Az államfői beiktatás ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.

A ceremónia a Kossuth téren folytatódott, ahol az ünnepélyes zászlófelvonás és a Himnusz eléneklése után Kövér László az Országgyűlés elnöke ismertette, hogy az Országgyűlés Novák Katalint választotta köztársasági elnöknek,aki ezt követően megtartotta első beszédét köztársasági elnökként.

Első ízben lett Magyarországnak női elnöke Novák Katalin személyében.

Az ünnepélyen részt vett a leköszönő köztársasági elnök, Áder János, a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor és az országgyűlés elnöke, Kövér László is. De tiszteletét tette a volt köztársasági elnök, Schmitt Pál és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is.

Novák Katalin ünnepi beszédét Rúzsa Magdi előadása követte, aki először lépett színpadra hármas ikrei világrahozatala óta. Máte Péter Most élsz című slágerét adta elő, amely az elnök asszony kedvenc dala. Őt követte a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépése. Az Angelica Leánykar előadásában felcsendült a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal kiegészítve a nagycsaládosok himnuszával.

A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően a Felvidéket három alapiskola képviselte: a Nagysallói Alapiskola, a lévai Juhász Gyula Alapiskola és a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola.

A diákok és kísérő pedagógusaik a felemelő ünnepséget követően ellátogattak a Budai Várnegyedbe , a Sándor‐palotába, ahol Novák Katalin fogadta őket. Az elnök asszony a vendégekkel közvetlenül viselkedett, elbeszélgetett velük és készségesen válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. A diákokkal közösen vették szemügyre a Sándor-palotából eléjük táruló panorámát.



A képek a szerző felvételei.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

2024.03.29.

Nagypéntek – Jézus Krisztus kereszthalálának napja

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise.…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb