A Magyarországi Tájházak Szövetségének programja szerint minden év áprilisában, Szent György naphoz igazítva kerül sor a tájházak ünnepélyes tavaszi kapunyitására. A programok határon túlra is kiterjednek, így április 22-én a FolkArt PT és a Csemadok nagysallói alapszervezetének közös szervezésében Nagysallóban immár hagyománnyá vált a helyi tájház tavaszi kapunyitása alkalmával rendezett Tavaszváró.

A nagysallói tájház immár harmadik alkalommal csatlakozott a Magyarországi Tájházak Szövetsége által közzétett Tájházak Napja programjához. Tavaly, a falusi lakodalmat idézték fel, amelynek legfontosabb étele a tyúkhúsleves volt. Idén, 2023. április 22-én a tájház kiállításának témája az alsónemű története volt.

„Mi rejlik a ruha alatt? Betekintést nyerhetünk az alsónemű történetébe“

– olvasható  a nem szokványos kiállítás felhívása a rendezvény leporellóin.

A nagysallói tájházban Novák Mezőlaky Margaréta lévai helytörténész és muzeológus kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

A kiállítás időrendi sorrendben mutatta be a fehérnemű történetét az 1950-es évekig, kiemelve az elegáns és a hétköznapi darabokat is, amelyek a városi, felsőbb rétegek hölgyei, valamint az egyszerű falusi nők ruhatárába tartoztak. A látogatók az eredeti darabok mellett férfi alsóneműk egy-egy replikáját is megtekinthették.

„Az ötlet teljesen véletlenül jött. Az anyósom selmeci házának a padlásán takarítottunk, amikor ráakadtam egy öreg hajókofferra. Amikor felnyitottam, szépen összahajtogatott, de már megsárgult alsóneműkre bukkantam. Rögtön tudtam, hogy ez egy értékes különleges kollekció, amiből szép kiállítás hozható össze. Óvatosan kimostam, rendbehoztam a csodálatos bugyogókat, alsó ingeket, hálóköntösöket. S közben elkezdtem kutatni a szakirodalmat is. Sajnos, nem túl sokan foglalkoznak a témával, de valljuk be, hogy mindenki kíváncsi arra, mit viseltek a ruha alatt“

– árulta  el a Reflex24-nek Novák Mezőlaky Margaréta.

A lévai nyugalmazott helytörténész és muzeológus kiállítása egyedülálló a Felvidéken. Az egyre népszerűbb alsónemű kiállítás vándorkiállítássá nőtte ki magát, hiszen eddig 7 színhelyen tekinthették meg az érdeklődők. Idén még látható lesz a Nyitramenti Múzeumban, a garamszentkereszti művelődési ház kiállítótermében és az ipolyviski tájházban.

A régi korokban alsóinget, alsószoknyát, fűzőt szinte minden nő viselt. Bugyit viszont általában nem.  Valójában csak a 19. században lett trendi női fehérnemű belőle.  A középkori Európában az alsónadrág szigorúan férfi ruhadarab volt.  Még a 18. században is az orvosok a nők számára egészségtelennek tartották a zárt alsónemű viselését. A 19. században viszont már maga Viktória királynő is hordott bugyit. Adott a higiéniára is, így naponta tisztát vett fel. Az udvari körökben elrendelte az alsónemű viselését. Ezzel egyidőben a szegények körében nem terjedt el gyorsan, hiszen túl drága volt. A parasztasszonyok helyette pendelyt viseltek.

A legrégebbi melltartó-ábrázolás 3000 évvel ezelőtt jelent meg. Az egyes kultúrák eltérően vélekedtek a mell kiemeléséről, illetve annak elrejtéséről. A legkorábbi melltartó, ami fennmaradt, a 15. századból származik. Ezt 2008-ban találták meg az ausztriai Lengberg kastélyban, amely a történészek számára fontos leletnek számított. A 16. és a 17. században a magasabb rangú hölgyek fűzőket hordtak. Az egyre szorosabbra kötött fűző végül az I. világháború idején kiment a divatból.

Novák Mezőlaky Margaréta több mint 100 darabot számláló gyűjteményében mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb, legkülönlegesebb darabot.

„A megnyitókon gyakran kérdezem a látogatókat, melyik darab tetszik a legjobban, s ahány kérdés, annyi válasz, mind különböző. Én mindig a legújabb szerzeménynek örülök, de a Bécsben készült fűző áll a szívemhez legközelebb“

– tette  hozzá Novák Mezőlaky Margaréta.

„A visszajelzések rendkívül pozitívak, aminek természetesen nagyon örülök, a nagyközönség mindenhol érdeklődéssel fogadta. Az idősebbek nevetve emlékeztek vissza egy-egy darabra, amely a mai fiataloknak szinte hihetetlennek tűnt. Egy kedves idős hölgy azt mondta, hogy nem tudta elképzelni, hogy lehet erre a témára kiállítást készíteni. Már csak kíváncsiságból is megnézte, s elismerően gratulált. A férfiak is fejcsóválva fogadták a témát, de a végén órákat töltöttek el a vitrinek előtt egy-egy szép darabot látva“

– fogalmazott  a kiállítás megálmodója.

A tavaszváró nap nagyszámú érdeklődőt vonzott a nagysallói Tájházba. TörténÉsz szakkör keretén belül a helyi alapiskola diákjai is megtekintették a nem mindennapi kiállítást.

A nagysallói tavaszváró állandó vendégei a magyarországi testvértelepülésről, Kondorosról érkező barátok, akik a Szlovák Klub képviseletében látogattak el Nagysallóba.

„Hagyományossá vált a közös főzés a kondorosi barátainkkal, akik idén kapusznyikát sütöttek. A nagysallói asszonyok pedig mákos és prézlis nudlit készítettek. A rendezvényen mindenki kipróbálhatta a nudli készítését is”

– fogalmazott Kotora Andrea, a Folk-Art PT tagja.

A rendezvény kísérőprogramja között szerepelt a népi gyermekjátékok mellett a kézműves foglalkozások kipróbálására is. Lehetőség volt gyöngyvasalásra és papírból dísztárgyak készítésére. Németh Lászlóné Gitka segítségével az érdeklődők felkészülhettek a tavaszi tisztítókúrára. Sült tea, házi lekvár, varrott táskák és hátizsákok, díszített üvegbúrák, üvegre festett képek, mécsestartók, és Nagysallóról szóló könyvek megvásárlására volt lehetőség a tájházi vásárban. 

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.02.28.

Átadták az új városi bérlakásokat Ipolyságon

Február 26-án ünnepélyes keretek között került átadásra az új városi bérlakások az ipolysági Tabán lakótelepen. Első fázisban egy…

2024.03.01.

Bemutatták Ipolyság városfejlesztési koncepcióját

Február 27-én mutatták be a nagyközönség számára az elkészült Ipolyság városfejlesztési koncepcióját, melyet a város a Határon Átnyúló…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb