egy idő után már azt is kalandnak éltük meg, ha kimentünk egy hétköznapi bevásárlásra. Abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy a munkámat nem vesztettem el – tudok otthonról is dolgozni, nem kellett bejárni az irodába. A szabadidőm nagy részét pedig arra használtam, hogy új dalokat írjak, illetve rögzítsem őket a ministúdiómban.

Nemrégiben mutattad be az internetező Felvidéknek a legújabb kliped, mely a Village Legends címet viseli…

Mivel a Bableves sztorija egy lezáratlan történet, már régóta ötleteltem a folytatáson. Mindenféleképpen beljebb szerettem volna vinni a faluba a történetet, aztán szépen lassan összeállt a kép.

(fotó: facebook.com/Mögiszter)

A kerettörténet dióhéjban annyi, hogy miután kapott egy brokkoli beöntést, a városi Mögiszter nagy nehezen összeszedi magát, mire a falusi Mögiszter elviszi magával megmutatni a falut – annak minden bájával együtt.

Megismerkedhetünk egy csomó sztereotipizált karakterrel, mint például a mindenre kíváncsi öregnéni, a helyi menőcsávó, a szeszt meg nem vető melós. Személyes kedvencem a békés srác, aki teljesen megváltozik, ha némi alkohol kerül a szervezetébe – agresszív középkori lovagra issza magát.

A történet ott kezdődik, ahol a Bableves befejeződött. Mögiszter udvarából kimerészkedünk a vidéki való világba, ahol a falusi élet sztereotipizált karakterei uralják a mindennapokat.

Maga a zene és a klip nem akar mélyreható üzenetet közvetíteni. Talán csak annyit, hogy városi szemmel nézve egyszerűnek és unalmasnak tűnhet a falusiak élete, de a valóság egészen más.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb