Hirdetés

Az Árpádok nyomában című nagyszabású régészeti projekt keretén belül augusztus 8 és 21. között ásatások zajlanak az ipolyviski földváron. Már a negyedik nap szenzációs leletekre bukkantak a szakemberek.

Az ipolyviski földvár ásatásának negyedik napján kerültek elő azok a szenzációs leletanyagok, amelyek lázban tartják a szakembereket is. Eredetük megállapítása még várat magára. Vizsgálatok során fogják kideríteni, hogy mely korból származtak és mi célt szolgáltak.

Az őskorból, kora középkorból és az újkorból is kerültek elő leletek az ásatások során, többek közt őskori orsógomb és különböző használati eszközök.

Dr. Bali Henrietta, a lévai Barsi Múzeum igazgatója, a földvár régészeti felügyelője szerint még sok meglepetést tartogat az ipolyviski földvár.

Az ásatások még több mint egy hétig tartanak. Akit érdekel a történelem, a régészet, vagy csak kipróbálná, hogy milyen egy igazi ásatáson való részvétel, azt szeretettel várják az ipolyviski Mahéron minden reggel 8 és délután 16:00 között.



A képek a szerző felvételei

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2022.09.26.

Generációk ha találkoznak… őszi fesztivál Zselízen

Fotó: Puksa Mátyás Ferenc Bár nem éppen meleg őszi napsütésben, de aktív közösségben és jó hangulatban telt a…

2022.09.29.

Erős listát állított Zselízen a Szövetség, Juhász András polgármesternek nincs kihívója

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma Ugyan nem teljes 12 fővel, csak kilenccel, de erős jelöltekkel és komplex programmal vág neki…

2022.09.29.

Apa, Anya, Pia – a Komáromi Jókai Színházban

Szeptember 30-án (pénteken) 19 órai kezdettel látható a Komáromi Jókai Színházban Lucskay Róbert–Forgács Miklós–Czajlik József Apa, Anya, Pia…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb