A néptáncoló nagysallói Németh-lányok

A nagysallói Németh testvérpár a néptánc világában elért sikere és eredményessége vitathatatlan. Kitartásuk és alázatosságuk a néptánc felé példaértékű. De mégis, hogy jut el két lánytestvér a felvidéki Nagysallóból magyar fővárosba, majd onnan a világ különböző szegleteibe? Németh Rebeka és Németh Eszter mesél a tánchoz fűződő kapcsolatukról és az útról, amely az álmaikhoz vezetett. Az interjúból kiderül, hogy milyen ékszereket készít Rebeka, milyen élményekkel gazdagodott Eszter a Fölszállott a páva c. tehetségkutató versenyben, hogy élik meg a járvány okozta elmaradt fellépéseket, táncpróbákat, és elárulják, mi miatt büszkék egymásra.

Miért a táncot választottátok hivatásotoknak? A családban a táncművészetnek volt hagyománya? Mikor és hogyan kezdődött a néptánc iránti szerelem?

Rebeka: Az egész történet már nagyon pici koromban kezdődött. Testvéremmel, mikor már mindketten tudtunk járni és beszélni onnantól kezdve le se lehetett lőni bennünket. Az éneklés, táncolás és versmondás bemutatása a nagyszülőknek, rokonoknak, szülőknek napi program volt. A családdal az életünk természetes része volt az, hogy otthon táncra perdülünk, verset mondunk, énekelünk. Ezt a vonalat, a szüleinknek köszönhetjük, ugyanis ők a farnadi Nádas Táncegyüttest vezették, előtte pedig a Garam Menti Táncegyüttesben táncoltak és ott ismerkedtek meg.

Amikor jártak próbát tartani, mi Eszterrel végig lent a színpad előtt játszottunk, bújócskáztunk, babáztunk, legyintve arra, mi történik a színpadon. Mikor haza értünk az egész műsort bemutattuk, amit a nagylányok, nagyfiúk táncoltak, énekeltek. Ragadt ránk az összes dalszöveg és minden lépés.

Szüleim látva, hogy milyen lelkesek vagyunk, elsős korunkban beírattak a Juhász házaspár által vezetett Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttesbe. Rengeteg tapasztalattal és tudással ruháztak fel, dolgozhattunk együtt magyarországi alkotókkal, koreográfusokkal, neves pedagógusokkal a Magyar Táncművészeti Egyetemről. Rengeteg elismerést, díjat nyertünk és sok helyre eljuthattunk, mint például, Olaszországba, Erdélybe, Lengyelországba, Csehországba, Magyarország számos területére és Szlovákián belül is jártunk turnézni.

Sajnos Nagysallóban és környékünkön élő hagyományként nem maradt meg az autentikus néptánc, mint például Erdélyben, ahol már sajnos kevés helyen, de még rá lehet bukkanni. A családban a dédi papámról tudok, hogy szeretett lakodalmakban seprűs táncot táncolni. Sajnos akkoriban még nem volt kamera, vagy csak nagyon kevés embernek, így ez nem lett rögzítve. A nagyszüleim a fenséges, hagyományos ételekben őrzik a mai napig a régi idők emlékeit.

Sokszor mondják, hogy belém nevelték, de soha nem éreztem irányított nevelésnek, kötelezőnek, sőt volt egy év, általánosban, amikor nem is jártam néptáncra.

Eszter: Már egészen kis korom óta kapcsolatba kerültem a néptánccal és a népzenével, mivel szüleim a farnadi Nádas Táncegyüttes vezetői voltak akkoriban, ezért heti rendszerességgel vittek minket a táncpróbákra, ahol nővéremmel együtt hallgattuk és figyeltük a munkát a próbateremben. Apukám nagybőgőn és citerán is játszott, így az otthoni gyakorlásai alatt a házban állandóan népzene szólt. Mivel szüleimen láttam, hogy mennyire szeretik ezt a műfajt, ezért én is részese akartam lenni.

Mesélnétek az útról, amely a néptánc világába vezetett, azon belül is Budapestig? Melyik társulat/együttes tagjai vagytok jelenleg?

Rebeka: Ahogy teltek az évek a Kincsőben, a csapat is összekovácsolódott. A táncban rengeteg tapasztalatunk lett, verseny szinten és hobbi szinten egyaránt. Így, amikor pályaválasztás előtt álltam nem volt kérdés, hogy mi az, amit elsőnek fogok bejelölni, főleg, hogy többen a Kincsőből szintén ezt az utat választották. A Fóti Népművészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Technikum iskolába jelentkeztem. Négy eltöltött év után, jelentkeztem a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttesbe (budapesti amatőr együttes), ahol Deffend Irén vett a szárnyai alá. Itt is rengeteg tapasztalatot és tudást szereztem.

Negyedikben egy ösztöndíjas szerződés keretén belül felvettek egy műsor idejéig, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe, ahol a Körhinta bemutatóra készültünk. Ez az időszak nem tartott sokáig, így 2016-ban felvételire jelentkeztem a Magyar Állami Népi Együttesbe, ahova felvettek és a mai napig itt táncolok, hivatásos táncosként.

Eszter: A Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttesben öt évesen kezdtem el táncolni. Nővérem már egy éve ott táncolt és én is ki szerettem volna próbálni a Juhász Eszter és Juhász Sándor vezette a táncegyüttest. Eszter néni, Sanyi bácsi és a gyerekek is már az első pillanatban nagy örömmel fogadtak és nagyon kedvesek voltak.

Szerintem ekkor szerettem bele igazán a néptáncba.

Majd nővérem felköltözött kollégiumba Budapestre és felvételt nyert a Fóti Szakgimnáziumba. Láttam, hogy nagyon szereti az iskolát, így én is a nyomdokaiba léptem. Érettségi után felvételt nyertem a magyar Táncművészeti Egyetemre, majd néptáncoktatóként kezdtem tevékenykedni. A mai napig ez a munkám és mellette a Szentendre Táncegyüttes és Fitos Dezső Társulat tagja vagyok.

Milyen új lehetőségek nyíltak meg előttetek a néptáncnak köszönhetően? Mit tartotok a legnagyobb pozitívumnak benne?

Rebeka: A néptáncnak köszönhetően, elsősorban az utazást tudnám megemlíteni, ami egy pozitívuma is egyben, hogy bármelyik együttesben táncoltam, az élmény, hogy közösen egy csapatként utazunk el, akár egy fesztiválra, akár egy fellépésre, óriási élmény és jó emlék tud lenni.

Mióta itt táncolok az Államiban, rengeteg helyre tudtunk eljutni, olyan helyekre, ahova magamtól, saját pénzből nem feltétlenül jutnék el, mint például: Kuvaitba, Grúziába, Törökországba, Azerbajdzsánba, Oroszországba, Olaszországba, Lengyelországba, de rengeteget járunk Erdélybe, múlt nyáron Szlovákiában turnéztunk, Szerbiába, Ukrajnába, Horvátországba és persze Magyarországon belül is sok helyen képviseljük az együttest.

A néptáncnak elsősorban az a pozitívuma, hogy nagyrészt páros műfaj. Megtanítja a fiúkat, hogy kell bánni a lányokkal a tánc közben, hogy tudnak irányítani, biztonságot adni, megtartani.

Ezt aztán a későbbiekben tudják az élet más területein is kamatoztatni. A lányoknak, pedig hogy, a fiú egyes jelzéseit lekövessék, kiegészítsék a mozgását, akár egyes helyeken, izgalmasabbá tegyék.

A Néptáncegyüttesnek a pozitívuma, hogy sok emberrel kell együttműködni, mint egy csapatjátékban. Ha ezt valaki gyerekkorától tanulja, és egy Néptáncegyüttesben szocializálódik, teljesen biztos vagyok abban, hogy bárhol a világon meg tud majd állni a saját lábán és bárhova be tud majd illeszkedni.

Eszter: Mivel a tánc egy közösség foglalkozás, ezért rengeteg barátot szereztem az évek alatt. Rengeteg emberrel megismerkedtem és nagyon sok helyre eljutottam a táncegyüttes által, például: Olaszország, Bulgária, Lengyelország, Németország, Magyarország pedig már akkor is a második otthonom volt, mert szinte minden nyáron elutaztunk Budapestre, Debrecenbe, Derecskére, Nyírbátorra. Szlovákiát, pedig teljesen körbejártuk 4-5 napos turnékkal.

A néptánc melyik iránya áll a legközelebb hozzátok, és miért?

Rebeka: A legközelebb természetesen a hazai anyag áll a szívemhez, azon belül is a Vág-Garam közi táncok.

Eszter: Igazából mindig az a tánc áll hozzám a legközelebb, amivel éppen foglalkozom, de ha választanom kellene, akkor a kalotaszegi táncokat és azon belül a mérai táncokat választanám, mert már két versenyen is indultam ezzel a tánccal és már táborban is többször tanítottam. Én úgy vagyok vele, hogy minél jobban megismerkedünk egy tánccal, annál jobban megkedveljük azt.

Melyik a kedvenc előadásotok, amelyben eddig résztvettetek?

Rebeka: Kifejezetten kedvenc műsorom nincs, sok műsor van, amit kedvelek és nagy élmény volt előadni, mint például a Magyar Állami Népi Együttes egyik műsora, az Ezerarcú Délvidék, vagy a Kolozsvári Piactéren műsor, illetve nagyon nagy élmény volt számomra a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttessel, a felvidéki műsorral (Prímások nyomán) versenyezni a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon. Csodálatos élmény volt Isztambulban egy nemzetközi fesztiválon a második helyezést elérni szintén a Corvinus Táncegyüttessel.

Eszter: A Szentendre Táncegyüttes Irgalom című műsora a kedvencem. Arany János balladáiból állította össze a műsort Kocsis Enikő és Fitos Dezső. Azért ez a kedvencem mert ez nem csak egy néptánc előadás, hanem egy táncszínházi darab is, ami számomra egy nagy kihívás volt, mivel még nem vettem részt ilyen előadásban ezelőtt.

Hivatásos néptáncosként mi mindennel foglalkoztok még a tánc mellett? Van egyáltalán valami hobbira időtök?

Rebeka: Igazából vírusmentes helyzetben, ha nyáron beindulnak a műsorok, akkor nem sok mindenre van időm. Szerencsére, azért mindig kitalálok, valamit, amit épp szeretnék elérni, így sikerült elvégeznem a viseletvarró tanfolyamot a Hagyományok Házában, a munka mellett végeztem el a Táncművészeti Egyetemet. Szerettem volna valami teljesen mást is tanulni, így elvégeztem egy esküvői dekoratőr tanfolyamot és néha, ha az időm engedi, akkor ékszerkészítéssel is foglalkozunk a kolléganőmmel közösen.

Eszter: Jelenleg néptánc tanárként dolgozom több művészeti iskolában és egyesületnél is. Emellett a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes tagja vagyok, ami nem hivatásos együttes, így a szabadidőmben járok az együttes próbáira és fellépéseire. Tehát a szabadidőmet a táncra fordítom a munkám pedig az, hogy a néptáncot másoknak is megtanítsam.

Így szerintem azok közé tartozom, akiknek a munkájuk a hobbijuk is egyben.

Rebeka, beavatnál bővebben az ékszerkészítés rejtelmeibe?

Rebeka: Két éve kezdtünk el komolyabban foglalkozni a barátnőmmel Margetán-Gál Bettinával ékszerkészítéssel. Előtte is mindig csináltunk néptáncos nyakékeket a barátainknak, utána jött az ötlet, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy webshopot, így több emberhez is eljutna. A www.cicere.hu oldalon az összes termékünk megtekinthető és szerencsére a jelen helyzetben is Magyarországon tudunk járni vásárokban árusítani, persze betartva a szabályokat.

Voltunk már táborokban és kézműveskedtünk gyerekekkel, például Zselízen a Kincső táborban, ahol nagy sikert arattunk, mikor együtt alkothattunk valami szépet. A Cicere missziója, hogy népi viseletek és ékszerek által ihletett, a mai divat elvárásainak megfelelő, modern darabokat hozzon létre és tegye színesebbé viselői hétköznapjait. Alkotásaink alapanyagait minden esetben kiváló minőségű üveggyöngyök adják.

Emellett kiemelt kollekcióink tervezése és készítése során többek között fazekas és ötvös alkotókkal dolgozunk együtt. Hisszük, hogy a közös gondolkodásból és alkotásból fantasztikus dolgok születnek! Bettivel szeretnénk elvégezni egy ékszerkészítő tanfolyamot is, ahol tovább fejleszthetjük magunkat.

Eszter, mesélnél a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyben, illetve a Fejben-lábban folk-kvízben elért sikereidről?

Eszter: A Fölszállott a pávában 2018-ban vettem részt a Szentendre Táncegyüttessel. A középdöntőig sikerült eljutnunk. Két koreográfiával versenyeztünk, az első koreográfia méhkeréki és eleki táncokból állt. A másik, pedig egy rábaközi koreográfia volt. A TV-ben szerepelni hatalmas élmény volt, teljesen más munkafolyamatot ismerhettünk meg. Rengeteg stábtag, sminkesek, hangosítók, fényesek, kamerások körülöttünk sürögtek-forogtak. Minden percét élveztem és ez is egy örök élmény marad.

A Szentendre Táncegyüttes képviseletében 2020-ban vettünk részt párommal, Molnár Bálinttal a Fejben-Lábban folk-kvíz vetélkedőben. Három forduló után bejutottunk a döntőbe, amit sikeresen megnyertünk. A vetélkedő azért volt nehéz, mert nem csak táncban mérettük meg a tudásunkat, hanem elméletben is. Folklór népzene és a Hagyományok Házával kapcsolatos kérdéseket tettek fel. Minden fordulóra próbáltunk felkészülni és mindig valamilyen tájegységnek a táncát bemutatni. Az első fordulóban kalotaszegi táncokat, a második fordulóban szentiványi, a harmadik fordulóban sárközit és végül bálványoscsabai táncokat táncoltunk.

Eddig szinte csak a pozitív dolgokról és az előnyökről esett szó. Most nézzük a másik oldalt. Milyen nehézségekkel járt a hivatásos táncossá válás?

Rebeka: Igen, természetesen, mint az élsportban, a néptáncban is éri az embert csalódás és ebből kifolyólag hullámvölgy. A céljaink elérése érdekében, ugyanis magunkat kell fejleszteni, rengeteg versenyen kell bizonyítani, rengeteget kell utazni, gyűjteni, és olyan emberekkel beszélni, akik még ismerik, táncolják ezeket az autentikus táncokat.

Sajnos, ha valaki nem kitartó és hamar feladja, akkor ez a szakma nem neki való.

A szeretteimtől való távollét mindig is nehéz volt. A járványhelyzet előtt is sokszor egy-egy fellépés hiúsította meg a hazalátogatást. Viszont amióta a testvéremnek és a páromnak is van autója gyakrabban tudunk hazalátogatni Nyaranként pedig, akár egy teljes hónapot is otthon tudok tölteni a munkámból adódóan. Hiszen évközben nincs szabadságunk, de nyáron kapunk egy teljes hónapot. Úgy gondolom, hogy mindenképpen jó, ha a táncegyüttes tagjaival jól ki tudsz jönni, mert ha nem szeretsz barátkozni, vagy beszélgetni akkor hosszú távon, nem fogsz tudni beilleszkedni.

Sajnos a mi szakmánkban is előfordulnak sérülések, ilyenkor nem árt, ha az ember több lábon áll.

Eszter: A Szentendre Táncegyüttes és a Fitos Dezső Társulat tagjaként sok időt áldozok a próbákra, gyakorlásra és fellépésekre. Nagyon sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy választanom kellett egy születésnapi ünnepség vagy a fellépés között. Úgy gondolom, hogy egy ilyen munkát csak teljes odaadással, akarattal és fanatizmussal lehet csinálni.

Így sokszor választottam a néptáncot a család helyett, ami sokszor volt nehéz döntés, de tudtam, hogy a családom százszázalékosan támogat abban, hogy elérjem a céljaimat és sikeres legyek az életben.

Ki/mi inspirál és miért?

Rebeka: Nagyon szeretem a kihívásokat, szeretek új dolgokat tanulni, nem csak a tánc terén. Inspirálnak azok az emberek, akik nemcsak beszélni tudnak dolgokról, hanem meg is tudják mutatni és tanítani a gyakorlatban. Végül is célom, hogy én is ilyen legyek.

Eszter: Először is a szüleim abban, hogy mindent megtesznek azért, hogy én boldog legyek és azt csinálhassam, amit szeretek. Az ő odaadásuk inspirál a legjobban. Továbbá a művészeti iskolákban a gyerekek, mert minden egyes néptánc órán csillogó szemekkel jönnek be a terembe és látom rajtuk azt a boldogságot, amit a néptánc nyújt nekik. Ilyenkor sokszor magamra ismerek bennük, mert én is ilyen lelkes voltam és a mai napig vagyok, ha táncról van szó. Kiskoromban a Juhász házaspár inspirált, mert hatalmas odaadással vezették az együttest és főleg miattuk választottam a táncot. Jelenleg a társulatban Kocsis Enikő és Fitos Dezső inspirál, mert olyan fanatizmussal vezetik az együttest, hogy ez csak motiválni tud engem.

Fiatal korotok ellenére sok mindent elértetek. Mire vagytok a legbüszkébbek?

Rebeka: Büszke vagyok arra, hogy honnan jöttem. Arra, hogy otthon a családommal tartjuk a kapcsolatot a rokonokkal, hogy összejövünk ünnepekkor, és tiszteljük a hagyományokat. Egy percig se titkolnám, hogy felvidéki magyar vagyok. Sőt ragaszkodom a tájnyelvhez, bár ez idővel sajnos elkopik. Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Állami Népi Együttesben táncolok, de ezen belül is, sok olyan meghatározó pillanatra, amikor a Kolozsvári Magyar Napokon sírva tapsoltak a nézők, vagy Zselízen a Megidézett Kárpátalja c. műsor után a nézők nekem tapsoltak, vagy akár egy tévé felvétel szereplésre.

Mivel még fiatal vagyok, így természetes, hogy még rengeteg mindent kell tanulnom és elérnem.

Eszter: Elsősorban arra, hogy olyan táncegyüttesben táncolhatok, ahol a mesterek oktatnak, mint Kocsis Enikő és Fitos Dezső, akik Magyarország egyik legkiemelkedőbb tudású szakemberei. Nagyon becsülöm őket és szeretnék minél többet tanulni tőlük. Arra is büszke vagyok, hogy olyan munkám van, amit szeretek és élvezek csinálni. Büszke lehetek még arra, hogy 2019-ben elnyertem az „Aranygyöngyös táncos” díjat és 2020-ban megkaptam a Fülöp Viktor ösztöndíjat, amik abban erősítenek és motiválnak engem, hogy jó vagyok abban, amit csinálok és ne hagyjam abba.

Beavatnátok egy kicsit a néptáncoktatás részleteibe? Milyen korcsoporttal foglalkoztok?

Rebeka: Tanítok a Kertész Táncegyüttes kezdő csoportjában, akik lelkesedésükkel rengeteg pozitív energiát tudnak adni. Ők főleg egyetemisták, akik az iskola után heti egyszer, este 7-től 10-ig a néptánc alapjainak elsajátítására fordítják szabadidejüket.

Eszter: 6 éves kortól egészen 50 éves korig tanítok néptáncot a párommal, Molnár Bálinttal. A művészeti iskolákban gyerekeket tanítunk, ahol az alapoktól kezdjük és szép lassan haladunk egy konkrét tánc felé. Szekszárdon a Bartina Táncegyüttesnél felnőtt korosztályt tanítunk. Itt már konkrétabban folyamatokról-folyamatokra haladva tanítunk meg egy táncot, s végül összeállítunk egy koreográfiát. Etyeken a Hosszúlépés Táncegyüttesnél főleg 40 év feletti tagok vannak. Itt lassabb tempóban, kevésbé megerőltető próbákat kell tartanunk, mert itt már főleg a szórakozáson van a lényeg és nem a teljesítményen vagy a koreográfiák mennyiségén. Minden korosztály és csoport más és más miatt kihívás.

A járványhelyzet mindenki életét megbolygatta. A ti mindennapjaitokat hogyan befolyásolta? Miként valósultak meg a próbák, a fellépések és a néptáncórák?

Rebeka: Sajnos mi életünket is megbolygatta. A színházak be vannak zárva, így nekünk most otthoni munkavégzést rendeltek el, ami otthoni edzésekből, erősítésekből, koreográfiák gyakorlásából áll. Amikor még lehetett dolgozni, készítettünk online streem felvételeket, amiket meg lehet nézni a Hagyományok Háza internetes oldalán. Sajnos nem tudjuk, mikor kezdünk majd újra, de valószínű, hogy még maradnak az online előadások.

Eszter: Sajnos az egyesületeknél teljesen leálltak a próbák. Próbálkoztunk az online feladatokkal, de nem sok sikerrel, mivel táncolni aligha lehet egy kis szobában egyedül. A művészeti iskolákban folytattuk tovább a táncoktatást, de páros táncokat nem taníthattunk. A fellépések elmaradtak és online fellépéseket sem tudtunk vállalni, mivel a próbahelyszínek és a művelődési házak is zárva tartanak.

Szerintem a vírushelyzet nagyon rossz hatással van a néptáncra, hiszen a táncpróbáknak, táncházaknak és fellépéseknek pont az a lényege, hogy együtt legyünk.

Minél több emberrel találkozzunk és együtt szórakozzunk. Ez ebben a helyzetben lehetetlen.

Mely fellépések a legemlékezetesebbek a számotokra?

Rebeka: A korábban említett Kolozsvári Magyar Napokon való fellépés, ahol sírva tapsolt a közönég. De ugyanitt megemlíteném, a Megidézett Kárpátalja c. műsorunkat, amellyel Zselízen léptünk fel. Soha nem felejtem el a közönség felém áradó szeretetét. Itthon fellépni, mindig különleges élmény 2017. augusztusában a lakosságcsere 70. évfordulója alkalmából a Corvinus Közgáz Budapesti Néptáncegyüttessel léptünk fel szülőfalum kultúrházában. A “Ki nem akar búval élni” című műsor nagy sikert aratott.

Eszter: Ez nehéz kérdés, mert rengeteg élményteli fellépésem volt. A Kincső Ifjúsági Táncegyüttessel nagyon sok helyre eljutottam a világban. A legemlékezetesebb fellépés Szicíliában az Etna lábánál volt. A Fitos Dezső Társulattal Jeruzsálemben, az Operettszínházban is felléphettem, vagy Presser Gábor jubileumi koncertjén a Papp László Sportarénában több ezer ember előtt.

Eszter, milyen élmény volt együtt dolgozni a Budapesti Operettszínházzal?

Eszter: 2019 márciusában részt vettem egy egyhetes izraeli turnén a Fitos Dezső Társulattal és az Operettszínházzal. Nagyon nagy élmény volt Tel Avivban és Jeruzsálemben is fellépni. Egy órás műsor keretében három autentikus és három olyan koreográfiát adtunk elő, amelyeknek a zenéjét Kálmán Imre szerezte. Az ott töltött napokban volt alkalmunk bejárni Jeruzsálemet és ellátogatni a Holt-tengerhez. Csodálatos élmény volt és nagyon sok, jó emlékkel tértem haza.

Rebeka, miért volt különleges a 2018-as gömöri turnétok?

Rebeka: A Corvinus Táncegyüttesbe a munkám mellett is folytattam aktívan a táncot hobbiként. Így jutottam el velük Gömörbe, Borzovára 2018-ban, ahol egy edzőtábor keretén belül megismerkedhettünk az ottani bácsikkal, nénikkel. Beszélgettünk velük, este pedig zenekart szerveztünk és táncoltunk, nótáztunk. Szerencsére még találkozhattunk Mezei Lajos bácsival, aki közismert borzovai hagyományéltető néptáncos volt. 1954-ben született Szilicén, de az édesapja családjával későbbiekben már Borzován telepedett le. Lajos bácsi gyermekkorában határozta el, hogy pásztor lesz. A kuláküldözés után lakatosnak tanult, s a gombaszögi mészégetőben dolgozott. Őrizte és továbbadta a paraszti és pásztorélet hagyományait. Tudott minden nótát, szokást, táncot. Örültünk, hogy még találkozhattunk vele, mivel 2018. október 14-én sajnos elhunyt.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?  Milyen munkákban fogtok részt venni a közeljövőben?

Rebeka: A jövőre nézve, rengeteg tervem van, mindig úgy voltam vele, hogy az ember inkább álljon több lábon. Szeretnék később tanítani, hogy azt, amit én is megtanultam, megpróbáljam átadni másoknak élményként a tánc által. Szeretnék komolyabban a viseletkészítéssel is foglalkozni, de más tervek is vannak kibontakozóban.

Eszter: A jövőben sokat szeretnék még tanulni, nem csak gyakorlatban, hanem elméletben is. A Bartina Táncegyüttes művészeti vezetőjeként nagyon sok kihívással kell majd szembe néznem és szeretném minél jobban megoldani a feladataimat. A társulattal folyamatosan készülünk valami újjal, ezekben szeretnék a lehető legjobban teljesíteni. Szeretnék még jobb táncossá és tánctanárrá válni.

„A tánc tisztítja a gondolatokat, emeli a lelket.” Mit gondoltok erről az idézetről?

Rebeka: Teljesen igaznak tartom ezt az idézetet. Mindenkinek ajánlom, főleg a mostani helyzetben. Egy kis zene, rá egy kis szabad mozgás és bármilyen tánc mosolyt csal az ember arcára.  

Eszter: Egyetértek ezzel az idézettel.

Nekem a tánc eddig csak boldogságot tudott adni. Segít tisztán látni, meglátom a tánc erejét és a közösség szeretetét.

Testvérek vagytok, csupán másfél év köztetek a korkülönbség. Mindketten ugyanazt a hivatást választottátok magatoknak. Ha összegezni kellene, hogy mit csodáltok egymásban, mi miatt vagytok büszkék egymásra, mit mondanátok?  

Rebeka: A testvéremben, amit a legjobban csodálok az a kitartás. Ami miatt a legjobban felnézek rá, az a talpraesettsége. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ha bármibe is belekezdene, az ne menne neki. Szereti átvenni az irányítást, ezért is lesz belőle jó táncegyüttes vezető. Én mindig kicsit zárkózottabb voltam, ezért kicsit irigykedem is.

Eszter: A nővéremet azért csodálom, mert kitartó, türelmes és odaadó ember. Az életemben bármi problémám volt mindig fordulhattam hozzá segítségért. Számíthatok rá bármikor. A céljait mindenáron eléri, mert nagyon kitartó. Én az ellenkezője vagyok, mert úgy gondolom, hogy nem vagyok sem kitartó, sem türelmes. Ezért nagyon csodálom őt. 

Büszke vagyok rá azért is, mert az Állami Népi Együttes mellett elvégezte a Magyar Táncművészeti Egyetemet, és lediplomázott. A sok munka mellett elkezdett varrni és elvégzett egy viseletvarró szakkört is. Én mindenkinek ilyen nővért kívánok, aki feltétel nélkül szeret.

Ha adhatnátok egy tanácsot azoknak, akik nemrég kezdtek csak néptáncolni, és akik olvassák az interjút, mi lenne az?

Rebeka: Ha nemrég kezdtél néptáncolni, akkor azt a tanácsolom, hogy maradj kitartó, legyél nyitott, próbáljátok meg inspirálni egymást a barátaiddal a tánctanulásban. Élvezd a lépések gyakorlását, a közös verejtéket, a színpadon töltött időt, a tapsot, a műsor vagy a próba utáni bulit, utazásokat. Nem fogod megbánni!

Eszter: A tanácsom, hogy mindig nehéz elkezdeni, de ha kitartunk amellett, amit szeretünk, akkor boldogan fogjuk élni az életünket. A néptánc a mai világban már nem „menő”, így a fiataloknak nehéz dolguk van, főleg a fiúknál. Kevés az a fiatal fiú, aki a foci helyett a táncot választja, de ha kitartanak a tánc mellett, akkor rengeteg élménnyel gazdagodhatnak. Például külföldi turnék, fellépések, táborok, elismerések, díjak és egy szerető csapat.

Sokszor már nem is a tánc miatt, hanem a közösség miatt lesznek jók a táncpróbák, mert minden együttes egy szerető nagy család.

fotók: Németh Eszter és Németh Rebeka archívuma

Címkék: Nagysalló, Németh Eszter, Németh Rebeka, néptánc, siker, tehetség