2022. augusztus 11–14-e között kerül megrendezésre a II. Nagy Ipoly Takarítás. Április 28-án Budapesten Gaál Gergely miniszteri biztos jelenlétében megtörténtek az első egyeztetések.

Szlovákia és Magyarország között másodízben kerül sor azon együttműködésre, amelynek célja az Ipoly folyó megtisztítása. A tavalyihoz hasonlóan, idén is az önkéntes takarítás a Duna-Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület közös szervezésében valósul meg. A megbeszélésen részt vett az Ipoly felső szakaszát képviselve Ipolygalsa polgármestere Ferencz Károly és Végh Zoltán Bussa község polgármestere. Az Ipoly középső szakaszának képviseletében megjelent Kerata László, ipolynagyfalusi polgármester és Pásztor Roman Nagycsalomja polgármestere. Az Ipoly folyó alsó szakaszának koordinálását ismételten Antal Nyustin Ágnes, Ipolyvisk község polgármestere vállalta fel.

A találkozó célja a tavalyi Ipoly takarítás kiértékelése, az új feladatok meghatározása, védnökök megszólítása volt. A találkozón kiosztásra kerültek azon logisztikai feladatkörök is, amelyek a zökkenőmentes szervezést hivatottak biztosítani.

„Tavaly is végig csináltuk és sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Ami jó volt, azt az idén is szeretnénk megtartani, ami viszont hiányosság volt, avagy nehézséget okozott, most próbáltunk rá megoldást keresni. Jobban szétosztottuk a feladatokat, hogy ne egy emberen összpontosuljon minden. A szakaszfelelősök maradnak a tavalyi felállás szerint, viszont mellette szükség van egy olyan emberre, aki a szakaszfelelősöket is összefogja, egy ún. felvidéki koordinátor feladatkörben. Erre a feladatra engem kértek fel, melyet elvállaltam”

– fogalmazott Antal Nyustin Ágnes, ipolyviski polgármester.

A falvak összegyűjtése még folyamatban van. Pozitív előrelépésnek számít, hogy vannak községek, aki idén először kapcsolódnak be A Nagy Ipoly Takarításba, ilyen például Ipolypásztó.  

„Bízok abban, hogy többen leszünk, mint tavaly. Szeretném, hogy ha a helyiek közül többen is bekapcsolódnának.  Bár helyi szervezés, a csónakok és az emberek koorindálása a Felvidéken összpontosult, a résztvevők nagyrésze viszont Magyarországról érkezett. Hasonlón a tavalyi évhez, idén sem csak csónakokból van lehetőség a szemétszedésre. Az adott település eldöntheti, hogy szárazföldön vagy vízen óhajt gyűjteni, avagy mindkét helyen. Attól függően, hogy kinek mik a lehetőségei. Amennyiben egy település vízen szeretne dolgozni, de nem rendelkezik megfelelő eszközökkel és felszereléssel, előzetes egyeztetés esetén biztosítani tudjuk

– tette hozzá Antal Nyustin Ágnes.

Az I. Nagy Ipoly Takarítás 2021. augusztus 13-a és 15-e között valósult meg. Augusztus 13-án pénteken, vagyis Ipoly névnapján vette kezdetét a folyó megtisztítása. „Az Ipolyt, azt ma is látod!” szlogen szellemében zajlott a három napos rendezvény.

A II. Nagy Ipoly Takarítással kapcsolatos bővebb információk a május 27-én tartandó sajtótájékoztató után lesznek elérhetőek.



A képek a szerző felvételei.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb