(Fotó: Martin Baumann/TASR)

Szlovákia köztársasági elnöke, Zuzana Čaputová kedden, április 13-án a zselízi születésű Wurster Karlát rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek nevezte ki. Az újonnan kinevezett diplomata Rómából látja majd el Szlovákia olaszországi, San Marino-i és máltai külképviseletét.

Mellette Oksana Tomovát is megbízólevéllel látta el a köztársasági elnök, aki pedig az Európai Tanács állandó képviseletének lesz a nagykövete Strasbourgban.

A kinevezéssel Čaputová reményét fejezte ki, hogy a diplomata hölgyek tevékenységük során öregbítik Szlovákia jó hírnevét, képviselik az ország érdekeit és védelmezik azokat az értékeket, melyek Szlovákia számára fontosak: a szabadságjogokat, a demokráciát, a toleranciát, a jogállamiságot, a plurális társadalmat és a nemzetközi jogokat.

Egyben reményét fejezte ki, hogy kinevezésük példaként szolgál majd más nők előtt is, hogy vállaljanak diplomáciai szolgálatot és védjék Szlovákia érdekeit.

A köztársasági elnök szerint Szlovákiát Olaszországgal régi baráti kapcsolatok kötik össze. Ez nemcsak az államközi kapcsolatokra, de a két ország polgárai közötti viszonyra is vonatkozik. Hangsúlyozta továbbá a két ország közös érdekeit, amelyek az Európai Unió és a NATO tagságán alapulnak, de a kereskedelmi és befektetési partnerség is kiemelten fontosnak számít.

„Szlovákiához hasonlóan Olaszországot is súlyosan érintette a koronavírus-járvány. Az elkövetkező években az európai gazdaságoknak fel kell épülniük a világjárvány okozta gazdasági károkból. Éppen Olaszország lesz az egyik legnagyobb kedvezményezettje annak az európai gazdaságélénkítési tervnek, amely számunkra is lehetőséget nyújt egy modernebb, igazságosabb és zöldebb Szlovákia felépítésére. A terv megvalósításával kapcsolatos olasz tapasztalatok inspirálóak lehetnek számunkra is, ezért örülnék, ha a kiküldetésük során ezekre a témákra különösen odafigyelnének.”

A rimaszombati Ondrejcsák Róbert után, aki Szlovákia londoni külképviseletét látja el, Wurster Karla a második felvidéki magyar, aki jelenleg diplomáciai szolgálatot teljesíthet.

Wurster Karla Zselízen született, ahol előbb a magyar tannyelvű alapiskolában, majd a magyar tannyelvű gimnáziumban kezdte meg iskoláit. Felsőfokú tanulmányait a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta, majd Párizsban a Nemzeti Közigazgatási Egyetemen tanult. Szakmai munkássága során többek között a Szlovák Köztársaság Külgazdasági és Külügyminisztériuma európai politikáért felelős osztályának igazgatójaként tevékenykedett. 2012 és 2015 között a Nemzetközi Visegrádi Alap ügyvezető igazgatója volt, valamint Szlovákia első EU-elnöksége idején tagja volt az ország Európai Unió Tanácsában betöltött állandó képviseletének is. Korábban a prágai Szlovák Nagykövetségen is dolgozott.

(Csonka Ákos/Felvidék.ma/prezident.sk)

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb