Fotó: Csenger Tibor facebook oldala

2022-ben különösen nagy felhatalmazást kapott a Szövetség a választóktól a megyei képviselő-testületbe a Lévai járásban, ugyanis a lehetséges 9 mandátumból ötöt kaptak. „Ez a belénk vetett bizalom kötelez minket, hogy minél jobb és láthatóbb eredményeket érjünk el a régiónk és az itt élők részére. Rögtön az elején az első 15 hónap alatt sikerült olyan eredményeket elérnünk, amikre méltán lehetünk büszkék” – mondta ezzel kapcsolatban Csenger Tibor, megyei alispán, akit ezekről a témákról kérdeztük.

Hogy változott meg a megyei súlyuk az új ciklusban?

21 év után Nyitra megye élére új elnök került, de köszönhetően a Magyar Szövetség pozíciójának ismét lett magyar alelnök is. Az új vezetés egyik fő prioritása a hivatal szerkezeti átalakítása volt, melyben arányosan szerepet vállalt a 18 tagú frakciónk is, így több kulcsfontosságú hivatali poszt betöltésére is javaslattal élhettünk, mégpedig a közlekedési-, az oktatás és sport ügyi-, a szociális- és az EU források merítéséért felelős főosztályok tekintetében. Amelyek a megyei struktúrában gyakorlatilag a minisztériumoknak felelnek meg.

Fő prioritás az utak felújítása

Milyen prioritásokat tűztek ki maguk elé?

Célul tűztük ki folytatni az elkezdett eredményes munkát, kiemelten az úthálózat modernizálását, a középiskoláink fejlesztését, az oktatás körülményeinek javítását; a szociális- és egészségügyi ellátás színvonalának növelését; az önkormányzatok és civil szervezetek támogatási rendszerének bővítését; nem utolsó sorban pedig a régiónknak nagyon fontos uniós és határon átívelő források ide irányítása. Tudatosítani kell, hogy a térségünk a 21. században még mindig alap infrastrukturális hiányosságokkal küszködik, főleg az Alsó-Garam és Ipoly-mentén. Ilyen például a hiányzó ivóvíz-hálózat, csatornahálózat, a megnövekvő tranzitforgalom miatti útleterheltség, a gyorsforgalmi utak hiánya, amelyek gátolják ennek a régiónak az elvárható fejlődését, a beruházások idevonzását, vagyis a munkahelyteremtést. Ennek pedig az az eredménye, hogy nagyon sok fiatal elhagyja a térséget. Hiszünk benne, hogy az előző időszakok tapasztalataiból kiindulva sikerült elindítanunk azokat a folyamatokat, amelyek megoldásokat jelentenek ezekre a kihívásokra.

A kerékpárutak fejlesztése hasonlóan fontos szempont

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.03.14.

A zselízi elsüllyedt kastély rejtélyei

Fotó: Csonka Ákos Zselíz egyik Garam menti erdejében, a Gereblében áll egy kis domb, ahol rejtélyes rom őriz…

2025.03.14.

A 29. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi fordulója a SJE TKK Biológia Tanszéke szervezésében

2025. március 7-én sikeresen lezajlott a Selye János Egyetem Tanárképző Kar, Biológia Tanszékének lebonyolításában a 29. Curie Környezetvédelmi…

2025.03.13.

Kelet-Közép-Európa régiói közül Szlovákiában van a legkevesebb autópálya és gyorsforgalmi út

Sokatmondó grafikát tett közzé Lázár János építési és közlekedési miniszter. A kimutatás szerint Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia és…

2025.03.15.

Mácsadi István: Ma is a szabadságért harcolunk, és eszünk ágában sincs ezt feladni!

Június 4., augusztus 20., március 15., dátumok, melyek hallatán minden magyarnak hevesebben dobban a szíve, éljen bárhol a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb