Volt egyszer egy garammikolai híddal kapcsolatos kezdeményezés

Sokak emlékében élénken él a garammikolai komp, ami 1974-ig működött, amikor a nagy árvíz tönkretette (akárcsak Sáróban). Erősen homályosan, de helyére, nyomaira és a révészházra (a későbbi Koméklub), ami úgy a ’90-es évek végéig állt, még én is emlékszem, ahogy nagyapám mesélt róla a helyszínen. A komp a Váci úttal és Nemesoroszival kötötte össze Mikolát. A régi fotódokumentumok alapján a komp lovas szekeret, teheneket, autókat, sőt akár traktort és kisebb teherautót is át tudott szállítani az egyik partról a másikra. A gyerekek pedig előszeretettel ugráltak a platójáról a Garam lágy ölelésébe (a komp reggel 6 és este 11 óra között üzemelt).

Azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy nem csak komp működött ezen a helyen, de a garammikolaiak egyszer nekifogtak, hogy hidat is építsenek.

Sőt, ennek nyomai és egy darabja máig tanújelként áll délcegen a Garam partján, bár szinte senki se tudja, mi is volt hajdan.

Erről az objektum-torzón túlmenően pár megsárgult fotó tanúskodik, ami egy 1937-es albumából került elő.

Mint Krupec Károly elmondta, a híd építkezése 1937-ben vette kezdetét, amit igazol nagyapja korabeli munkakönyv bejegyzése is.

E szerint a munkakönyv tulajdonosa, Lipták János 1938. szeptember 13-tól 23-ig dolgozott ezen az építkezésen méghozzá Dr. Ing. P. Leimdörfer építészmérnök megbízásából (stavba mostu Hronská Mikula, p. Želiezovce).

Érdekesség, hogy a párkányi Leimdörfer Pál tervezte például a mai városháza helyén álló Nagyvendéglőből kialakításra kerülő egykori járási hivatalt is, amit a háború során sajnos találat ért. (Az zsidó építész családja a Holokauszt áldozatává vált, ő maga Svédországba menekült, ahol 91 évesen hunyt el 1988-ban.)

Ekkoriban épült a Nagypuszta–Garammikola közötti bekötőút is (Ing. Ján Kodla Ing. Josef Trhal stavba štátnej silnice Farnad-Hronská Mikula km 0.0-13.255), ami egyenesen erre a hídra csatlakozott volna.

A II. világháború hatásai fokozatosan egyre jobban hatottak ki az élet több területére, így a hídépítés munkálatai is félbeszakadtak.

Amint a fotókról látszik, vélhetően a pillér vaselemeinek a leveréséig jutottak a munkálatokkal.

Bár a hídból nem lett semmi, az egymásba illeszkedő vaselemek a helyükön maradtak és Garam folyó partjáról nézték végig a 20. század viharait. Tekintettel arra, hogy a II. világháború idején 1944 decemberétől 1945 márciusáig a Garam vonala alkotta a frontot, így a legélesebb harcok kereszttüzében állt az építménykezdeményezés, ami vélhetően kitűnő fedezékként is szolgálhatott a harcok során. Erről árulkodnak a máig jól kivehető 13-15 milliméter átmérőjű golyónyomok a közel 2 centiméter vastagságú acéllapokon.

Bár a híd megépítése végül nem valósult meg, és a hajdan népszerű komp is már a múlté, az acélfal – bár sűrű növényzet ölelésében – máig áll a helyén. Ráadásul közvetlenül mellette halad el a nagy népszerűségnek örvendő bicikliút.

Mikolai képviselő kollégáimmal, Ivan Pállal és Rák Norberttel, illetve a Mikulčan Polgári Társulással arra gondoltunk, hogy a jövőben méltó lenne itt egy biciklis pihenő kialakítása.

Ahol akár mondjuk egy információs tábla mesélne leírással és fotókkal az objektum történetéről,

a II. világháború Garam menti harcairól, a komp hajdani romantikus nosztalgiájáról, vagy akárcsak a Garam egykori vadregényes miliőjéről…

(Csonka Ákos, Felvidék.ma)