A járványügyi korlátozások enyhülésével a zselízi városvezetés is úgy döntött, hogy kihasználja az alkalmat és megszervezi a városi napokat. A rendezvény az Európai Bizottság és Nyitra Megye Önkormányzatának anyagi támogatásából valósul meg Az EU jövője a közép- és kelet-európai városokban megjelenő új prioritásainak összefüggésében című projekt keretén belül, az Európai Unió Európa a polgárokért támogatási program társfinanszírozásával.

A városvezetés ennek fényében igyekezett egy olyan komplex programot összeállítani, melyben arányosan jelenik meg a kultúra, a sport, a közélet és természetesen a könnyedebb szórakozás is.

A pénteki nap (június 25.) a közösségi sportolás jegyében veszi kezdetét, melynek a festői környezetű Esterházy-park ad otthont. Az esemény elsősorban a fiatalabb korosztályra épül, ezért ennek koordinálását a két alapiskola látja el.

A közös sportolással egyúttal a nemrégen tragikus körülmények között elhunyt fiatal sportolóra, Torma Gáborra emlékeznek a résztvevők.

Ugyanúgy a délelőtt folyamán kerül sor az ünnepélyes megnyitóra (kultúrház) is, melyen a város szülötte, Wurster Karla tart előadást, akit nemrégen neveztek ki Olaszország szlovákiai nagykövetének. Az előadás után kerül sor az ünnepélyes zászlófelvonásra (a városháza előtt) és a testvértelepülések delegációinak köszöntésére. Az esti órákban pedig a főtéren felállított színpadra lép a zselízi billentyűst, Balázs Patrikot a soraiban tudó magyarországi Tunyogi Péter Emlékzenekar és a legendás Republic.

A szombati nap (június 26.) ugyancsak sportolással veszi kezdetét. A reggeli órákban első ízben szerveznek Zselízen közösségi futóversenyt, ami viszont ezúttal nélkülözni fogja a versenyjelleget és az előző naphoz hasonlóan az emlékezés jegyében valósul meg ugyancsak Torma Gábor előtt tisztelegve. Az emlékfutáson 4 és 8 kilométeres táv teljesíthető. 

A délután folyamán aztán a családoké lesz a főszerep, 15:30-tól ŠAŠKA BAŠKA gyermekfoglalkozás 17 órától pedig a Kobold zenekar gyermekprogramja örvendezteti meg a legkisebbeket a főtéren. Este ismét a koncertek kerülnek előtérbe, 8 órától Zuzana Smatanová, őt követően pedig Peter Cmorík ad koncertet ugyancsak a főtéren.

Csonka Ákos

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb