A II. Nagy Ipoly Takarítás a folyó szennyezettsége mellett egyéb problémára is rá mutatott az Ipoly alsó szakaszán. Ipolyvisk határában található, Ipolyság felé vezető híd évek óta küzd a feltorlódott uszadékfákkal, amelyek eltávolítása egyre sürgetőbb. A probléma viszont végre megoldódni látszik. Az Ipoly tisztaságának pozitív hozadéka, hogy ismét nagy számban találkozhatunk vidrákkal, mocsári teknősökkel, hódokkal, sőt az évtizedek óta nem látott rákok is visszatértek a folyóba.

Az ipolyviski csapat

2022. augusztus 11-a és 14-e között zajlott le a II. Nagy Ipoly Takarítás, amely a Duna-Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület közös szervezésében valósult meg.  A két szervezet szlovákiai és magyarországi önkéntesek bevonásával három napon keresztül gyűjtötték a hulladékot vízen és parton egyaránt.  Számos település, összesen 450 önkéntes csatlakozott az összefogáshoz, akik mintegy 58m³ szemetet gyűjtöttek össze.

Az extrém alacsony vízállásnak köszönhetően idén olyan tárgyak is a felszínre kerültek, amelyeket korábban lehetetlen volt kiszedi a vízből. Az önkéntesek több ponton szálltak vízre, ezzel is hatékonyabbá téve munkát. Előre meghatározott kilométerenként szemétlerakó pontok kerültek elhelyezésre.

„Az alacsony vízszintnek köszönhetően több hulladék bukkant elő a tavalyi évhez képest. Amely gumiabroncs kiemelése tavaly nagy gondot okozott, azt idén könnyű szerrel kiemeltünk. Az összegyűjtött hulladék között volt hűtő, műanyagzsákok és gumiabroncsok is. Bár a szlovákiai községekben házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés működik, ennek ellenére mégis sokan az Ipoly partjára viszik a szemetet. A bevezetett betétdíj, amelyet a fém palackokra és a műanyag palackokra vetettek ki, hozzájárult, hogy kevesebb fordult elő ezekből a hulladékokból. Üvegből viszont annál többet gyűjtöttünk össze”

– fogalmazott Antal Nyustin Ágnes, az alsó szakasz koordinátora.

Forró Krisztián, a Szövetség párt elnöke, Antal Nyustin Ágnes, Ipolyvisk polgármestere és Csenger Tibor, a Nyitra megye alelnöke

Az önkéntesek száma a tavalyihoz képest emelkedett.

„Ami szervezési probléma volt tavaly, azt idén megoldottuk. Tavaly a szlovák oldalon csak az önkormányzatoknál lehetett regisztrálni. Most viszont kinyílt a regisztrációs rendszer, amelyet jóformán csak az alsó szakasz vette igénybe. Ez lehetővé tette a könnyebb számszerűsítést. Ennek eredményeként elmondható, hogy az Ipoly alsó szakaszán összesen 204 önkéntes fáradozott a folyón takarításán. Jövőbeli terveink közt szerepel ennek az új rendszernek a kiterjesztésén a középső és a felső szakaszra is. Ennek tekintetében jelentős változás állna be és még gördülékenyebben fog menni a közös munka”

tette hozzá Antal Nyustin Ágnes.

A felvidéki szervezők már most újdonságokkal készülnek jövő évben megrendezésre kerülő III. Nagy Ipoly Takarításra.

„Szete község javaslata alapján megrendezésre kerülne egy nevelő célzatú Családi nap a III. Nagy Ipoly Takarítás keretén belül. A lényege, hogy a szervezők kijelölnek egy biztonságos, nyugodtabb szakaszt, amelyen kimondottan családok gyermekeikkel együtt közösen gyűjthetnék a szemetet”

– fogalmazott az alsó szakasz koordinátora.

 „Egészen biztos, hogy a családdal együtt visszafogok térni Ipolyviskre. Most csak a középső fiammal érkeztem. Nagyon szép a folyó, maga a környék hangulatos”

– fogalmazott Forró Krisztián a Szövetség elnöke, aki az II. Nagy Ipoly Takarítás második napján Ipolyvisken önkénteskedett.

Ipolyvisk határában található, Ipolyság felé vezető híd évek óta küzd a feltorlódott uszadékfákkal, amelyek eltávolítása egyre sürgetőbb. A probléma viszont végre megoldódni látszik. Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke ígéretet tett ennek a problémának a felszámolására:

„A feltorlódott uszadékfák megterhelik a híd lábát. Nem maradhatnak ott, mindenképp el kell távolítani. Félő, hogy ősszel, vagy télen nagyobb vízállás következtében még nagyobb nyomás fog a híd tartó oszlopaira hárulni.  A híd Nyitra megye tulajdonában van, viszont minden, ami a vízben van, az a vízügy hatásköre. Fotókat készítettem és jelentettem a megyei hivatalban a problémát. Bízom abban, hogy az alacsony vízállásnak köszönhetően megoldódik még az ősz előtt.”

Az uszadékfák veszélyeztetik a hidat

Az Ipoly folyó összesen 212 kilométer hosszán több mint 50 halfajnak ad otthon rendkívül gazdag a növény- és állatvilággal rendelkezik. Mégis vannak olyan állatfajok, amelyek az emberi tevékenységnek köszönhetően évtizedeken át visszahúzódva éltek. Az Ipoly tisztaságának pozitív hozadéka, hogy ismét nagy számban találkozhatunk vidrákkal, mocsári teknősökkel, hódokkal, sőt az évtizedek óta nem látott rákok is visszatértek a folyóba. Az Ipoly alsó szakaszán, konkrétan Ipolyvisk és Szete község közelében számos önkéntes jelezte, hogy rákokat észleltek a folyóban.

Wollent József környezetvédő, a szlovákiai Ipoly Unió környezetvédelmi és kulturális egyesület elnöke a Reflex24 megkeresésére elmondta, hogy:

„Az Ipolyban mindig is éltek rákok, csak a folyószabályozás megsértette az életterületüket. Ezzel a rákok tulajdonképpen néhány évtizedre annyira eltűntek, hogy jelenlétük nem volt általános. Néhány meder résznél vagy a mellékpatakokban megmaradhattak. Az Ipoly szennyezettsége az utóbbi 30 évben visszaesett, köszönhető ez annak, hogy nem szabályozzák az Ipolyt, nincs mezőgazdasági termelésből származó szennyezés, és kevesebb műtrágyát használnak. Sajnos ez a tény azt is bizonyítja, hogy visszaesett az Ipoly völgyében a termelés. Az Ipoly vízgyűjtő területén 4 fajta rák él: a folyami rák, a kecskerák, a kövi rák és a cifrarák.

A rákokról tudnivaló, hogy a tisztavizet és a köves, homokos talajt kedvelik.  A kövi rák, a kecskerák és a folyami rák az őshonos fajok közé tartoznak, akik a pezsgő vizet szeretik. A cifrarák egy invazív faj, amely Amerikából érkezett a múlt században. Elfoglalja a korábban említett három rák faj lakhelyét, sőt rákpestist terjeszt, ezzel pusztítva az egyéb fajokat. A rákok dögevők. Az elhullott növényi- és állati szervezeteket lebontja, többek közt elhullott halakat, csigákat. Ez hozzá tesz a víz jobb minőségéhez. Ipolyvisken nagy valószínűséggel cifra rákot találhattak az önkéntesek, ez a faj az állóbb vizet és az iszapos medret kedveli. A fent említett három faj közül a cifrarák bírja a legjobban az alacsonyabb oxigéntartalmú vizet. A laboratóriumi vizsgálatokból és az egyéb állatfajok – vidra, hód, mocsári teknős- felbukkanásából az következtethető, hogy az Ipoly szennyezettsége csökkent”.

A II. Nagy Ipoly Takarítás augusztus 14-én, vasárnap hálaadó szentmisével és kiértékeléssel ért véget Ipolyvisken, amelyen részt vett, Csenger Tibor, Nyitra Megye Önkormányzatának alelnöke, Gaal Gergely miniszteri megbízott, Hidvégi Vince a Nagy Ipoly Takarítás főszervezője. A zárórendezvény Bogányi Gergely Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész rövid bemutatójával ért véget.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb