A mai naptól újraindul az oktatás a csábi alapiskolában, az intézmény újra a zöld fázisba lépett, a tanítás órarend szerint folytatódik – olvasható a község honlapján

fotó: REflex24/Kapusník Csaba

Mivel korábban két pedagógus tesztje is pozitív lett, a Regionális Közegészségügyi Hivatal határozata alapján az iskola szeptember 16-tól 20-ig szüneteltette az oktatást, majd áttért az online tanításra. A közegészségügyi hivatal értesítése alapján az oktatás szeptember 28-tól, azaz a mai naptól, a megszokott rendben folytatódhat.

Ez azt jelenti, hogy a pozitívan tesztelt személyek (alkalmazottak) a 10 nap izolálás után visszatérhetnek az iskolába. Az iskolára hétfőtől semmilyen korlátozás nem vonatkozik, így az órarend szerint folytatódik a tanítás.

– fogalmaz a közlemény.

A múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy az ipolysági Szondy György Gimnáziumban és a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában is felütötte fejét a vírus. A Fegyvernekiben a koronavírussal diagnosztizált diák osztálytársai és az ott tanító tanárok karanténba vonultak, illetve mindannyian koronavírus-tesztnek vetették alá magukat.

Örömmel tudatjuk, hogy iskolánk koronavírus-teszten átesett osztálya és az ott tanító pedagógusok eredménye NEGATÍV lett – a tanítás a szokott rendben folytatódik hétfőtől

– olvasható az intézmény hivatalos facebook-oldalán.

A Szondy György Gimnázium igazgatósága értesíti a diákokat és a törvényes képviselőket, hogy intézményünk egy diákjánál beigazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja: a diák tesztje pozitív lett. Ezen tény fényében a Regionális Közegészségügyi Hivatal az osztályba járó minden diák, valamint az ott tanító pedagógusok számára házi karantént rendel el

– tájékoztatott az iskola vezetősége.

A karantén miatt az intézményben tanerőhiány alakult ki, ezért az intézmény meghatározatlan ideig online tanrendre tér át.

A tanerőhiány okán az intézményi oktatás 2020.szeptembert 28-ától visszavonásig szünetel. Hétfőtől távoktatás lép érvénybe. Diákjainkat és törvényes képviselőiket az esetleges változásokról értesíteni fogjuk

– fogalmaz Petrezsél Zsuzsanna, a gimnázium igazgatónője.

FRISSÍTÉS – 2020. 9. 28.

A Regionális Közegészségügyi Hivatal döntése értelmében 2020. szeptember 29-étől (kedd) a járványügyi előírások maximális betartása mellett ismét intézményi keretek között folytatódik a tanítás a Szondy György Gimnáziumban is.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb