Az elmúlt években sok Nyitra megyei illetékességű út újult fel a Lévai járásban is. Ez főleg annak köszönhető, hogy a megye jó anyagi kondícióban van és van megyei alelnök a Lévai járásból, konkrétan Zselízről is, Csenger Tibor személyében. A Nagypuszta-Garammikola közti útszakasz Zselízen az utolsó olyan megyei út, ami még nem lett felújítva az elmúlt időszakban. Ennek megvalósulásával elmondható, hogy a ciklus végéig minden megyei út felújult, ami nem kis teljesítmény a korábbi időszakokhoz viszonyítva.
„A munkálatok több etapban valósulnak meg, egyelőre az a 2,4 kilométeres rész kap kétrétegű, megerősített aszfaltszőnyeget, ami a legrosszabb állapotban volt (a nagypusztai kereszteződéstől a hídig). Ezt követi a későbbiekben a vasúti felüljáróhíd szerkezetének felújítása. A szakemberek javaslatára kettő külön lett bontva. Utóbbi ugyanis egy sokkal bonyolultabb művelet. Végső periódusban pedig a fennmaradt útfelület kerül kicserélésre. Ez utóbbiak már vélhetőleg a következő ciklusban valósulnak majd meg, bízunk benne, hogy a következő megyei testületben is lesz olyan erőnk és hangunk, hogy ezeket a beruházásokat nyomni tudjuk”
– nyilatkozta a munkálatokról Csenger Tibor, megyei alelnök, aki az aszfaltozás megkezdését a helyszínen ellenőrizte.
„A jelenlegi munkálatok során cserére kerül a szalagkorlát, illetve 50 cm szélesen az út mentén felmart aszfalttörmelékkel úgynevezett biztonsági sávval szélesül ki az út”
– tette hozzá a szakpolitikus, aki az október 29-i választáson megyeelnöknek is indul.
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok